A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc 23, 2024
Előjegyezhető ‘FAU’ termékek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Perrie  /  Zene     ♥37

A héten kaptak értesítést Perrie feliratkozói, hogy a hivatalos weboldalán megkezdődtek az előjegyzések a ‘Forget About Us‘ fizikai kiadásaira. Lehetőségünk nyílt így megrendelni a dalt tartalmazó CD-t, Vinyl-t, kazettát és a mindhármat tartalmazó csomagot. Amint megnyitjátok a weboldalt, rögtön forintba váltja az összegeket, amik annyira nem is ‘vészesek’. A postaköltség sem, nekem ingyenes lehetőséget dobott rá, majd kiderül, hogy valóban az lesz-e. A galériában megnézhetitek ezeknek a képeit, illetve egy hozzájuk tartozó promóciós képet. Itt Perrie a háttérben épp egy medencében úszik.

Előrendelem a ‘Forget About Us’ termékeket!

perrie-cd-5.png perrie-vinyl-5copy.png cassette-5.png CompleteBundle-LP_CD_MC2.png
unnamed.png

márc 22, 2024
‘FAU’ forgatási képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Perrie  /  Videóklip     ♥35

Ne haragudjatok, hogy alig jelentkezem, de nem tudok kilábalni egy betegségből. Erőm alig van géphez ülni is, de igyekszem összeszedni magam. Még mindig nem derült ki a ‘Forget About Us‘ megjelenésének dátuma, hiába kérlelik a rajongók Perrie-t és a HQ csapatát. Nagyon titkolóznak, így egyre valószínűbb, hogy áprilisban hallhatjuk a teljes dalt. Talán az április 12-ei tipp is bejön majd. Addig is további fotókat osztottak meg velünk a klip forgatásáról. Azt már tudjuk, hogy ugyanekkor készült el a kislemez borítójának képe is (videót tettek ki erről). Ezt ITT láthatjátok. A klip forgatására velük tartott Debbie is, illetve Axel is. Egy közös anya-fia pillanatot is megörökített a fotós, és szerencsére ezt is feltöltötték.

GJDUvdnXUAEW4IC.jpg GJDUvdgWYAAI7C6.jpg GJDUvdiXMAAEu8n.jpg GJDUvdhX0AIivVo.jpg

márc 20, 2024
Leigh-Anne kiad egy EP-t!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥37

Tegnap teljesen ledöbbentette a rajongókat Leigh-Anne Instagram posztja! Ebben közölte, hogy az album megjelenése előtt kiad egy EP-t. Ez összesen 5 kiadatlan dalt fog tartalmazni, és már jövő héten meg is jelentet belőle egyet. Ezután hetente fognak érkezni majd az új dalok. Ezek közül igazából kettőnek már ismerjük a nevét, de mégiscsak az egyiket erősítette meg. Ez a ‘Stealin Love‘, amihez már jó néhány TikTok videót készített. A másik a ‘Forbidden Fruit‘,ennek is hallhattuk már részletét az előbb említett felületen.

Nagyon sokat írtam és vettem fel, miközben az albumomon dolgoztam, de miközben készítettem, olyan dalok gyűjteményét hoztam létre, amelyek a saját világukban illeszkednek egymáshoz. Az első dal jövő héten érkezik, majd a következő hetekben további új zenéket fogok megosztani. A sz*rság hamarosan nagyon valóságos lesz… #NHF

Az EP neve sem derült még ki, annyit írt mellé, hogy #NHF. Ez alapján a rajongók a ‘No Hard Feelings‘ névre tippelnek. Nyilván fotósorozat is készült a projekthez, ennek már két darabja elérhető a galériában!

  1. Stealin Love
  2. Forbidden Fruit

1~17.jpg GJDN7WrWsAAPwQ1.jpg

márc 15, 2024
Újabb részlet a ‘Forget About Us’-ból
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Perrie  /  Zene     ♥33

Perrie nagyon izgatott a debütáló dala miatt, és már eléggé nehezen bírja ki, hogy ne osszon meg ezzel kapcsolatban bármit is. Az Instagramjára posztolt egy videót, amin bikiniben táncol a ‘Forget About Us‘-ra, és egy hosszabb részletet hallhatunk belőle. Teljesen átjön, hogy szívvel-lélekkel csinálja az egészet, és boldoggá teszi őt. A videóban láthatjuk, hogy mennyire bomba formában van, készen áll a szólókarrierje elindítására. A dalszöveg is megjelent, ezt le is fordítottam nektek. Ez alapján egy vidám, régebbi szakításon túllépett hangulatú dal lett. A videót ITT TUDJÁTOK MEGNÉZNI, Perrie Instagram fiókján.

Here’s the truth of it,
I don’t want you ever to forget about us in the front seat,
Listening to songs that made you think about me.
Bonfire smoke on your hoodie that I stole from your flat,
No I never gave it back.
But I don’t want you ever to forget about us,
I know we were never perfect but I think about the life we never had.
Yeah we both found different love, now we’re moving on, let’s leave it buried where it was.

Magyarul:

Itt az igazság,
Nem akarom, hogy valaha is elfelejts minket az első ülésen,
Olyan dalokat hallgatva, amik miatt rám gondoltál.
Máglya füstje a kapucnis pólódon, amit a lakásodból loptam,
Nem, soha nem adtam vissza.
De nem akarom, hogy valaha is elfelejts minket,
Tudom, hogy sosem voltunk tökéletesek, de arra az életre gondolok, ami sosem volt.
Igen mindketten más szerelmet találtunk, most továbblépünk, hagyjuk ott eltemetve, ahol volt.

márc 13, 2024
Érkezik a ‘Forget About Us’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Hír  /  Perrie  /  Zene     ♥34

Tegnap estefelé fantasztikus hírt jelentett be Perrie: érkezik az első szóló dala! A ‘Forget About Us‘ címet kapta, amit jó ideje mondogattak már a rajongói. A héten már sokan sejtették, hogy bejelentés lesz várható tőle, és jól is tippelték! Azt sajnos nem mondta el, hogy mikor jelenik meg a dala, de már elő lehet ‘jegyezni’ rá. Amit tudni kell róla: közösen írták Ed Sheeran-el, aki maga kereste fel a szőkeséget, hogy dolgozzanak együtt. A stílusát tekintve Carrie Underwood-hoz hasonlítják, és akik hallották már, mind elismerően nyilatkoztak.

A bejelentéssel egyidőben jelent meg a kislemez borítója, az ehhez készült fotósorozat ugyanazon darabja, illetve egy forgatási kép is.  Nekem nagyon szimpatikus volt az egészben, hogy kevés sminkkel, természetes szépségében láthatjuk Perrie-t. A szeplőit sem távolították el a képekről, mind látszódik. Reménykedünk benne, hogy még a hónapban debütál a dal és a videóklipje is.

IMG_3206.jpeg
432602418.jpg
432273969.jpg

márc 11, 2024
Instagram összefoglaló: 9. és 10.hét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥39

Ezúttal két heti Instagram összefoglalással érkeztem, mivel legutóbb kihagytam inkább. Az oka annyi, hogy alig jelent meg valami a lányokról, és felesleges lett volna egy képért megírni. Jade sajnos ebben a két hétben abszolút nem is jelentkezett. A sort most Perrie-vel indítanám, aki a legaktívabb volt ezúttal. Még februárban posztolt magáról egy képet, ami az új fotósorozatához készült. Ennél Csingilinghez hasonlította magát, hiszen a rajongói is ezt teszik évek óta.

A hónapot a privát eseményének fotóival indította el. Fotós ismerőse készített pár képet róluk a színfalak mögött, ezeket töltötte fel. Itt látható szerelme, Alex is, aki szintén megjelent ezen a rendezvényen.

@perrieedwards IG: Szóval Csingiling kódolt

@perrieedwards IG: A múlt éjszaka egy álom volt

IMG_2140~0.jpeg
IMG_2309~0.jpeg IMG_2305~0.jpeg IMG_2302~0.jpeg IMG_2301~0.jpeg
Leigh-Anne egy videót töltött fel, amin épp a lányainak olvas fel egy mesét. Nagyon szeretik ezt a részét a napnak, amikor anyukájuk mesél nekik. Ezen kívül egy közös képet töltött fel a férjével, akivel végre együtt lehetett újra. Andre messze focizik a családjától, és ritkábban tud hazajárni.

Sztorikban aktívabb volt, ott megemlékezett egy újabb Little Mix mérföldkőről, Raye Brit Awards sikeréről, egy nosztalgikus közös nyaralásról a testvéreivel, illetve a Global Awards jelöléseiről is.

@leighannepinnock IG: Két kis pocakos bubi, áldja meg őket… ❤️ A meseidő a nap kedvenc része … ez az egyik legaranyosabb történet, amit valaha láttam. És ha még nem tetted volna, meg kell nézned az animációs változatot, elolvad tőle a szíved ❤️ VIDEÓ

@leighannepinnock IG: Veled minden sokkal jobb ❤️

IMG_2201~0.jpeg
IMG_2139~0.jpeg IMG_2211~0.jpeg IMG_2209~0.jpeg IMG_2303.jpeg

232« ElsőELŐZŐ OLDAL......50...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »