A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria
A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).
Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria
Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria
A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria
Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria
Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Az Egyesült Királyságbeli pop-R&B-sztár első önálló albumával visszatér fiatalabb önmagához, hogy új utat törjön magának.
Egy szerdai estén a popzene szakértői ünnepi hangulatban vannak. Ez egy sztárokkal teli Galentines-találkozó, amely összehozza a merész, a kitartó és a bátor embereket, hogy megünnepeljék Leigh-Anne nagy sikerű debütáló albumának, a „My Ego Told Me To”-nak a megjelenését.
„Csodálatos emberek voltak ott, néhány barátom és néhány új arc is” – meséli a fiatal művésznő a CLASH-nek.
Az asztalnál ülők között ott van Cat Burns, Bree Runway, Say Now és a Sugababes is; a slágerlisták egykori sztárjai és a következő generáció énekesei, akik jól ismerik a zeneipar viszontagságait.
„Nagyon megnyugtató volt tudni, hogy mindannyian átélünk valamit ebben a helyzetben. Az, hogy mindenki megnyílik a többiek előtt, elég ritka dolog; hogy egy szobában ülünk más alkotókkal, és egyszerűen csak beszélgetünk.”
Leigh-Anne karrierjében egyfajta „hazatérés” zajlik, miközben szólókarrierje következő szakaszába lép. Több mint egy évtizeden át a 34 éves énekesnő a világ színpadát meghódító egyik legnagyobb lánycsapat, a Little Mix tagjaként lépett fel. Együtt öt listavezető kislemezt, három BRIT-díjat és világszerte több mint 50 millió eladott lemezt szereztek. A szünet nélküli menetrend Leigh-Anne számára már-már természetes, és most újra akcióba lépett, hogy bemutassa eddigi legjelentősebb munkáját.
„Soha nem voltam még ilyen boldog” – sugárzik az örömtől, elismerve, hogy elhagyta a nagy kiadók monopóliumát. „Azt hiszem, ez abból fakad, hogy végre én irányíthatom a saját életemet és a karrieremet. Visszatekintve erre a pillanatra, a debütáló albumomra, tudni fogom, hogy úgy csináltam, ahogy akartam.”
Ez az acélos elszántság a High Wycombe-ban töltött gyermekéveknek köszönhető. Két testvér közül a legfiatalabbként Leigh-Anne hasonló utat járt be, mint nővére és jelenlegi menedzsere, Sairah: helyi tehetségkutató műsorokra álmodott ki tánckoreográfiákat, miközben a Spice Girls pezsgő popslágereiért rajongott.
„Bár macska-kutya módjára veszekedtünk, ő mindig hatalmas támaszom volt” – mondja, dicsérve nővére erényeit. „Mindig ösztönzött, mert ő maga is mindent 110%-osan adott bele. Szóval felnéztem rá, és ebben az értelemben mindig inspirált.”
15 éves korára Leigh-Anne már demófelvételeket töltött fel a MySpace-oldalára, kinyitva maga előtt a végtelen lehetőségek világát, és elszakadva kisvárosának szűk látókörűségétől.
Az idő múlásával Leigh-Anne egyre inkább eltávolodott a felsőoktatástól. A Pizza Hutban végzett műszakjaiból finanszírozta a fővárosi stúdióidőt, a kemény munkával megkeresett borravalót pedig az oda-vissza utazás benzinköltségére fordította.
„Azt hiszem, mindig is vágytam arra, hogy elmenjek Wycombe-ból, mert úgy éreztem, nem értenek meg” – vallja be az énekesnő. „Sokan kételkedtek bennem, és azt éreztették velem, hogy nem vagyok elég jó, hogy semmire sem fogok menni.”
A szülővárosának határain kívül elképzelt jövőjét szem előtt tartva Leigh-Anne olyan környezetet keresett, ahol eredményesebben alkothat.
„Visszagondolva, soha nem hallgattam rájuk. Nagyon makacs és eltökélt voltam. Azt hiszem, mindez táplálta a hajtóerőmet. Úgy gondolom, ők adtak nekem erőt” – folytatja.
Az ibizai beavatási kirándulásról frissen hazatérve Leigh-Anne először az X Factor című műsorban került a közönség figyelmébe. Amint az újonc a Bootcampra készült, a hírességekből álló zsűri és edzői gárda felismerte a fiatal tehetség erősségeit egy csapatban, és Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Jesy Nelson mellé osztotta be, így alakult meg a Little Mix. Együttesként mindent egy lapra tettek fel, és fiatalos lendületükkel elnyerték a brit tehetségkutató műsor nyolcadik évadának győztesei címet.
„Elképzeltem-e valaha, hogy az álmom valóra válik? Igen, mert elhitettem magammal. Megvalósítottam” – mondja egyszerűen.
Hat stúdióalbummal a háta mögött a Little Mix olyan repertoárral látta el Leigh-Anne-t, amelynek kialakításához nagy nyomás kísérte. Visszagondolva a csoport sztársághoz való viszonyára, szeretettel emlékszik vissza az út során kialakult kötelékekre.
„Megtanultam, hogy az együttműködés rendkívül fontos; hogy inspiráljuk egymást, és különböző ötletekkel álljunk elő.”
Leigh-Anne a rajongókkal való korai kapcsolataira is visszaemlékszik, akik megkedvelték a zenekar közvetlen személyiségét.
„Segítettünk egymásnak megőrizni az alázatot, földhöz ragadtuk egymást, és biztonságos menedéket nyújtottunk egymásnak. Azt hiszem, ez tett azzá, aki ma vagyok.”
Beszélgetés közben Leigh-Anne frissítő optimizmussal hat, miközben pontosan tisztában van az útjában álló akadályokkal. Mint vegyes származású fiatal nő ebben az iparágban, régóta küzd identitáskérdéseivel, és ezt a tapasztalatot legújabb munkájában nyíltan feldolgozza. A „Me Ego Told Me To” elkészítésével töltött idő a énekesnő számára megpróbáltatásokkal teli volt:
„Az elmúlt két év egy olyan utazás volt, amelynek során valóban megtaláltam önmagamat.”
Az album kontinensek közötti hangzásvilágot ötvöz, az Afrobeats hatását mutató pezsgő dallamok, a szívdobogást kiváltó Amapiano-ritmusok és az erőteljes reggae-produkciók között lavírozva, mindezt sima popfénybe burkolva. Leigh-Anne végig határozott, nem törődik a kételkedőkkel és a kritikusokkal, akik megkérdőjelezték szóló popkarrierje sikerét.
„Mindenkinek megvan a maga véleménye. Ez van. Nem tudják, min mentem keresztül, és honnan jöttem.” Összeszedve gondolatait, így folytatja: „Végül is azt fogom csinálni, amit akarok, és imádom, amit csinálok. Kiállok mellette.”
Ez a munka a kreatív önállóságon, az együttműködésen és a kultúrák közötti cserén alapszik; Leigh-Anne életének egy olyan szakaszát szimbolizálja, amelyben ő nem csupán független művészként, hanem a popon túli zenei stílusokat képviselő kisebbségi művészek változásáért küzdő szószólóként is megjelenik.
„Úgy érzem, a kiadók nem bíznak bennünk eléggé” – vallja be. „Nincs elég platform, amely támogatná a fekete nőket a zeneiparban, különösen azokat, akik inkább a fekete zenei stílusok felé orientálódnak. Ez egy olyan dolog, amiről tényleg beszélni kell.”
Miközben hangot ad a sokszínűbb zenei környezet iránti vágyának, Leigh-Anne hangja egyre sürgetőbbé válik, és a kulturális változás szószólójává válik.
Leigh-Anne szólókarrierjének minden döntését a társadalmi igazságosság vezérli. Miután 2025 októberében részt vett a londoni „Together For Palestine” jótékonysági koncerten, a független művésznő hasonló gondolkodású zenészekkel – köztük Nai Barghoutival, Neneh Cherryvel, Celeste-tel és TYSON-nal – együttműködve rögzítette a „LULLABY” című dalt, egy hagyományos népdalt, amelynek bevételét a gázai emberek megsegítésére fordítják. Leigh-Anne számára a hallgatás bűnrészességet jelent.
„Egyszerűen nem hiszem, hogy most lenne az ideje bárkinek is hallgatnia a jelenlegi eseményekről” – állítja. „Mindig az együttérzés vezérel. Ha mondhatok valamit, vagy valamilyen módon segíthetek a tudatosság növelésében, megteszem. Mindig megteszem.”
Tavaly év végén Leigh-Anne az Instagramon nyilvánosan beszámolt a korábbi lemezkiadójával, a Warner Recordsszal folytatott küzdelméről, amelyhez a Little Mix feloszlása óta tartozott. Mivel nem tudták finanszírozni debütáló nagylemezének kiadását, az énekesnő átvette az irányítást, és saját zsebből finanszírozta az albumot, teljes mértékben kihasználva újonnan megszerzett függetlenségét.
„Az a gondolat, hogy már nincs rajtad az a nyomás” – magyarázza, élvezve a saját kiadója, a Made In The 90s Ltd. által biztosított szabadságot. „Annyi nyomás nehezedett rám, amikor kiléptem a csoportból és leszerződtem egy nagy kiadóhoz; egyik napról a másikra slágert kellett írnod, elsőnek kellett lenned, milliárdokat kellett streamelned, vagy mi is az.”
Ez egy olyan helyzet, amelyben Leigh-Anne jól ismeri a dörgést – debütáló slágere, a „Don’t Say Love” több mint 20 millió lejátszást gyűjtött –, de már nem kíván részt venni benne.
„Úgy érzem, hogy az, hogy nem nehezedik rám ez a teher, boldogabbá tett; ez kulcsfontosságú volt a mentális egészségem, a zenealkotásom és az életem jelenlegi élésmódja szempontjából.”
A kísérletezésre és a hibázásra is lehetőséget biztosító környezetben a énekesnő egy szoros kötelékű csapat tagjaként működik, amely minden lépésében támogatja őt, és minden áron védi a vízióját.
„Egy ideig tartott, mire megtaláltam a törzsemet, de most már mindenki körülöttem hisz bennem és abban, amit csinálok. Ehhez van szükséged, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújthass.”
A 2024-es „No Hard Feelings” című EP-t kiindulópontként kezelve egy személyesebb, önmagához hű dalszövegírás felé, most végre felgördült a függöny a Leigh-Anne 2.0 előtt. Teljesen belemerült a munkába, Jamaika, Amszterdam és New York között ingázva a dalszerzői táborok között, hogy új nézőpontot találjon – egy olyan nézőpontot, amely magabiztosnak hat, és őszintén szól a házasságról, az anyaságról, valamint arról, hogy hogyan tér vissza a reflektorfénybe.
„Számomra az, hogy kreatív kontrollom van, hogy stúdióba mehetek, és ezekről a dolgokról beszélhetek és írhatok, mindent jelent” – mondja.
Leigh-Anne, aki stúdiómunkáját a katarzis terének írja le, a világ két ellentétes végéről érkező szerzőkkel és producerekkel működött együtt. Kislemezei ügyes sampleléssel operálnak: vegyük például a vezető kislemezt, a „Been A Minute”-t, egy merész, bulindító dalt, amely a Master at Work-t sampleli, és az énekesnő hangtechnikai bravúrokat vonultat fel. Más dalokban az előadó generációs hatásokat szór szét a dallistán, például Sister Nancy „Bam Bam” című számát használja fel a „Revival” lendületének fokozására, amely egy ragyogó erővisszanyerés. Amikor az album referenciáiról kérdezik, Leigh-Anne tudatában van annak, hogy munkája lehetőséget kínál karibi gyökereivel való kapcsolatfelvételre.
„A csoportban soha nem tudtam annyira kifejezni és képviselni az örökségemet, mint most” – mondja, visszaemlékezve a Lovers rock, a dancehall és a reggae hallgatásának korai emlékeire. „Az, hogy erre tudok koncentrálni, és létrehozni valamit, ami Leigh-Anne-re jellemző, kialakítani a saját utamat és a saját kis stílusomat, azt hiszem, ez mindig is nagyon fontos volt számomra.”
Másrészt a „Best Version Of Me” Leigh-Anne szorongó gondolatainak ad teret, naplóbejegyzés-szerű vallomásokkal kérdőjelezi meg a szólókarrierbe való belépését, míg a „Me Minus U” őszinte, megnyugtató hangulata egy lassú tempójú, lélegzetvételnyi szünetet jelent. Ez a popzene sokoldalú megközelítése, amely a belső gyermek szellemét tükrözi, egy harcias, kompromisszumoktól mentes éllel. Vizuálisan az énekesnő haját mélyvörösre festette, ami a hozzáértő rajongóknak visszatekintést nyújt az X Factor színpadán tett első lépéseire.
„Ő a védelmezőm” – mondja Leigh-Anne tizenkilenc éves önmagáról, akit megőrzött attól az iparágtól, amelybe végül belenőtt. „Még akkor is, amikor nem tudtam, hogy ott van, segített átvészelni a karrierem minden nehézségét, harcolt értem, és életben tartotta azt a tüzet.” ” A „My Ego Told Me To” című dal visszavezeti a művészt az alapjaihoz, és önmagába néz, arra ösztönözve a hallgatót, hogy tegyen ugyanezt. „Azt hiszem, tényleg van valami a fiatalabb önmagadban; az mindig a legbátrabb változatod” – mondja. „Az élet, ez a világ elveheti tőled, de szerintem mindannyiunknak emlékeznünk kell arra az oldalunkra, amely kiáll magáért, amelynek szüksége van a saját térre, és amely merész.”
Leigh-Anne az albumot egy megható pillanatképet tartalmazó részlettel zárja, amelyen a csatár férjével, Andre Gray-jel közös ikerlányaik is szerepelnek, ezzel bezárul a kör, és visszatér a jelenbe. Ez a családi szeretet meleg ölelése, amely a énekesnőt megalapozta.
„Ránézek a családomra, és olyan hálás vagyok értük” – jegyzi meg szeretettel. „Úgy érzem, már nem aggódom annyira az apró dolgok miatt. A család, a rajongók, a valóságom – ez az, ami számít, nem pedig az, ami a telefon képernyőjén történik.”
„Megpróbálni minden energiát a művészetembe fektetni, miközben a gyerekeimnek is mindent megadok, az nagyon nehéz” – ismeri el.
Leigh-Anne mégis a tapasztalatok és a gyakorlat révén egyre inkább megtalálja az egyensúlyt. Miközben a naptárát bolti dedikálások és próbák töltik meg, Leigh-Anne kiaknázza a lehetőséget, hogy sokoldalú szólóelőadóként lépjen fel. Bármennyire is közhelyesen hangzik, a lényeg a munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálása.
„Nőként mindig sikerül megtalálnunk a megoldást” – mondja ironikus mosollyal.
Leigh-Anne végigköveti pályafutásának kanyargós útját, miközben intuícióját iránytűként használja. Több mint egy évtizedes karrierje során szerzett hatalmas tudáskészlettel a háta mögött ő maga irányítja a saját történetét. Lehet, hogy a Little Mix újra összeáll, de egyelőre önálló előadóként jelöli ki a saját területét. Leigh-Anne egy utolsó gondolatot oszt meg velünk.
„Semmit sem bánok, mert minden azért történt, hogy most itt lehessek. Sokat tanultam, és tényleg hiszem, hogy minden okkal történik.”