Április 3-i események

Április 3 is elég mozgalmasan telt a lányoknak, ugyanis Denverben jártak, ahol a nap első felében a ‘95.7 The Party’-hoz látogattak el, erről 1 fotó került elő, valamint ezután pedig sor került egy meet and greetre, ahol a szerencsés mixerekkel készítettek fotókat, erről viszont már 19 fotó tekinthető meg. Valamint a 95.7 The Party rádiónál készült egy élő Facebook bejelentkezés is, ami felkerült Youtube-ra. Pár fontos, új információt is elhoztam, de sajnos a legtöbbször a kérdések újra és újra ismétlődnek, így azokat nem hozom el, hiszen korábban olvashattátok.

  • A sok utazás miatt, sosem tudják, hogy akkor éppen hol vannak
  • A többiek azt tanácsolták nekik, ha Denverben járnak, mindenképpen nézzenek be pár üzletbe, mert jókat lehet vásárolni
  • Jesy és a barátja a Cheesecake Factory-ből 5-öt is rendeltek, annyira szeretik és nem tudtak választani
  • Jesy-nek folyamatosan lúdbőrös lesz a keze, ha a tömeg kiabálja a nevüket, sikítanak, sosem tudna úgy tekinteni a szakmájukra, hogy az a munkájuk
  • Szeretnék, ha a ‘Touch’ felcsendül, mindenki táncolna
  • Magukat egymásnak anyjának, barátainak tartják
  • Sosem szoktak vitatkozni, mert összetartanak és mindent megbeszélnek

1~208.png
10~167~0.jpg 15~132~0.jpg 01~246.jpg
Este viszont már a Dangerous Woman turné keretein léptek fel a denveri Pepsi Centerben, természetesen itt is Victoria Monét-val voltak előzenekarok. 57 fotó tekinthető meg az eseményről, mind rajongók által készültek. A videók mennyisége sem a legjobb, ugyanis csak 2 dal került fel teljesen, a ‘SOTME’ csak alig 1 perces, de azért ne hagyjátok őket ki! A mai nap viszont már San Antonioban lépnek fel.

18~121~0.jpg 36~49.jpg 57~25~0.jpg

Leave a comment