A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria
A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).
Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria
Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.
Zenei események
2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Leigh-Anne ismét az Egyesült Államokban töltött egy fontos időszakot, ahol június 26-án részt vett a 10th Annual Culture Creators Awards Brunch eseményen. A rendezvényről készült fotók alapján az énekesnő magabiztos, letisztult, mégis erőteljes megjelenéssel érkezett, és tökéletesen illeszkedett az esemény ünnepélyes, ugyanakkor kreatív szellemiségéhez. A Culture Creators Awards Brunch évről évre a kulturális és szórakoztatóipari közösség kiemelkedő alakjait hozza össze, és idén is több ismert művész mellett Leigh-Anne jelenléte is nagy figyelmet kapott. Az eseményről készült képek természetesen a galériában megtekinthetőek.
A megjelenése mellett azonban egy másik fontos hír is érkezett tőle: ma bemutatta új vizuális projektjét, a “My Ego Told Me To – The Film” című alkotást, amely már elérhető a YouTube-on. A film nem csupán egy kísérőanyag az albumhoz, hanem egy önálló művészi világ, amely szorosan kapcsolódik a lemez történetéhez és érzelmi ívéhez.
Leigh-Anne az Instagramon megosztott gondolataiban arról beszélt, hogy ez a projekt számára sokkal többet jelentett egy egyszerű videónál. Már a kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy az album zenéjét vizuálisan is életre keltse, és így egy nagyobb, összetettebb történetet hozzon létre, amelyben a színészi oldalát is megmutathatja. A film célja az volt, hogy még mélyebbre vezesse a közönséget az album világában, és új perspektívát adjon a dalok mögötti érzelmekhez.
A projekt központi témája az önkeresés és az önmagával való újrakapcsolódás. Ahogy leírta, ez az időszak arról szólt számára, hogy visszataláljon a korábban elnyomott, erősebb és magabiztosabb énjéhez. A film ennek a belső átalakulásnak a vizuális lenyomata, amelyben a sérülékenység és az erő egyszerre van jelen.
Külön kiemelte, mennyire hálás a kreatív csapatának, akik az első pillanattól kezdve értették az elképzelését, valamint a rendezőnek, Gary C. Nurse-nak, aki segített ezt a víziót életre kelteni. Számára ez a munka nemcsak egy korszak lezárása, hanem egy új kezdet is, ahol már nemcsak előadóként, hanem történetmesélőként is tekint magára.
A film üzenete végül egy erőteljes, személyes gondolatban csúcsosodik ki: mindannyian szembesülünk azzal, hogy időnként alulértékelnek vagy mások próbálnak meghatározni minket, de a valódi erő abban rejlik, hogy ki tudunk lépni ezekből a szerepekből. „Nem az vagy, akinek mások látnak – hanem az, akivé válni döntesz.”
JADE most az elmúlt napokban igencsak eseménydús időszakot él át, több európai fesztivál és egy különleges stúdiópillanat is bekerült a hírek közé – ráadásul már a következő fellépése is napirenden van.
A brit énekesnőt a múlt héten Párizsban látták egy stúdióban Zara Larsson társaságában, miután mindkettejük Solidays fesztiválos fellépését végül törölték a hőhullám miatt. A két előadó együttműködése már önmagában is nagy figyelmet kapott, és a rajongók azonnal találgatni kezdtek, hogy esetleg közös zenei projekt vagy kollaboráció is készülhet a háttérben – különösen annak fényében, hogy mindketten aktívan dolgoznak új anyagokon és fesztiválturnékon.
A közös stúdiózásról készült képek gyorsan elterjedtek a közösségi médiában, és tovább erősítették azt a benyomást, hogy a két popsztár kreatív kapcsolatban áll egymással. A Solidays elmaradása után ez a párizsi találkozó egyfajta “pótlásként” is értelmezhető, ahol a zene maradt a fókuszban, még akkor is, ha a színpadi fellépés végül nem valósulhatott meg.
Közben JADE fesztiválszezonja is lendületben maradt: tegnap a dániai Roskilde Festival 2026-en is színpadra lépett, ahol erős, energikus show-val jelentkezett, és a fesztivál programjának egyik kiemelt popelőadójaként szerepelt. A fellépésről készült képek és beszámolók is megerősítik, hogy a turnéja jelenleg is intenzíven zajlik, és a fesztiválszezon egyik legaktívabb női előadói közé tartozik idén.
A következő állomás pedig már Belgium: JADE ma a legendás Rock Werchter 2026 fesztiválon lép színpadra, amely Európa egyik legnagyobb nyári zenei eseménye.
A hétvégén hatalmas volt az öröm Skóciában, Glasgow városában, hisz a Celtic lett a skót bajnok! Perrie vőlegénye, Alex épp ebben a szezonban csatlakozott hozzájuk, így szombaton már ő is örülhetett csapata sikerének. Első Celcit meccsén góllal járult hozzá a győzelemhez, ám az utóbbi 4 alkalommal a kispadon ült csupán. A szerződése június végéig érvényes, reméljük marad a Celticnél…
A mostani ünneplésre elkísérte Perrie és gyermekeik is, és a lefújást követően besétáltak a pályára együtt. Kislányuk nem szerepel a képeken, bár a rajongók szerint az egyiken látható a fülvédője. A kis család Celtic mezben érkezett az ünnepségre, és boldogan pózoltak a fotósoknak együtt.
Leigh-Anne Pinnock ismét megmutatta, hogy nemcsak a színpadon, hanem a társadalmi ügyek mellett is elkötelezett: a napokban részt vett a House Against Hate eseményen Londonban, amelynek célja a gyűlöletbeszéd és a diszkrimináció elleni fellépés volt. Az esemény számos közéleti szereplőt, aktivistát és művészt hozott össze, akik közösen emelték fel a hangjukat a befogadás és az egyenlőség mellett. Leigh-Anne megjelenése különösen nagy figyelmet kapott, hiszen az énekesnő az elmúlt években többször is nyíltan beszélt a rasszizmusról és a saját tapasztalatairól a zeneiparban.
A rendezvényen tartott beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy az emberek kiálljanak egymás mellett, és ne hagyják szó nélkül az igazságtalanságot.
„A változás nem történik meg magától – nekünk kell tenni érte” – mondta, ezzel is inspirálva a jelenlévőket.
A House Against Hate esemény nemcsak egy egyszeri alkalom, hanem egy növekvő mozgalom része, amely arra törekszik, hogy hosszú távon formálja a társadalmi párbeszédet. Az ilyen kezdeményezések különösen fontosak egy olyan időszakban, amikor a megosztottság sok helyen erősödni látszik.
Leigh-Anne jelenléte ismét rávilágított arra, hogy a hírességek szerepe túlmutathat a szórakoztatáson: platformjukat használva valódi változást indíthatnak el. Az énekesnő példája azt mutatja, hogy a hírnév felelősséggel jár – és ő ezt a felelősséget komolyan is veszi. A londoni esemény végén a résztvevők közösen fogalmaztak meg egy üzenetet: a gyűlöletnek nincs helye a társadalmunkban. Ha egyre többen csatlakoznak ehhez az üzenethez, valódi előrelépés válhat lehetségessé.
Tegnap este ismét a zenétől volt hangos Manchester: megrendezték ugyanis az idei MOBO Awards díjátadót! Ez az esemény arról híres, hogy színesbőrű zenészeket díjaznak. A meghívottak közt szerepelt Leigh-Anne Pinnock és a férje, Andre Grey is! A bájos házaspár azonnal magára vonta a kíváncsi tekinteteket, hisz már bevonulásukkor is lenyűgözőek voltak! Leigh öltözéke önmagában is mutatós volt, remekül passzolt az énekesnő alkatához is. Tökéletesen tükrözte egyedi stílusát – merész, mégis kifinomult választás volt, amely egyszerre volt modern és időtálló. A vörös szőnyegen pózolva sugárzott belőle az a természetes karizma, amely az évek során védjegyévé vált. Frizurája ehhez illően visszafogott volt, egy hatalmas lófarokba fogták össze tincseit.
Leigh-Anne az estének nem csupán szimpla meghívott vendége volt: díjat is átadott! Ő és a Sugababes tagja, Keisha Buchanan együtt adták át a FLO nevű brit lánybandának járó elismerést!
Később a rendezvény belső terében is elcsípték őt pár fotó erejéig. Dame Denis Lewis is összeállt vele a kamerák előtt, majd a férje is csatlakozott ismét hozzá.
Tegnap este London egyik legstílusosabb eseményére került sor, ugyanis megnyitotta kapuit a Ferrari Style új üzlete. Már most a divatrajongók és a luxus szerelmeseinek egyik kedvenc célpontjává vált. Az üzlet megnyitója nem csupán egy újabb bolt átadása volt, hanem egy valódi életstílust kínáló esemény. A márka célja, hogy az autóipar ikonikus örökségét a divat világába is átültesse, ötvözve a sebesség, az innováció és az elegancia elemeit. Az üzlet enteriőrje és kollekciója is ezt a filozófiát tükrözi: letisztult vonalak, prémium anyagok és karakteres darabok jellemzik.
Az eseményen számos híresség is tiszteletét tette, köztük Leigh-Anne, aki megjelenésével azonnal magára vonta a figyelmet. Az énekesnő, aki mindig is híres volt kifinomult stílusáról és merész divatválasztásairól, ezúttal sem okozott csalódást. Egy elegáns, mégis modern szettben érkezett, amely tökéletesen tükrözte a Ferrari márka luxus és dinamizmus iránti elkötelezettségét. Megjelenése egyszerre volt nőies és határozott, így nem meglepő, hogy a fotósok egyik kedvenc alanyává vált az este során. A megnyitón részt vett Lewis Hamilton is, aki a Ferrari Forma 1-es csapatának pilótája. Az ő részvétele már csak azért sem meglepő, hisz rajong a divatért. Sajnos közös fotó nem készült a két hírességről, ellenben Rocco Iannone szívesen pózolt vele. Ő a Ferrari kreatívigazgatója.
Jade Thirlwall számára mérföldkőhöz érkezett a szólókarrierje, hiszen január 30-án hivatalosan is kezdetét vette a That’s Showbiz Baby! turné amerikai szakasza, méghozzá San Diegóban. A brit popénekesnő végre megérkezett az Egyesült Államokba, ahol először mutathatta be önálló turnéját az amerikai közönségnek – ez pedig nemcsak az ő pályafutásában számít különösen fontos pillanatnak, hanem a Little Mix rajongók számára is történelmi jelentőségű esemény.
A turné első amerikai állomására a san diegói The Observatory North Park koncerthelyszínen került sor, amely egy intimebb, klubhangulatú venue, nagyjából 1000 fős befogadóképességgel. A beszámolók és rajongói reakciók alapján a koncert gyakorlatilag telt ház előtt zajlott, a közönség pedig rendkívül lelkes volt, sokan kifejezetten a Little Mix korszak óta várták, hogy végre élőben láthassák Jade-et Amerikában. A hangulat különösen érzelmes volt, hiszen sok rajongó számára ez egyfajta „beteljesülése” volt annak, ami korábban sosem valósulhatott meg.
A That’s Showbiz Baby! amerikai indulása azért bír ekkora jelentőséggel, mert a Little Mix fennállása alatt – annak ellenére, hogy világszinten óriási sikereket értek el – a csapat soha nem jutott el oda, hogy önálló, headliner turnét adjon az Egyesült Államokban. Bár promóciók és egyes fellépések előfordultak, teljes amerikai turnéra a szünet bejelentéséig nem került sor. Jade most szólóelőadóként, de a Little Mix örökségét is magával hozva lépett amerikai színpadra, ami sok rajongó számára szimbolikus és érzelmileg is meghatározó pillanat.
A san diegói koncert setlistje alapvetően megegyezett a korábbi brit állomásokon – például a londoni Roundhouse-ban – hallott műsorral, azonban néhány finom változtatás is megfigyelhető volt. Az amerikai nyitóest során nagyobb hangsúlyt kaptak az új szólóanyag dalai, amelyek még erősebben kiemelték Jade saját zenei identitását és azt az irányt, amelyet a szólókarrierjében képvisel. Míg a brit koncerteken kissé erősebben érződött a nosztalgikus hangulat és a közönséggel való bensőséges visszatekintés, addig San Diegóban egy magabiztosabb, kiforrottabb, kifejezetten nemzetközi közönségre szabott előadás bontakozott ki. Jade legközelebb holnap, Los Angelesben fog színpadra állni!
FUFN (Fuck You For Now)
Headache
Before You Break My Heart
Unconditional
Fantasy
Self Saboteur
Lip Service
Plastic Box
Glitch
Frozen (Madonna Cover)
This Is What We Dance For
Natural at Disaster
Midnight Cowboy
Wasabi
gossip
IT Girl
Silent Disco
Church
Angel Of My Dreams
Jade viszont a turné mellett ismét nagyot villantott a világhírű zenei események vörös szőnyegén: tegnap este, azaz január 31-én Beverly Hillsben megjelent a 68. Pre-Grammy Gala & Grammy előtti partin, ami hatalmas megtiszteltetés egy olyan előadó számára, aki most építi szólókarrierjét és egyre fontosabb szereplővé válik a nemzetközi zenei világban. A képek az eseményről most elérhetők a LittleMix.hu galériájában, ahol jól látható Jade elegáns megjelenése és a figyelem, amit kisugárzott a hírességek között.
A Pre-Grammy Party hagyományosan a Grammy-díjátadó hétvége egyik legfényűzőbb eseménye, ahol nemcsak zenei kollégák, hanem hollywoodi sztárok, influencerek és iparági vezetők is megjelennek, hogy ünnepeljék az év legnagyobb zenei sikereit. Ez az esemény nem hivatalos része a Grammy-gálának, de épp ezért rendkívül fontos a zenei világban, hiszen itt találkoznak először a művészek, menedzserek és médiabeli szereplők a fő díjátadó előtt – így egy ilyen meghívás önmagában is óriási elismerés. Jade részvétele ezen az eseményen nem csupán egy fotólehetőség – igazi státuszszimbólum is. Azt mutatja, hogy jelenleg nem csak a popzenei szcénában, hanem a nemzetközi sztárvilág középpontjában is helyet kap. Az elmúlt években Jade sikeresen építette szólókarrierjét, és ma már nem csak Little Mix egykori tagjaként, hanem önálló, tehetséges előadóként is elismerik.
A Grammy hetéhez kapcsolódó elő-party részvétel a legtöbb sztár számára egyfajta szezonnyitó is: lehetőségük van bemutatkozni, kapcsolatokat építeni, és a média figyelmének középpontjába kerülni még a nagy díjátadó előtt. Jade számára különösen fontos ez a jelenlét, hiszen szólóelőadóként egy új fejezetet nyitott a karrierjében, és az ilyen rangos eseményeken való részvétel erősíti pozícióját a zeneiparban.