A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Október 30 - My Ego Told Me To: Do A Fan Edition (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs megerősített koncert!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl 25, 2025
Megjelent a ‘Gossip’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confidence Man  /  Gossip  /  Jade  /  Videóklip  /  Zene     ♥76

Az idei július eléggé gazdag szóló LM dalokban! Leigh-Anne egy hete tért vissza egy hosszabb hallgatásból, berobbant a ‘Been A Minute‘ dallal, most pedig Jade mutatta megtehetségét egy közreműködésben. Az előző bejegyzésemben már utaltam erre, részletesebben olvashattok ott róla. Azért igyekeztem most is pár fontos dolgot összeszedni.

A ‘Gossip’ hivatalosan szerdán jelent meg a különböző zenei platformokon, illetve a videóklipje is aznap debütált. Hazai idő szerint este 8 órától vált elérhetővé. India Harris rendezte, és tökéletesen illeszkedik a dal energiájához. Jade is feltűnik benne, és szerencsénkre nemcsak egy kicsi jelenet erejéig. Ne számítsatok visszafogott videóra, hűen tükrözi az ausztrál duó stílusát.

júl 22, 2025
Holnap érkezik a ‘Gossip’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confidence Man  /  Gossip  /  Jade  /  Zene     ♥91

Reméljük már készen álltok, mert holnap érkezik egy újdonság! A Confidence Man és Jade nemrégiben elkészítette a ‘Gossip’ c. dalt, amit szerdán közzé is tesznek hivatalosan is! Nagy örömünkre azonban nemcsak ennyi a hír: videóklip is készült hozzá, amit szintén publikálnak a holnapi napon! A klipben Jade maga is szerepel, és ha hihetünk a teasereknek, elképesztő stylinggal, dinamikus koreográfiával és egy jó adag pimasz diszkóhangulattal érkezik.

A dalt először a Glastonbury Fesztiválon hallhattuk élőben, ahol JADE és a duó energikus előadása berobbantotta a Woodsies színpadot – most pedig jön a vizuális robbanás is! A koreó is ismerős lehet, mert ott is megmutatták. A közreműködés pedig a 2024-es Rolling Stone UK Awards-os találkozás után jött létre. Maga a dal terve megvolt, csak beleszőtték Jade-et is. A ‘Gossip’ már most is elérhető egy “unreleased” verzióban SoundCloudon, de a hivatalos premierre minden jel szerint a klip megjelenésével egy időben kerül sor a streaming platformokon is! A kislemez borítója megtalálható a galériánkban is! Ne feledd: holnap premier!

GvgwFx3XkAAb1RX.png

júl 18, 2025
Megjelent a ‘Been A Minute’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Been A Minute  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Videóklip  /  Zene     ♥111

Ma megérkezett Leigh-Anne új dala, a „Been A Minute” ! A várakozásnak ezúttal vége, hisz ismét megmutatta, miért rajongunk érte! A dal egy lüktető, modern R&B dal, amiben érzékien keverednek a letisztult vokálok, az érzelmes hangulat és a fülbemászó groove-ok. A szám igazi vibe-dal, amit újra és újra hallgatni fogunk,  és minden egyes alkalommal jobban megszeretjük.  Leigh-Anne magabiztosan lép elő szólóelőadóként, érződik az egyediség, a fejlődés és az őszinteség is. A szöveg egy érzelmileg fűtött visszatérésről szól. Nem meglepő, hisz elég sokáig csendben volt az elmúlt időszakban. Időközben kiadót váltott, teljesen tiszta lappal indítja útjára a kislemezét. A dalhoz készült fotósorozatból kaptunk egy újabbat (a másik lett a hivatalos borító is).

imgi_1_niklas-haze-handout-bizarre-1010616102.jpg

A hozzá készült klip maga a vizuális élvezet! Elegáns, stílusos és tele van energiával. Leigh-Anne ragyogó szettjei, a mozgás, a fények és a koreográfia egyaránt hangsúlyozzák, hogy ő most már nemcsak egy popikon, hanem egy teljes értékű művész, aki képes minden érzést képernyőre vinni. A videó tökéletesen rezonál a dal hangulatával: egyszerre sejtelmes és erőteljes. A klip egy nő erejéről, önismeretéről és kontrolljáról szól. Nem követ senkit, ő maga az irány. A „Been A Minute” vizuálisan is alátámasztja azt, amit a dal közvetít, hogy Leigh-Anne nem visszatért, hanem most kezd igazán kibontakozni. A videót nem bízta a véletlenre: ő maga volt a kreatív producer! Kaptunk pár forgatási fotót is, ezeket is eléritek a galériában!

9A319858-F8B4-477E-85D8-F2B7A57B2828-e1752771273360-1.jpeg 9287EDF8-8A73-4BFA-9276-FB30E20D3882.jpeg 780C8E40-6B4A-407C-B2EE-5E523B4932C0.jpeg imgi_1_Tezza-7178.jpg

júl 16, 2025
Új ‘Been A Minute’ fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Been A Minute  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥111

Ahogy korábban katie is megírta, Leigh-Anne visszatér! Kisebb kihagyás után teljesen új érával érkezik meg. Magamögött hagyta a korábbi kiadóját, szinte tiszta lappal indít! Új dala másabb lesz, mint a két előző ‘kislemeze’, a ‘Don’t Say Love‘ vagy a ‘My Love‘. Megerősítette már rég, hogy ezek végül nem kapnak helyet a debütáló albumán. Még az EP-re sem kerültek fel, nem illettek a többi dal közé. A fiatal énekesnő azonban igyekszik kárpótolni a rajongóit, akik emiatt csalódottak lehetnek. Ígérete szerint a ‘nyár dalával’ fog megajándékozni mindenkit.

Leigh-Anne visszatérő dala ugyanis most pénteken érkezik, ráadásul vele egyidőben a videóklip is debütál! Nem aprózta el, igazán látványos, pörgős lesz a kisfilm. Részletet mutatott belőle, ami már most felcsigázta a rajongóit. Ezen kívül pár fotót is közzétett a forgatásáról, amin egy dögös szettben láthatjuk őt. A ‘Been A Minute‘ névre keresztelt dal már előjegyezhető, így ha még nem tettétek meg, mindenképp érdemes pótolni!

Gv_vxCnWgAEI_45.jpg Gv_vxClXUAA5PHo.jpg Gv_vxCQW0AARlnD.jpg Gv_vxCWWcAAWUpD.jpg

júl 8, 2025
Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Boy Crazy  /  Jade  /  Kesha  /  Zene     ♥99

Jade az utóbbi időben egy másodpercig sem hagy minket újdonságok nélkül! Szerencsére az évet végig koncertezi is, eseményekre is eljár, illetve zenei téren is sűrűn lepi meg a rajongóit! Most is így történt, hiszen a héten jelentették be a legújabb közreműködését is. Kesha ‘Boy Crazy‘ c. dalának remix változatában hallhatjuk a hangját. A dal ma debütált, a brit iTunes-on a 30. helyen is nyitott. Eddig csak a kislemez borítóját kaptuk meg, ezen semmi utalás nincs Jade-re. Közös klipről sincs szó továbbra sem, de a dal audio változatát már eléritek a Youtube-on. Lent beillesztettem a dalszöveg részletet is, amit kedvencünk énekel. Kicsit pajzán lett, de ez meg sem lepi azokat, akik ismerik Jade-t. Kesha albuma egyébként július 4-én jelent meg, a ‘Period’ nevet kapta. A ‘Boy Crazy’ a negyedik kislemez volt róla az eredeti verziójával.

Lisbon to London, boys are my Jägerbomb
Let me be your femme top, giddy up, now I’m your dom
Countryside in the bond, city boys, big job
It’s not about the size, it’s how you use it that can turn me on
So when you gonna turn me on?
Motherfucker, are you dumb?
Boys better beware, boys better beware
Hey, Kesha, let’s party (Woo)

artworks-Hc7Vo5hUBVss-0-t500x500.jpg

jún 12, 2025
Érkezik a ‘Plastic Box’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Plastic Box  /  That's Showbiz Baby  /  Zene     ♥100

Jó ideje már, hogy nem jelentkeztem, de sajnos semmi időm nincs az utóbbi hetekben. Katie addig is tartotta a frontot, amiért ezúton is kifejezem hálám. Ő roppant élvezi ezt a ‘Jade-időszakot‘, hisz ő áll a legközelebb a szívéhez!

Jade azóta egyébként bejelentette a ‘That’s Showbiz Baby‘ debütáló albumának 4. kislemezét is, ami a ‘Plastic Box‘ nevet kapta. A dalt már a Big Weekend-en hallhatta a közönség, ami eléggé váratlan húzás volt tőle. Korábban sosem mutatta meg teljes egészében egyik kiadatlan dalát sem a hivatalos premier előtt. Nem is vártak sokat a publikálással sem, íme a kiadás dátuma:

Plastic Box hivatalos megjelenés: 2025.június 20.!

A szeptemberi album premier előtt valószínűleg már több kislemez nem fog érkezni, sőt promóciós dalt sem fog kiadni (feltehetőleg). Azt sem tudni, hogy tervez-e több kislemezt. A dal bejelentésével egyszerre publikálta a hivatalos borítót is, ami engem kicsit az ‘AOMD’ promóra emlékeztet (zuhanás hatás miatt). Egyelőre több képet nem kaptunk hozzá. Ami fix információ, hogy videóklipje lesz!

Előjegyzem a ‘Plastic Box’ dalt!

IMG_3635.jpeg

4 / 18 oldal« Első«...23456...10...»Utolsó »
casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş