ASOS Magazin interjú

Már 7 év eltelt mióta Jade Thirlwall, Jesy Nelson, Leigh-Anne Pinnock és Perrie Edwards első bandaként megnyerték az X Factort. Azóta 45 millió albumot adtak el és rengeteg díjat bezsebeltek. Az LM5 kapcsán az ASOS leült beszélgetni a lányokkal a zenéjükről, a nyomásról a zeneiparban.

Az új albumról

,,Olyan dolgokról beszélünk, amikről már évekkel ezelőtt szerettünk volna. Ez az az album, amit mindig is szerettünk volna csinálni” – mondta Jesy

,,A Strip (dal az albumról) egy fordulópont. Mindannyian szenvedtünk testképzavarban és szenvedtünk a bántalmazásoktól, amiket kaptunk, és írtunk dalokat, amik érintették ezt a témát, mint pl a Wings is ilyen, de igazából sosem mondtuk el, hogy mit is érzünk. Az elmúlt évben megszerettük magunkat. Minket már nem érdekel. Talán azért beszélünk erről most, mert a társadalom rosszabb lett, az irreális előítélekkel azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene kinéznünk.  Az nem a valóság és ideje, hogy ezt megmutassuk.” – tette hozzá Leigh-Anne

Jesy a korai évekbeli testképéről

,,Amikor az egészet kezdtük, nagyon küzdöttem. Sosem gondoltam volna, hogy túl leszek azon, amiket az emberek mondtak rólam. Még mindig felzaklat, ha beszélek róla. Sosem gondolok vissza azokra az évekre. Nyomorultan éreztem magam… pedig élveznem kellett volna az életemet. De nagyon mélyen voltam, mert azzal foglalkoztam, hogy mit gondolnak rólam az emberek és hogy nézek ki. És pontosan ezért vagyunk olyan szenvedélyesek azzal kapcsán, amit üzenünk az albummal. Minél többet beszélünk róla, annál könnyebb lesz a gyerekeknek felnőni. Tudatni akarjuk az emberekkel, hogy nincsenek egyedül.”

A zeneiparban fellépő nyomás elleni küzdelemről

,,Nem is jutottunk volna el az X Factorban az élő showig, ha nem hittek volna, hogy egy lánybanda meg tudja csinálni. Szóval már előre leírják a nőket, a lányokat… mi ezt az elképzelést kihessegettük a fejünkből. Ezt a hozzáállást alkalmaztuk szituációtól függetlenül.” – meséli Leigh-Anne

Jade visszaemlékezik arra, hogy elmentek egy rádiós eseményre Amerikába még pár évvel ezelőtt, ahol tele volt VIP vendégekkel
,,Valaki az amerikai kiadónktól azt mondta nekünk, hogy menjetek, flörtöljetek azokkal a fontos emberekkel. És megkérdeztem, hogy miért kell ahhoz másokkal flörtölnöm, hogy lejátsszák a dalainkat a rádióban?”

Szerencsésnek érzik magukat, hogy számíthatnak egymásra. A dolgok talán máshogy alakultak volna, ha szólókarrierjük van és egyedül kellett volna megvédeniük magukat.

,,Az elején azt mondták, hogy ne szerepeljünk a videóklipekben.” – meséli Jesy

,,Az egyik neves amerikai producer azt mondta nekünk, hogy ne írjunk dalokat, inkább csak énekeljük fel azokat, amiket nekünk adnak.” – idézi fel Jade

,,Azután rájöttünk, hogy mint nők tízszer annyit kell dolgoznunk, de ez elég idegesítő, mert mi írjuk a dalainkat.” – teszi hozzá Jesy

Jade az LGBTQ + közösségének támogatásáról

,,Jó mondani, hogy ó, szeretem Kylie Minogue-t és melegklubbokba járni. De tennünk kell olyat, ami fontos a rajongóinknak. Ha azt mondom, hogy igen, én támogatom őket, akkor tudnom kell mibe is egyezek bele. A támogatók, csakúgy mint az LGBT közösségek kellenek ahhoz, hogy változást hozzanak. Az északra fekvő város munkásosztályai nagyon régimódiak, hosszú út van még hátra. Csakis arról szól, hogy fejlődjünk mi is és az emberek is.”

Leigh-Anne arról, hogy milyen színesbőrüként a popiparban lenni

,,Az első pár évben miközben benne voltam a Little Mix-ben, láthatatlannak éreztem magamat. Emlékszem, hogy rendszeresen sírtam a menedzseremnek és nem találtam a helyemet… nem tudtam miért. Úgy éreztem nekem kevesebb rajongóm van, mint a többi lánynak. Furcsa érzés volt. Sosem gondoltam, hogy ez azért van, mert én vagyok az egyedüli fekete nő a bandában. Most már nem érzem magamat egyedül, mert már sok nő felszólalt ezügyben. Tudom, hogy még más színesbőrüek is vannak, akik így éreznek. Komoly problémánk van a rasszizmussal, ami a társadalomra épült. Félelmetes. De minél többen beszélnek róla, annál nagyobb változást tudunk hozni.”

A kapcsolatokról

,,Mindig van valami dráma a kis körünkben, de jelenleg elég unalmas minden” – nevet Perrie

,,Mindannyian nagyon boldogok vagyunk.” – mondja Leigh-Anne, aki nyiltan elmondja, hogy hamarosan készen áll arra, hogy hozzámenjen a párjához, Andre Grey-hez.

,,Én úgy tippelem, hogy következő év végén következik be.” – bizakodik Jesy

,,A múltban mindannyiunkkal történtek rossz dolgok.” – meséli Jade

,,Ahogy idősödtünk, úgy tanultuk meg tisztelni magunkat. Nem fogadunk el egy nem működő kapcsolatot, mert nem ezt érdemeljük. Fontos, hogy tudd az értékedet. Őszintén hiszem, hogy ez az egyetlen módja, hogy mindketten boldogok legyetek egy kapcsolatban” – tette hozzá Leigh-Anne