| Elérkezett a várta várt nap, a Brit díjátadó napja, amit Londonban rendeznek/rendeztek meg. Az írásom pillanatában is még zajlik, ne felejtsetek el szavazni, még mindig lehet, mixerek! A vörös szőnyegen a lányok eszméletlenül festettek, nekem kifejezetten Jesy ‘hercegnős’ ruhája tetszik a legjobban, de mindannyian gyönyörűek voltak, ezt meg kell hagyni! Az előadásukon is túl vagyunk már (22:24 kor kezdődött, itt lehet online nézni, szavazni), eszméletlen volt, a ‘Black Magic’-et adták elő, mégis teljesen más stílusban, sok tánc, sok dob volt az előadásukban, én imádtam és iszonyatosan büszke vagyok rájuk, igazán kitettek magukért! Nézzétek meg az eddig megjelent 31 képet! Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban | ||
| Remélem nem felejtettétek el a mai nap minek a napja. Igen, ma este rendezik meg a Brit díjátadót, ahol nem csak jelöltek a lányok, hanem egy fantasztikus fellépésre is készülnek. Már nagyban elkezdődött a készülődésük, sőt, Leigh-Anne annyira izgul, hogy aludni sem tudott, így korán felébredt. Most egy pár napra le volt zárva a szavazás, ma is csak este 8 óra után nyílik meg, de ne felejtsetek el szavazni ezen a linken! Én már nagyon izgatott vagyok, bízom benne, hogy megkapják a díjakat, igazán megérdemelnék! | ||
| Perrie Edwards a LM lányai szerint sokkal szórakoztatóbb lett Zayn-nel való szakítás után, aki nemrég adta ki első single lemezét, amit Perrie-ről írt. A rajongók azóta gondolkoznak, hogy vajon vissza akar-e menni Perrie-hez, vagy ez csak egy jel, hogy végleg túllépett rajta. Nemrég pedig fény derült a soron következő dal címéről is, ami az ‘It’s You’ címet kapta, és állítólag (ez is) Perrie-ről szól. Egy Seventeen-nek készült interjú alapján, a lányok állítják, hogy Perrie túllépett a szakításon, ami tavaly nyáron következett be. Jesy szerint pedig Perrie sokkal szórakoztatóbb, mint előtte, mesélte a Daily Mail-nek. Ugyanis amikor Zayn-nel randizott, inkább otthon maradt vele, míg a többiek buliztak, most viszont minden alkalmat megragad, hogy ő is ott legyen a bulikban. Jövő hónapban pedig meg is kezdődik a turnéjuk, ami azt jelenti, hogy lehetőségük lesz végigbulizni az országokat. A szakítás után nem csak a lányok, hanem Cheryl Fernandez-Versini is segített átvészelni a nehéz időket.
| ||
| A napokban megjelent a lányokról két interjú is, ahol a Brit díjátadóról beszélnek, még mindig titokban tartják melyik dalt adják elő, bár a Black Magic biztos, ugyanis tegnap próbát tartottak, ahol fel-fel csendül a dal. Elmesélték, hogy várják az Adele-lal való találkozást is és, amikor kiderült, hogy fellépnek, elsírták magukat. Ezért (is) lehet szeretni a lányokat, nagyon szerények, ez mindig megmutatkozik! Ahogy ígértem, egyre több és több időt szeretnék fordítani a tartalomra, így tettem tegnap is, a multimédia részlegbe feltöltöttem a feldolgozásaikat. Hallgassátok, élvezzétek!
| ||
| Nagyon-nagyon régóta érik már a tartalmi friss a lapra, bevallom őszintén, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam. Elhoztam nektek a lányok életrajzait, valamint felkerült az interjú részlegbe a főoldalra kitett interjúk. Valamint gondoltam érdemes külön megemlíteni, hogy az oldal a mai nap 3 hónapos, ami nekem nagyon sokat jelent, nektek, mixereknek jövök nap mint nap akár 3-4 hírrel is. Úgy gondoltam, néhány részletet fel fogok tenni magyarul a könyvükből, így folyamatosan várhatóak tartalmi frissek is.
| ||
| Tegnap este a lányok közreműködtek Jason Derulo koncertjén, amit az O2 Arénában rendeztek meg Londonban. Természetesen a ‘Secret Love Song’ c. dalukat adták elő és gondolom nem is kell mondani, hogy tökéletesen! Őszintén bevallom, sokszor kellett a könnyeimmel küszködnöm, elképesztő showt adtak elő ismét! Már el is hoztam a videót a dalról, valamint 18 darab képet is, nézzétek meg, nagyon-nagyon csinosak is voltak, oda-vissza vagyok a ruháikért! Koncertek > 2016 > Február 05 – O2 Aréna Londonban | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








