Egy exkluzív interjú jelent meg az arab Vogue magazin oldalán Jade-l. Ebben büszkén beszél a jemeni és egyiptomi származásáról. A hosszabb beszélgetés mellé négy fotót is kaptunk, amiken egyszerűen meseszép kedvencünk. Édesanyjával is pózolt a kameráknak, aki mérhetetlenül büszke lányára, amiért nem szégyelli származását.

   

Lehet, hogy a Little Mix énekesnőjének, Jade Thirlwallnak 27 éves koráig tartott, hogy valóban elfogadja egyiptomi-jemeni származását, de minden bizonnyal azon van, hogy bepótolja ezt. Az énekesnő megosztja történetét most a Vogue-al.

South Shields Laygate nevű területén nőttem fel, Anglia északkeleti részén. Dokkok voltak a közelünkben, ahol nagyon sok arab dolgozott már az 1920-as évektől kezdve. Mohammed nagyapám 1943 környékén érkezett Jemenből. Tűzoltóként dolgozott a haditengerészetnél, mielőtt munkás lett volna a dokkoknál. South Shieldsben találkozott a nagymamámmal, Amelia-val, akinek apja Egyiptomból származott. Nagyon szerelmesek lettek, és a tengerparti városban telepedtek le. Szerették a nagy arab közösségüket, mindenki összetartott. Sajnos a nagymamám elhunyt, amikor édesanyám még csak négy éves volt, így soha nem volt alkalmam az egyiptomi örökségeimről beszélgetni, de a nagyapám sok mindent elmesélt. Noha ő sose kényszerítette a gyermekeit vagy unokáit a vallásának követésére, ő maga hívő muzulmán volt, és csak annyit akart, hogy ismerjük meg a hitét és kultúráját. A helyi mecset közelében laktunk, és gyönyörű történeteket mesélt nekem arról, amikor Mekkában járt. Mindig főzött nekünk – imádtam a khubzos csirkelevesét, ami a világ legjobbja volt. Emlékszem arra is, hogy a ramadánért böjtölt, és az Eid alatt vártam őt a mecset előtt, mindenkinek „Eid Mubarakot” mondtam, amikor kijöttek onnan, és kaptam egy font érmét tőlük.

Fontos volt számára, hogy megtanuljak arabul írni és olvasni, ezért szombatonként muszlim iskolába jártam. Szép emlékeim vannak róla. Nyolc és tíz éves koromban jártam, de azt hiszem túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, mennyire fontos a tanulás. Én is minden vasárnap templomba jártam, de hitileg nem tudom miben hiszek. Azt hiszem ez talán abból fakad, hogy ennyi meggyőződés és vélemény ért engem. Boldog gyermekkorom volt. Az általános iskolám hihetetlenül multikulturális volt – számos menedékkérő és menekült volt a világ minden tájáról. Ez tizenéves koromban megváltozott, amikor középiskolába kerültem. Nagyapám elhunyt, és hirtelen azt éreztem, hogy vele együtt elvesztettem ezt a részemet is. Ő volt az az ember, akihez fordultam, amikor rosszul éreztem magam. Büszke volt arra, hogy ki vagyok – ő volt az én kapcsom az arab örökségem iránt. Egyedül éreztem magam. Az iskolában nem illeszkedtem egyik csoportba sem, és előítéleteket és rasszizmust kezdtem tapasztalni. Kevés színes bőrű volt ott, így a kezdetektől fogva úgy éreztem magam, mint egy kitaszított. Valahogy megrekedtem a „fekete és fehér” közt. Korábban a P betűs szóként is emlegettek, amit nem értettem, mivel nem vagyok pakisztáni. Fél kasztnak is hívtak. Az egyik esemény során valaki leszorított a wc-ben, és egy kötési foltot tett a homlokomra. Teljesen hiányzott az oktatás és a különböző nemzetiségek és hitek megértése. Ez kihatott a mentális egészségemre. Nagyon depressziós lettem, és ez váltotta ki az étkezési rendellenességemet, amik végigkísértek az iskolai éveim alatt. Visszatekintve a gyermekkoromra, már akkor tapasztaltam a mikroagressziókat, a szülővárosomban szerepeltem egy musicalben, amiben fehérré alapozták az arcom, hogy beleolvadjak a többiek közé, mert nem voltak színes bőrűek a darabban. Csak akkor értettem meg, amikor Londonba költöztem, és láttam, hogy mennyire multikulturális környezetbe kerültem.

18 éves voltam, amikor költöztem, ez közvetlenül az X-Factor után volt (2011-ben). A színes jelzőm teljesen megszűnt, amikor Londonba kerültem, hisz ez itt már nem számított. Hirtelen a rivaldafénybe kerültem a Little Mixel, az emberek amúgy sem tudták, hogy mi vagyok, így csak sodródtam az árral. Elnyomtam magamban is a kilétem, mert nem voltam rá büszke. Szégyelltem az örökségem, ezért nem beszéltem róla soha az interjúk alatt. Szomorúvá tesz, ha most erre visszagondolok. Fiatalabb koromban nem láttam az arabok pozitív megjelenítését a magazinokban vagy a tévékben, mert akárhányszor olyan embereket láttam, akik úgy néztek ki, mint a papám, mindig rosszat képviseltek. Van ilyen sztereotípia a muszlimokról,mely szerint ők csak terroristák lehetnek. Most már sajnálom, hogy nem beszéltem erről többet, de fiatal voltam és féltem. Most megpróbálom pótolni. Nyitottabb vagyok arra, hogy hang legyek ezeknek az embereknek. Azt hiszem ez azzal jár, hogy magabiztosabb lettem és kíváncsibb. Anyukám és én jobban elkezdtük vizsgálni a kultúránkat, és ez közelebb is hozott minket egymáshoz. A Black Lives Matter mozgalom és a jemeni háborúk sok traumát váltottak ki édesanyámban, aki sokáig elnyomta magában, hogy ki is ő. Az elmúlt hónapok kinyitották a szemünket. Többet beszéltünk, mint valaha, és arról is, hogy kik vagyunk.

Felnőttként inkább kapcsolatba lépek az arab oldalammal – kár, hogy eddig nem tettem ezt. Arabnak lenni gyönyörű dolog. Próbálok sok mindent megtudni a nyelvről is, amikor Ariana Grande-val turnéztunk, akkor épp online arab tanfolyamot folytattam. Az egyik nagy célom, hogy megtanuljam a nyelvet, hogy így többet utazhassak a Közel-Keletre. Sok üzenetet kapok arab rajongóktól, hogy felnéznek rám, és nagyon jó látni, hogy egy arab nő pozitívan képviseli a kultúrát. Ezek az üzenetek voltak a kiváltó okai, amik arra ösztönöztek, hogy felfedezzem ki is vagyok valójában.

Fiatal koromban a nagyapám arab dalokat játszott nekem, és úgy vélem, hatással voltak rám. Amikor a stúdióban vagyunk rögzíteni dalokat, sokszor mondták, hogy érződik az arab vonalam, mert néha olyan stílusban énekelek. Nagyapám imádta hallgatni az énekem – épp ezért kezdtem el érdeklődni a zene iránt. Az egyik kedvenc emlékem róla, amikor vettem neki egy Mekka alakú ébresztőórát, amely az imádságra felhívást játszotta. Elindította és sírni kezdett – rájöttem, hogy mennyire erős is a zene. Túl sok időmbe telt az örökségemet elfogadni, és bárcsak hamarabb tettem volna meg. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy kik is valójában, ismerjétek meg őseiteket és a hiteteket, oktasd magadat az örökségeddel kapcsolatban. Célt ad. Fontos számomra, hogy a platformjaimat használjam arra, hogy jobb ember legyek és felhívjam a figyelmet, különösen arra, ami most Jemenben folyik. Nem beszélnek róla eleget. Arra törekszem, hogy jobb példakép legyek a rajongóimnak, és olyan művész legyek, akire szívesen felnéztem volna fiatal lányként.

(c) Saját fordítás!