11 dolog, amit megtudunk az ‘Our World’-ből

A lányok most a csúcson vannak: most adták ki legújabb, ütős kislemezüket, bejelentettek két turnét is és hamarosan megjelenik új albumuk, a ‘Glory Days’ is.

De nem csak ezekre volt idejük, hanem megírták 2. önéletrajzi könyvüket is, ami hivatalosan holnap jelenik meg. Most pedig összegyűlt pár tény, hogy miket is tudunk meg a könyvből, amiket még sehol, soha nem hallhattunk.

Jade anorexiával küzdött tinédzserévei alatt

Tizenhárom éves volt, amikor felfedezték nála az anorexiát. ,,A menstruációm egyszer csak nem jött meg. A dolgok kezdtek elszabadulni, de nem hiszem, hogy érdekelt, hogy mi történik velem. Túlságosan depressziós voltam akkoriban és egyszerűen csak el akartam tűnni. ”

Amikor 45 kiló lett, kórházba került. ,,Leültettek egy klinikára, ahol elég kemény szavakat használtak a helyzet leírására. Azt mondták, hogy tönkreteszem a testem és ha így folytatom, meghalok.”

Ez, és az, hogy a barátja szintén anorexiával küzdött, igazi fordulópont ez számára. Miután kijött a kórházból, 2011-ben az X-Factorba ment.

Jesy hollywoodi színész lehetett volna

8 évesen elment a ‘Tűzben edzett férfi’ film válogatására. A legjobb 4 közé bekerült, de végül a szerepet Dakota Fanning kapta. ,,Fogalmam sincs, hogy most mit csinálnék, ha megkaptam volna a szerepet.”

És még pár vicces tény. Szerepelt a Harry Potter – A tűzserleg c. filmben, valamint még az ‘Egy fiúról’ c. filmben is mellékszerepet kapott.

Jesy-t és Jade-t is bántalmazták az iskolában

Jade áldozatául esett rasszista bántalmazásoknak. ,,Ez a bizonyos lány megkörnyékezett a mosdóban, csúnyákat kiabált nekem és szőkítő port öntött rám. Egyszer megkérte a társait, hogy fogjanak le és bindit rajzoltak a homlokomra.”

Jesy-t addig bántották, ameddig alopecia alakult ki nála, aminek következtében hullik a haj, valamint rosacea is kialakult, ami következtében az arci erek megnagyobbodnak és ezáltal kipirosul az arc és az orr.

Leigh-Anne általános iskolai tanár lett volna

Úgy volt, hogy kurzusokon vesz részt, de a szíve mélyén mindig előadni szeretett volna. ,,Nagyon szerettem volna ha megvalósul és ezért mindent megtettem. Még videóklippeket is készítettem, de semmi sem jött össze.”

Perrie gyerekként sokat volt kórházban

Gondok voltak a fülével, az orrával, a torkával, rendszeres operációkat végeztek nála, hogy nyitva legyen a nyelőcsöve. ,,Van egy sebhelyem ami a hasamon fut végig le a köldökömig.”

Leigh-Anne szégyenlős gyerek volt

Hiába járt tanári előkészítői iskolába, hiába lépett fel színpadon, mindig a sarokban bujkált, mert szégyenlős volt. ,,Szó szerint elájultam, ha a színpadra mentem.”

Perrie és Jade már kapcsolatba került az X-Factor előtt

Jesy-re nagy hatással voltak a troll üzenetek, amiket kaptak az X-Factor megnyerése után

Gonosz kommenteket olvasott a fotósorozat alatt. ,,Kényelmetlen volt, hogy képeket csinálnak. Próbáltam magam jól érezni és rosszul éreztem magam, mert a lányok boldogok voltak és izgatottak. Nagyon jól érezték magukat, de én nem tudtam másra gondolni.”

Perrie bevallotta, hogy Zayn SMS-ben szakított

Jesy majdnem elszúrta az első randit Jake-kel

Nagyon ideges volt, hogy Los Angelesbe repül , hogy találkozzon Jake-kel, így ivott pár italt, ami azzal végződött, hogy lerészegedett. ,,Amikor Jake megérkezett, az volt az első benyomásom, hogy egy részeg lány vagyok és én egyáltalán nem ilyen vagyok.”

Jesy korábban a Diversity-vel táncolt, mielőtt még Diversity lett volna

Ashley Banjo rengeteg koreográfiát tanított neki, ám amikor a tánccsapat jelentkezett a ‘Britain’s Got Talent’-be és Ashley-nek nem volt ideje, hogy többet tanítson, Jesy elveszítette a szenvedélyét.