A Mirror Online kicsit beszélgetett a tegnapi Big Weekend-es fellépésük után a lányokkal, ahol többek között szó esik új kislemezükről is. A Little Mix már korábban is számtalanszor megnyílt az őket ért bántalmazások kapcsán, amiket még a 2011-es X Factoros időszak alatt kaptak, most a MO arról faggatta őket, hogy mit üzennének az akkori énjüknek.
Rövid betekintést adtak tegnap a lányok közelgő kislemezükről, erről is ejtettek pár szót.
A lányok hangzásvilága minden albumnál változik és sokat változtak a kezdetek óta, ezt erősíti meg Perrie is.
És természetesen nem mehettek el szó nélkül az Eat in With Little Mix mellett sem, amit a ‘Come Dine With Me’ inspirált.
A lányok elmagyarázták azt is, hogy ezt azért is csinálják, hogy esélyt adjanak a rajongóknak, hogy minél jobban megismerjék őket.
| ||