Szép estét! Már ma(tegnap) beszámoltam róla, hogy a lányok részt vettek vasárnap is a V fesztiválon, de nem csak felléptek, hanem interjúkat is adtak szerencsére, kettő interjúvideót hoztam, és kiderült, hogy az albumot tényleg idén szeretnék kiadni, az első single lemez pedig októberben érkezik! Sokkal diszkósabb hatású lesz, mint a korábbi dalaik, olyannyira, hogy talán még a diszkókban is felcsendül majd! 6 képet hoztam nektek, szintén 6-ot a kulisszák mögöttről. Mivel még hajnal van (1:10), de minél előbb szerettelek volna titeket tájékoztatni, biztos vagyok benne, reggelre több kép is elő kerül, valamint videók is. Nem tudom észrevettétek-e, de Jade hajfestése után most Jesy újított be és világosabb lett a haja, világosabb melírcsíkokkal is, ami nagyon jól áll neki! Ezen kívül 2 videó jelent meg tökéletes minőségben a szombati fellépésről, a lányok igazán beleadtak apait-anyait ebbe a fesztiválba, hiszen a Salute is új bevezető táncot kapott közel 1,5 perceset, és a ‘Hair’-t is feldobták a végén, amiben ‘feldolgozták’ a ‘Whip My Hair’ c. dalt Willow Smith-től, szerintem eszméletlen mindkettő! Kíváncsian várom a többit is, természetesen ezt is elhozom, amint tudom! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Megjelenések > 2016 > Augusztus 21 – V Fesztivál: 2. nap | ||