A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az elite cserék megszűntek!
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 elején adja ki.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria
Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.
Tears
Megjelenés: 2024.június 21.
Videóklip / Galéria
A 'Forget About Us' után nem sokat várt Perrie a második kislemezével! Egy ideje sejteni lehetett, hogy a 'Tears' címet kapja, ezt az Official Charts erősítette meg egy véletlen folyamán. Június elején a PerrieHQ csapat kezdte el promózni a dalt Spotify dallistákkal. Hivatalos bejelentés is megtörtént, a dal június 21-én jelent meg! A videóklip pedig június 30-án érkezett meg.
Forget About Us
Megjelenés: 2024.április 12.
Videóklip / Galéria
Perrie 2024. elején jelentette be, hogy hamarosan kiadja első dalát. A 'Forget About Us' nevet kapta, amin Ed Sheeran-el dolgoztak együtt. Klipet is forgatott már hozzá. A dal április 12-én jelent meg, a klip pedig április 19-én.
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2024.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt.Az első dalához már le is forgatta a klipet, a címe 'Angel Of My Dreams'. A dal és a klip júliusban jelent meg!
Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Dal / Galéria
Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken fogja kiadni. Egyelőre titok övezi, hogy itt is egyszerre jelenik-e meg a klippel a dal.
Angel Of My Dreams
Megjelenés: 2024.július 19.
Videóklip / Galéria
Egy ideje pletykálták, hogy Jade első dala az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, a klipet pedig áprilisban forgatták hozzá. Júliusban megerősítette mindezt, és bejelentette, hogy 19-én érkezik is a dal! A videójában több szettet visel, és igen látványos lett. A karrierjének alakulását formázza.
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Az első két dal róla a 'Don't Say Love' és a 'My Love'. Elmondta, hogy 2025 év elején érkezik az album. Előtte azonban kiad egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta!
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria
Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!
Forbidden Fruit
Megjelenés: 2024. május 03.
Videó / Galéria
A 'No Hard Feelings' EP második dala a 'Forbidden Fruit' lesz! Már régóta ismerhetik a rajongók, mivel korábban szivárogtatott belőle egy rövid részletet. Leigh-Anne és csapata ehhez a dalhoz klipet is forgatott, amiben táncosok veszik körül.
Stealin' Love
Megjelenés: 2024. március 28.
Dal / Galéria
Hosszas hallgatás után Leigh-Anne bejelentett egy EP-t, aminek első dala a "Stealin' Love" lesz! A dalt még 2020-ban írta, saját magánélete és tapasztalatai inspirálták. Lágy hangzású, lírai dal. Március 28-án jelent meg.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Júniusban jelent meg az új kollekció!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
Zenei események
2024.október 18. - 'Fantasy' dal megjelenés (Jade)
Koncertek, fellépések
2024.október 18. - BBC Live Lounge (Perrie)
2024.október 22. - Hits Radio Live, Manchester (Leigh-Anne)
2024.október 23. - Hits Radio Live, Manchester (Perrie)
2024.október 25. - BBC Live Lounge (Jade)
2024.október 25. - Academy Green Room, Dublin (Leigh-Anne)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
A napokban kicsit lecsendesültek a dolgok, ezért nem is jelentkeztem. Ám úgy fest, Perrie valamire készül a mai napon! A WhatsApp-on keresztül nagyon sokan kezdték el követni őt, aminek nagyon örül. Ez a hír őt is meglepte, nem számított ekkora érdeklődésre ott. Küldött is egy üzenetet, amiben köszönetet mondott mindenkinek. Ezen kívül készülnek az új, izgalmas dolgok, amiket hamarosan megoszt velünk.
Istenem srácok, nem hiszem el, hogy ennyien csatlakoztatok a WhatsApp csatornámhoz!!! Megpróbáltam hangüzenetet küldeni, de valamiért nem működik… csak azt akartam mondani, hogy köszönöm szépen. Dolgozom néhány izgalmas dolgon, amit megoszthatok veletek, úgyhogy maradjatok velünk! Mindannyiótoknak szeretetet és jó hangulatot küldök a mai napra! Perrie
A napokban a csapata üzeneteket kezdett el küldeni néhány rajongónak. Ebben egy zoom hívásra invitálta őket, ami ma lesz! Sokan kérlelték őket, hogy kapjanak meghívást, de nem reagáltak rá a közösségi médiában eddig. Lefordítottam nektek az üzenetet.
Perrie szeretné felvenni a kapcsolatot, hogy megköszönje az előjegyzéseket. Szeretnénk meghívni Önt egy zoom hívásra ezen a csütörtökön, február 29-én 18:00-kor! Kérjük, válaszoljon, hogy megerősítse részvételét, és csütörtökön elküldjük Önnek a linket.
Kíváncsian várjuk, hogy mire számíthatnak a rajongók, akik meghívást kaptak. Az biztos, hogy sokan irigykednek rájuk.
Egy új képet is megosztottak a fotósorozatból, ezen egy zöld ruhában fekszik egy ágyon. Mivel korábban többen is Csingilingként hivatkoztak rá (The Search egyik adásában is zöld ruhát viselt), így ő is a tündér emojival tette ki. A rajongók egyébként is szeretik így nevezni őt, és ez megtetszett neki is.