A lánycsapat utáni korszakában a South Shields-i szirén a hírnév paradoxonát vizsgáló, művészi dalokba kódolja történelmét. Csatoljátok be magatokat, az év popdesztinációja felé tartunk.

„Ez lehet, hogy az év 10 legjobb dala. Félek, hogy elkerülhetetlenül világsztár lesz” – jelenti ki orákulumként egy Twitter, bocsánat X felhasználó.

A „félelem” memetikus beszéd: mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, ami történni fog. A több ezer követővel büszkélkedő fiókokkal rendelkező poprajongók (vagy a harcosabb változat, a stans) a modernkori digitális fanzin. A profilok, a megrendelt kritikák és a televíziós interjúk sokaságát megkerülve ezek az online terek demokratizálták a művészekről szóló vitákat. Hatalmuk óriási, ha nem ellenőrzik őket: ők jelentik be és hitelesítik, hogy mely leendő sztárok érdemesek az istenítésre.

Ez a különleges jóváhagyás Jade Thirlwallnak – akit JADE néven mutattak be újra – és a szólóelőadóként tett első lépéseire vonatkozik. A szóban forgó dal a „Midnight Cowboy”, amely az 1969-es X-rated filmről kapta a nevét, és amelyet a sorozatos slágergyáros Raye-jel közösen írt – egy gumírozott RnB absztrakció, amelyet Jade „a szabadság ízének” nevez. Az ehhez hasonló tweetek nem elszigeteltek. Csatlakoznak a 31 éves lányt és az „Angel Of My Dreams” című nyitódalát dicsérő dicséretek kórusához.

Jade már több mint egy éve dolgozott szólóanyagon, az idő nagy részét London és Los Angeles között töltötte. A honvágy, valamint egy megbízható kiadóvezető, aki bejelentette, hogy elhagyja a kiadóját, egy frusztráló, de sorsdöntő felvételhez vezetett Mike Sabath, Pablo Gorman és Steph Jones, az „Espresso” híres munkatársaival. Együtt loopolták Sandie Shaw ‘Puppet On A String‘ című dalának egy mintáját, bőséges modulált vokállal és a Clubland klasszikusaira való utalásokkal. Miután Jade letette a vokált, nekilátott, hogy meggyőzze a csapatát, hogy az ‘Angel…‘ lesz a végleges alapmű. Nem kellett őket sokáig győzködni.

„Mindenkinek tetszett!” – mondja megrökönyödve. „Tényleg nem gondoltam, hogy benne lesznek. Nem akartunk egy rádióbarát slágert, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy más legyen. Nem lett első helyezett, de nem is kellett volna.”

„Az ‘Angel’ tényleg segített beindítani a dolgokat” – folytatja Jade – »rengeteg ajtó nyílt meg«.

Az egyik ilyen ajtó a divatvilágba vezető kapu, ahol az énekesnő gyorsan a tervezők múzsájává vált. Két nappal a beszélgetésünk előtt New Yorkban volt, az első sorban ült az Off-White tavaszi bemutatóján.

„Nagyon szórakoztató, de kaotikus volt. Együtt érzek azokkal, akik ezeket a bemutatókat szervezik, mert annyi egóval kell megküzdeniük. Biztos egy logisztikai rémálom lehet” – mondja Jade kedves hangon, mintha egy szinttel lejjebb lenne, mint az A-listás sztárok, akikkel együtt dörgölőzik.

Jade karrierje során először játszhatja el a főszereplőt a saját maga által megírt történetben.

„Nehezebb terep, ha egy lánycsapatban vagy. A tervezők nem mindig akarnak mindenkivel együtt dolgozni. Most még tovább tolhatom a hajót. Felszabadító a saját dolgaidat csinálni. Most, hogy benne vagyok, elég jó érzés.”

Péntek délután fél hat van, és a londoni Tottenhamben lévő stúdióban dolgozunk. Jade kényelmesen viseli szürke melegítőjét, miután a CLASH címlapfotózásához számos külsőben pózolt. Otthonos és barátságos, annak ellenére, hogy a sorozatos fotózások és a tengerentúli utazások miatt kissé kimerült a tartása.

„Szerencsére a mai nap nem egy négyórás glam time volt, mint régen. A minap csináltunk egyet, és az nagyon komoly volt, nagyon szerény, nagyon figyelmes” – mosolyog, utalva a vírusos hangalámondás-trendre, amely nem akar nyugodni.

A Little Mix – a 2010-es évek legkelendőbb lánycsapatának – egyik negyedeként Jade számára nem idegenek a hosszú napok és az albumok kiadásának, a promóciós feladatok ellátásának és a turnéknak a kíméletlen körforgása. Egy évtizeden át a Little Mix fesztiválra kész, túlméretezett hangzása uralta a rádiókat. Sikerüket részben a termékeny produkciójuknak köszönhették: mindössze nyolc év alatt hat albumot adtak ki, és 2022-es szünetükig mindenhatóak voltak. Ellentétben más ex-bandatagokkal, akik távolságot gyártanak a felhígult múltjuk és a szólóművészként kapott szabad kezük között, Jade meghívja a ‘Glory Days‘ kitérőket az emlékek sávjába.

Igaz, az „LM5” az az album, amelyről úgy érzi, hogy megmarad.

„Nem ez volt a legnagyobb példányszámban eladott album, de még mindig úgy emlegetik, mint olyat, amely megelőzte a korát. Én és Leigh-Anne íróként igazán kiteljesedtünk. Csak sajnálatos, hogy a kiadói drámák áldozatává vált.”

Jade a véletlenszerű kiadóátvételre utal, amikor a csapatot a Sony Musicon belül az RCA brit impresszumához helyezték át a jövőbeli projektekhez, mindössze néhány nappal az album megjelenése előtt. Szólókarrierjéhez Jade különböző kiadókkal találkozott, mielőtt úgy döntött, hogy az RCA-nál folytatja kreatív munkáját. Lényeges volt, hogy ő irányította ezeket a találkozókat.

„Ekkor már felvettem egy anyagot, és azt mondtam a vezetőknek, hogy ez vagyok én” – mondja. „A különbség most az, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mi ez az egész. Már nem tudnak meglepni vagy becsapni, mert már mindent megtapasztaltam”. A folyamat során Jade-nek meg kellett tanulnia az egészségtelen iparági gyakorlatokat, amelyekről azt hitte, hogy normálisak. „Az RCA azt mondta, hogy ne siessek, hogy rájöjjek, ki vagyok. Szinte küzdöttem vele, mert csak ennyit tudtam. Úgy értem, most már még wellness-alapom is van… ennyit értünk el.”

Beszélgetésünk nagy részét a távozó kreatív csapatnak szóló nagylelkű „köszönöm”-ök és „viszlát”-ok szakítják meg, Jade geordie-i akcentusa lassú, szándékos kiáltásokban hallatszik. Büszke a tyneside-i gyökereire és brit mivoltára, amit továbbra is tiszteletben akar tartani, még akkor is, ha a Little Mixszel elért helyi sikerén túlmutató célokat tűzött ki maga elé.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy brit művész vagyok, és mindig is az lesz az elsődleges célom, hogy az itteni közönségemet szólítsam meg” – erősíti meg – ”de a bandával sosem jutottunk el egészen az Egyesült Államokig. Most már érzem a változást, amikor odamegyek, különösen az LMBTQ+ közösség körében”.

Az ‘Angel Of My Dreams’ a hardcore ravereket hozza előtérbe a maga dübörgő elektro-popos kavargásával. A klub, mint az érzelmi felszabadulás és a biztonságos menedékhely fontos Jade számára, aki évekkel ezelőtt „szinte ingyen” vette meg egy majdnem megszűnt szülővárosi szórakozóhely bérleti díját.

„Azelőtt egy szaros lyuk volt” – mondja őszintén. „Glitterballnak hívták. Gondoljatok csak a ragacsos padlóra és a törött üvegekre mindenütt.”

Az a veszély, hogy az egykor a klublakók körében népszerű helyiséget lebuldózerolják, és egy előkelő étteremlánccá alakítják át, arra ösztönözte Jade-et, hogy továbbképezze magát a vendéglátóiparban.

„Azt hittem, a zeneipar kemény! Láttad már a Medvét? Ilyen érzés életben tartani azt a helyet.”

Jade visszaemlékszik az évekkel ezelőtti Londonba költözésére, amikor „kiválasztott családja” a Heavenbe és más queer-barát klubutópiákba költözött, amelyek egy másfajta spirituális, after-hour élményt inspiráltak. A biztonság és az eufória e kettős érzését akarta Jade elhozni szülővárosába.

„Valószínűleg ez az egyetlen LMBTQ+ barátságos hely a városomban” – mondja klubmenedékéről.„Nem akartam, hogy az embereknek Newcastle-ig kelljen utazniuk egy jó időtöltésért.”

Jade szeretete a queer közösség iránt egészen a korai Little Mix-es időkig nyúlik vissza.Nem veszi félvállról, hogy továbbra is ítélkezésmentes zónát ápol számukra olyan dalokban, amelyek tisztelegnek a történeteik és a popkultúrára gyakorolt hatásuk előtt.

„Tagadhatatlan, hogy ők juttattak el oda, ahol most vagyok.Tudatos vagyok abban, hogy úgy alkossak nekik zenét, hogy ne érezzem opportunistának.Nem írok, mondván, hogy muszáj, de ez egy nagy része nekem és a repertoáromnak”.

Jade-nek olyan aurája van, mint akinek hosszú időt töltött azzal, hogy feldolgozza a valóságshow-versenyek/nagy kiadók ipari komplexumában való navigálással járó pszichológiai áldozatokat. Az „Angel…” a gyermekkori vágyait az iparági számvetés lírai ostorozásával ötvözi; egyetlen idén megjelent hazai popdal sem képes összetörni az illúziót, miközben egy új megvilágosodáshoz érkezik. A múltjának tisztelete azt jelentette, hogy feltárta a képernyőn való felnőtté válás hátborzongató valóságát, azt, hogy egy olyan vállalat alakítja át, amely rendszeres megjelenéseket és rendszeres tartalomáramlást követel.

„Egy kapcsolathoz hasonlítom, mert olyan sokat adott, de túl sokat is elvett tőlem” – mondja egy csipetnyi félelemmel. „Ez egy olyan műsor, amely azt mondja, hogy 25 évesen túl öreg vagy ahhoz, hogy popsztár legyél. Ez tökéletes kornak tűnik ahhoz, hogy belevágjak ebbe. 17 évesen még nincsenek meg az eszközeid ahhoz, hogy kifejezd magad. Én nem csinálnám újra így.”

A CLASH előzetest kap egy jövőbeli kislemezből, melynek címe ‘That’s Showbiz, Baby!‘. A dal egy Richard X-produkció keménydrótos, indusztriál-popos energiáját idézi, csak még zordabb és lázasabb. Megkérdezem, hogy a végén lévő savas sor – „It’s a no from me” – kinek szól.

„Hagyom, hogy olvass a sorok között” – válaszolja vigyorogva.

A dal egy dekadens tisztelgés az RnB-pop provokátorok előtt – egy „melodramatikus” himnusz, amelyben Jade saját tapasztalatait tisztázza, amelyeket hajlékony, fiatal női művészként kihasználnak.

„Ez az ‘Angel’ perverz kishúga” – írja le Jade. „Ő nagyobb, keményebb és mélyebb. A ‘Showbiz’-t könnyebb volt megírni, mert tudtam, mit akarok mondani. Ez az, amilyennek a popnak lennie kell: játékos, konfrontatív, de mégis egy bop.”

Jade összes kiváló minőségű, magas oktánszámú kiadványa közül a „Fantasy” a legnagyobb siker. Jade végig elragadtatva van a kéjtől, nyilvánvalóan világosan megfogalmazva az összes szerepet, amit szeretője számára eljátszik. Ez a jövő szado-mazo, nu-disco dicsőség, amely csillogást és stroboszkópfényt vetít ki fülbemászó horgokból, amelyek arra várnak, hogy arénákban üvöltsék őket.

„Diana Ross-t hallani rajta, de ez az én verzióm a diszkóról” – mondja élénken a közönségkedvencéről. „A szexuális fantáziákról szól, de arról, hogy elég biztonságosnak érzed magad ahhoz, hogy felfedezd valakivel, akire vágysz. Pajkos, de egyben kedves, légies és pezsgő”.

Jade szerkesztői pontossággal. Van érzéke a minták újrakontextualizálásához, és tudja, hogy melyik alkalmas ponton kell a hallgató arcába dobnia egy hangzásbeli görbe labdát. Egy gyengébb zenész kezében az utalások bonyolult hálója szétesne, de Jade-nél a felforgatás a lényeg. Itt jön be a képbe a „gép” és a „show” újragondolása. Jade játszik a személyiségekkel, és váltogatja a nézőpontokat a sztár, a kukkoló és a főbábjátékos között. A korszak ikonográfiája még jobban illusztrálja, hogy Jade mennyire felbátorodott kreatívan; vizuális hangulatvilágítása egy Frankenstein-féle patchwork a legjobb Britney, Madonna, Hun kultúra, képregények, zenés színház és a brit elődök anarchikus szelleme előtti átfogó tisztelgésből.

Ez a korszak nem csak Jade zenei sajátosságainak, hanem származásának újrafelfedezéséről is szól. Nagyapja, Mohammed az 1940-es években érkezett South Shieldsbe Jemenből, és ott találkozott Jade félig egyiptomi nagymamájával, Ameliával. Jade egyre jobban megismeri MENA-hátterét, ami az olyan palesztin művészek, mint Nemahsis értékelésében is megmutatkozik.

„Ő egyszerűen egy nagyon jó zenész” – áradozik Jade. „Különösen az ő útjába fektettem bele. Manapság palesztin művésznek lenni nem kellene úttörőnek lennie, de ők ott vannak kint, és kimondják az igazságukat annak ellenére, hogy folyamatosan elhallgattatják őket. Ez számomra úttörőnek tűnik.”

Egyes művészek úgy döntenek, hogy elszigeteltek maradnak a változékony világtól, amelyben élnek. Jade Thirlwall nem. Ahogy a csillaga egyre magasabbra emelkedik, úgy szélesedik a kapcsolattartási akarata, és kiterjed a jogfosztott csoportokra és korunk sürgető válságaira.

„Olvastam Ilan Pappé The Ethnic Cleansing of Palestine (Palesztina etnikai tisztogatása) című könyvét” – meséli nekem. „És a Nem is olyan radikális… című könyvet Mikaela Loach-tól, aki a barátom lett. Ő nyitotta fel a szememet arra, hogy a globális délre milyen akut módon hatnak a hatalmak. Fontos számomra, hogy popművészként tanuljak ebben az iparágban. Ki akarok állni a helyes dolgokért, és ki akarok állni azokért az emberekért, akiknek platformra van szükségük.”

„Be kell dugnom az Elkerülést, a Drogokat, a Szívfájdalmat és a Kutyákat.” Jade folytatja az ajánlások listáját, utalva párja (a Rizzle Kicks indie-rap duó egyik fele) Jordan Stephen felnőtté válásának memoárjára; ez egy kíméletlen, gyakran humoros feltárás az ADHD-val való együttélésről. „Elolvastam a kész könyvet, mint mindenki más. Felnyitotta a szememet arra, hogy min mennek keresztül a férfiak csendben. Korábban soha nem volt ADHD-s társam, így nekem kellett elvégeznem a munkát.”

Az év elején a pár négyéves évfordulóját ünnepelte. Stephens hatása Jade-re érezhető; eloszlatta a szólóban való részvétellel kapcsolatos aggodalmait, és még új anyagot is írtak együtt. Ennél is több, Stephensnek tulajdonítja, hogy ő a legnagyobb bajnoka.

„Jordant nem ijesti meg az, amit csinálok” – osztja meg a lány. „Imád egy erős nővel lenni az iparágban, és el sem tudom mondani, milyen ritka ez. Jordan tiszta káosz, én pedig sokkal nyugodtabb vagyok. Szükségem volt valakire, aki bókol nekem”.

Jade élete egy kreatívan termékeny, nagy hozamú fejezetében van. Rengeteg zenét csepegtet a közönségnek, és a várakozás egyre nő a 2025-ben megjelenő debütáló szólóalbumának hosszan tartó, de gondosan felépített előkészületeiben.

„Mindent finomhangolok és lehetséges együttműködéseken gondolkodom, miközben beszélgetünk” – osztja meg velünk. „De már alig várom, hogy újra stúdióba vonulhassak. Úgy érzem, fel vagyok töltődve energiával.”

Némi alkalmazkodásra volt szükség, de elfogadja, hogy egy funkcionális, rajongóközpontú korszakban változékony popsztár.

„Akkoriban minden a kislemezekről szólt, és azoknak jól kellett teljesíteniük. Most van egyfajta szabadság a kiadásban, mert akkor adsz ki, amikor akarsz. Ha valami nem jön be, az rendben van, csak dobj ki valami mást.”

A folyamatosan változó valóságában Jade a következő szóló popsztárként tart igényt magára. És nem fog kevesebbel beérni, mint hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából.

„Ennek az albumnak a készítése során az egész folyamat arról szólt, hogy tiszteljük azt, aki valójában vagyok” – zárja a beszélgetést. „Azt akarom, hogy a hallgató úgy érezze magát megerősítve, ahogy én is megerősödtem. Azt akarom, hogy érezzék, hogy egyszerre több dolog is lehetsz. Szókimondó poplány vagyok, meg akarom piszkálni a medvét és feszegetni a határokat. Azt akarom, hogy az emberek érezzék, hogy itt biztonságban vannak, hogy igazán önmaguk lehessenek.”