Tegnap este befejeződött az „Eat In with Little Mix„, utoljára Leigh-Anne látta vendégül barátnőit. Már az elején kiderülhetett számunkra, hogy ő mozog a legotthonosabban a konyhában a többiek közül. Segítőnek a családja egy barátját kérte fel, akinek nem sok dolga volt mellette. Mikor elkészült, meg is érkeztek a lányok, akiket zenével és welcome drinkkel várt. Igen ízletes és gusztusos menüvel lepte meg őket, aminek nagyon örültek is. Két fogás közt végig is vezette a házában a lányokat, akik teljesen el voltak ájulva a gyönyörűséges otthonától. Valljuk be, mi is irigykedtünk rá a képernyők előtt. Meglepetésnek három táncoslány érkezett, akik pár lépést is tanítottak nekik. Ezután került sor a pontozásra, ami újból viccesre sikeredett. Leigh kutyusa, Harvey az értékelésnél épp a lányok mellett aludt, folyamatosan horkolt, Jesy-nél pedig két pukit is eleresztett. Jesy ennek ellenére hozta a formáját, újra 100 pontokat adott, így Leigh-Anne lett az „Eat In with Little Mix” győztese 515 ponttal. Itt Jade meg is jegyezte neki, hogy ő miért csak 10 pontokat kapott, míg a többiek 100-akat. Nekem hiányozni fognak ezek a hétfők, remélem hamarosan jelentkeznek ehhez hasonló tartalommal.
| ||