A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Október 30 - My Ego Told Me To: Do A Fan Edition (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs megerősített koncert!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt 3, 2026
Megkezdődött a ‘Celebrity Traitors’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Celebrity Traitors  /  Leigh-Anne     ♥59

Csütörtök este 8,3 millió brit nézőt vonzott a tv készülékek elé a ‘Celebrity Traitors‘ 2. évada! Magyarországon csak szimplán ‘Árulók’ a címe, odakint külön nevet kapott a hírességekkel teletűzdelt verziója. Ez a szezon azért is különleges nekünk, Little Mix rajongóknak, mert Leigh-Anne is meghívást kapott a műsorba! A fiatal énekesnő – bár áruló szeretett volna lenni -, legnagyobb sajnálatára ártatlan szerepet kapott. Az elmúlt két részben már volt, aki megvádolta őt azzal, hogy egyike a gyilkosoknak, de szerencsére nem szavazták ki.

  • Ross Kemp karját megérinti kedvességből az első részben, aki emiatt azt gondolja, hogy megjelölte a gyilkosok számára
  • A második részben Hannah Fry gyanúsította meg, mert késő este kisminkelte magát. Szerinte azért, mert ment a gyilkosok megbeszélésére még.
  • Maya Jama és Leigh kapcsolata itt is szoros, ami nem vethet rá ‘jó fényt’, tekintve, hogy Maya az egyik áruló!

Érkezett pár epizód kép hivatalosan is, ezeket feltöltöttem a galériába. Mivel nem tudtam megnézni az epizódokat, így nem tudom nektek elmondani, hogy ezek az első részekhez tartoznak-e. Hamarosan pótolom!

imageye___-_imgi_1_111613789-16178631-image-a-1_1790947881083.jpg imageye___-_imgi_1_0_579414.jpg imageye___-_imgi_1_0_579416TITLEThe-Celebrity-Traitors-S2.jpg

aug 28, 2026
Perrie kiadta a ‘Fan Edition’ dalait
icon-pencil     Eve     icon-folder     Perrie  /  Zene     ♥134

Nagyon úgy fest, hogy a ‘Passenger Princess‘ dallal mégsem intettünk végleg búcsút a ‘Perrie’ érának! Az énekesnő debütáló albuma lassan egy éve jeleng meg, de még mindig meg tud lepni bennünket valamivel. A tavalyi évben jó néhány állítólagos dal címe pletykaként szállt a közösségi médiában, amik később megerősítésre kerültek. Ilyen volt a ‘Heartbeat’ és a ‘2-2’. A véglegesített albumra ugyan nem kerültek fel, de Perrie mindenképp szerette volna meglepni velük a rajongóit (nyilván a kitartó kérlelésük célba is ért). Nem hagyta veszni a süllyesztőben ezeket a dalokat, kiadta a ‘Fan Edition‘ online verziót. Az eredeti album megjelenése után nem sokkal később vált megvásárolhatóvá Anglián belül. Ma azonban világszerte elérhetővé tette a streamingeken, beleértve a Youtube-ot is!

A ‘2-2‘ Alex-ről szól, ez volt az a dal, amit a híres Raye-jel együtt írtak. A ‘Heartbeat’ pedig kisfiáról szól, hallani is lehet benne a szívhangját. Perrie korábban elmondta, hogy amikor először meghallotta a vizsgálaton a szíve hangját, megihlette és ez a dal született belőle. A vokált szülei biztosítják, ezzel téve igazán meghitté az egészet.

Ma ellepte az internetet az a hír, hogy Perrie 15 év után távozott a Columbia kiadótól, de még a menedzserétől is megvált. A Various Artists Management-hez igazolt a The Sun értesülései alapján. Talán ez a változás jobb irányba tereli majd szólókarrierjét, és végre olyan csapat fog mellette dolgozni, akik értik is a dolgukat.

aug 22, 2026
A Book Of interjú és fotósorozat
icon-pencil     Eve     icon-folder     A Book Of  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Leigh-Anne  /  Magazin     ♥133

„My Ego Told Me To” című debütáló szólóalbumán a Little Mix egykori sztárja a túlélésről, az anyaságról, az örökségéről és az önbizalomról szóló gondolatokat eddigi legőszintébb üzenetévé formálja. Bizonyos mértékű kitartásra van szükség ahhoz, hogy valaki túlélje a globális közönség kritikáját, különösen akkor, ha az ember a 2010-es évek egyik legnagyobb lánypop-együttesében nőtt fel, egy olyan időszakban, amikor a közösségi média robbanásszerűen terjedt, és úgy tűnt, hogy az online hangok napról napra egyre hangosabbak lettek.

imageye___-_imgi_1_A2BBOOK2BOF2BLEIGH2BANN2BPINNOCK2BCOVER.jpg
Leigh-Anne számára a Little Mixben töltött évek megtanították, hogyan kell elviselni a zajt. De szólókarrierje során még ennél is fontosabbat tanult meg: hogyan kell mindezek ellenére bízni magában. Debütáló szólóalbumán, a My Ego Told Me To-n Leigh-Anne a karrierjét formáló tanulságokat, nyomást és önbizalomhiányt vesz alapul, és valami szabadabbá alakítja őket. Ez eddigi legőszintébb és legsebezhetőbb munkája, ugyanakkor a legmagabiztosabb is, amely a hagyományokban, a függetlenségben és a fiatalabb önmaga visszatérésében gyökerezik, aki – ahogy ő fogalmaz – „nem tűrte a baromságokat”.

„Az évek során gyakran elgondolkodom, hová lett az a változat” – mondja. „Hová tűnt?”

3~14.jpg 4~18.jpg 7~12.jpg 1~32.jpg
Ez a kérdés áll a *My Ego Told Me To* című album középpontjában, amely inkább visszanyerésnek tűnik, mint újjászületésnek. Több mint egy évtized után a Little Mixben, ahol Leigh-Anne segített meghatározni generációjuk egyik legsikeresebb lánycsapatának hangzását és arculatát, a szólókarrierbe való átmenet egyszerre hozott magával szabadságot és bizonytalanságot. Nem volt idegen számára sem a stúdió, sem a színpad, sem a popzene elvárásai. De ezúttal úgy épített fel valamit, hogy nem kellett négy hang között egyensúlyoznia.

Tovább olvasom »

aug 6, 2026
Legutóbbi 4 fellépés
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Jade  /  Leigh-Anne     ♥124

Július 24-én Leigh-Anne megkezdte a fesztivál szezonját! Essexben lépett fel, a LazyDays Fesztivál keretein belül. A gyönyörű énekesnő ezúttal már nem rejtegette, hogy ismét anyai örömök elé néz, a szettje kihangsúlyozta a pocakját. A látványos koreográfiában ez mit sem gátolta, könnyedén mozgott a színpadon. A saját dalai mellé becsempészett egy feldolgozást, illetve egy Little Mix slágert is a szettjébe. Ezúttal nem egy medley-t hallhattunk tőle, csupán egyetlen egy dalt választott ki.

  1. Been a Minute
  2. Revival
  3. Don’t Say Love
  4. Nature
  5. Could You Be Loved (feldolgozás)
  6. Woman Like Me
  7. Free
  8. Sunrise
  9. Stealin’ Love
  10. Most Wanted
  11. Tight Up Skirt
  12. OMG
  13. Goodbye Goodmorning
  14. My Love

SnapInsta_to_756609785_18121495372833148_3360061629174102301_n.jpg SnapInsta_to_754110194_18657694288029238_1213029926820624340_n.jpg
Augusztus 1-jén a brightoni Pride-ra volt hivatalos, mint fellépő. Az előző koncerthez hasonló szettet választottak neki, ezúttal kövekkel rakták tele a hasát. Ezt élvezte is, az outfitje kedvenc elemének tartotta. A dallistán nem volt változás, és itt is lenyűgözte a közönségét. Azt is bebizonyította, hogy várandóssága ellenére is képes könnyedén mozogni, és a koreográfia sem esik nehezére. Leigh mindig is keményen dolgozott a sikerért, és a tőle megszokott minőséget nyújtotta a színpadon!

leigh__11_.jpg leigh__22_.jpg leigh__24_.jpg leigh__7_.jpg
Azon a napon Jade Chicago-ban állt színpadra: a Lollapalooza Aftershow-n szórakoztatta a közönséget! A Vic Theatre-ben rendezték meg a fesztivál hivatalos afterjét, amely intimebb hangulatával egészen más élményt nyújtott, mint egy fesztiválfellépés. amely intimebb hangulatával egészen A hangulat végig fantasztikus volt. Az energikus popdalokat együtt énekelte a közönség, míg a lassabb pillanatokban szinte teljes csend uralkodott a teremben, mindenki Jade hangjára figyelt. Az aftershow különlegessége éppen az volt, hogy a kisebb helyszínnek köszönhetően sokkal személyesbb kapcsolat alakulhatott ki az előadó és a rajongók között.más élményt nyújtott, mint egy fesztiválfellépés. A koncert során természetesen felcsendültek a legismertebb saját dalai, emellett Little Mix-slágerekből összeállított medley is helyet kapott, amely óriási ovációt váltott ki. A fináléban az „Angel of My Dreams” ismét bizonyította, miért vált a rajongók egyik legnagyobb kedvencévé.

SnapInsta_to_763655419_18420943090198547_2473202973427977906_n.jpg SnapInsta_to_764216725_18420943087198547_6088121044711817265_n.jpg SnapInsta_to_764752132_18420943030198547_3375804780776152014_n.jpg SnapInsta_to_762660319_18420943135198547_7676486145685016987_n.jpg
Augusztus 2-án Jade végre a Lollapalooza nagyszínpadán is bemutatkozott, és minden várakozást felülmúló koncertet adott a chicagói Grant Park Allianz színpadán! Az előző esti teltházas aftershow után az énekesnő ezúttal több ezres fesztiválközönség előtt bizonyította, hogy szólókarrierje újabb mérföldkőhöz érkezett. A koncertet élőben közvetítette a Hulu és a Disney+, így azok a rajongók is részesei lehettek az élménynek, akik nem tudtak Chicagóba utazni. Érdekesség, hogy fellépő ruhának a Brit Awards-on is látott szettet választotta. A Little Mix medley előtt közölte közönségével, hogy mérhetetlenül büszke arra, hogy a banda tagja, és a sikerekre is, amiket együtt elértek. Szerinte hatalmasat alkottak.

  1. IT Girl
  2. FUFN
  3. Before You Break My Heart
  4. Fantasy
  5. If My Heart Was A House / Midnight Cowboy / This Is What We Dance For / Use Me
  6. Plastic Box
  7. Wasabi / gossip / Boy Crazy
  8. Little Mix medley: Touch/ Reggaetón Lento / Salute / Run The World (Girls) / Power / Woman Like Me / Shout Out To My Ex
  9. Angel Of My Dreams

image_01.jpg image_03.jpg image_11.jpg image_14.jpg

jún 22, 2026
TRNSMT és Pink Pop Fest
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Jade  /  Perrie     ♥115

A Little Mix-es lányok egy percet sem pihennek, amióta szólókarrierjüket egyengetik! A hétvégén is koncerteztek -az előző bejegyzésben a pénteki napot láthatjátok -, és vasárnap is színpadon álltak! Perrie Glasgow-ban járt a TRNSMT Fesztiválon, ahol közel 40 perces műsort nyomott le.

A közönség imádta az énekesnő előadását, a közösségi médiában is csak pozitív visszhangja van! A Little Mix medley és tetszett nekik, illetve jól fogadták Perrie személyes megjegyzéseit is a koncert alatt. A ‘Cute Aggression‘ dalát kimondottak a férjének ajánlotta, akit nagyon szeret. A skót közönség külön boldog attól is, hogy Alex jelenleg a Celtic csapatát erősíti, és így Perrie is többször járt a meccseken.

  • You Go Your Way
  • Tears
  • Punchline
  • Woman In Love
  • Cute Aggression
  • Absofuckinglutely
  • Shout Out To My Ex/Sweet Melody/Power/Black Magic/Touch
  • Passenger Princess
  • If He Wanted To He Would
  • Forget About Us

SnapInsta_to_729517897_18413433085198547_3340872217051313342_n.jpg 21079705.jpeg 21079712.jpg SnapInsta_to_726987386_18413433100198547_6392157168228896752_n.jpg

Aznap Jade sem pihent, ő egészen Hollandiáig repült! A Pink Pop Fesztivál egyik fellépőjeként varázsolta el a közönséget Landgraaf városában. Egy teljes órán át az övé volt a színpad, így a megszokott dallistájával érkezett. A Pinkpop hivatalos ajánlója külön kiemelte „mennyei hangját” és azt, hogy képes táncra perdíteni a közönséget.

Az emberek már nagyon várták őt, és természetesen Jade koncertjéről is csupa-csupa pozitív visszajelzés érkezett! A Youtube-on majdnem fent van a teljes fellépés!

  • IT Girl
  • FUFN
  • If My Heart Was a House / Midnight Cowboy / This Is What We Dance For / Use Me (medley)
  • Before You Break My Heart
  • Plastic Box
  • Fantasy
  • Wasabi (Little Mix)
  • gossip / Boy Crazy
  • Touch / Reggaetón Lento / Salute / Run The World (Girls) / Power / Woman Like Me / Shout Out to My Ex (Little Mix-medley)
  • Church
  • Angel Of My Dreams

imgi_1_jade1.jpg SnapInsta_to_727927766_18590391469029029_3318022618479445090_n.jpg SnapInsta_to_727446503_18590391472029029_3575665347987720772_n.jpg imgi_1_jade.jpg

jún 17, 2026
Perrie férjhez ment!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Esküvő  /  Interjú  /  Perrie  /  Vogue     ♥116

Alig 48 órával azután, hogy Portugáliában feleségül ment Alex Oxlade-Chamberlain futballistához, a popsztár Perrie Edwards – akinek hangjából még mindig érezhető a boldogság – a Vogue-nak elmondta, hogy a hétvégén az Estoi nevű csendes faluban, egy festői katolikus templomban megrendezett meghitt esküvőjük „életem legszebb napja volt – egyenesen a gyermekeim születésével egyenrangú”.

Az egyik esemény meglepően nemrég történt: Perrie csak januárban hozta a világra kislányát, Alanist – aki a négyéves Axel kishúga.

„Olyan volt, mint egy forgószél!” – egyetért Perrie, aki debütáló szólóalbumának megjelenését követően ezen a nyáron is részt vesz a fesztiválkörúton. „Van egy teljesen újszülött babám, még csak öt hónapos. Nagyon különleges élmény volt, hogy ott volt velünk a kis ruhácskájában.”

imgi_1_TD2026-02349.jpg imgi_1_TD2026-02584.jpg imgi_1_TD2026-03015.jpg imgi_1_TD2026-02704.jpg
Ami a saját esküvői ruháját illeti, Perrie elmondta, hogy mindig is tudta, csipkét fog viselni az esküvője napján.

„Mindig is csipkében képzeltem el magam” – mondja az énekesnő, aki 2011-ben a The X Factor című műsorban a Little Mix tagjaként vált híressé, amikor a csoport az elsőként nyerte meg a televíziós tehetségkutató műsort. „Egyszerűen olyan klasszikus és időtálló.”

Tovább olvasom »

2 / 132 oldal«12345...102030...»Utolsó »
casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom-tr.odoo.com casibom casibom giriş casibom jojobet marsbahis casibom giriş