Eve már beszámolt 2 korábbi, birmingham-i állomásról, ám a turné nem fejeződött még be, hiszen tegnap még 2 további koncertet adtak a Resorts World Arénában, ami szintén teltházas volt. Az első koncertre délután kerítettek sort, majd este újra színpadra álltak, így összesen Birmingham-ben négyszer adtak egy szuper, kétórás műsort a rajongóknak. A délutáni koncertről 102 fotót, az estiről pedig további 38 fotót találtok meg. Videók tekintetében viszont nem lehetett igazából megkülönböztetni, így ami eddig megjelent arról a napról, azt már elérhetitek. Sajnos a ‘No’ úgy tűnik, hogy végérvényesen lekerült a dallistáról, de talán az utolsó állomásokon újra felcsendül és vele együtt más dalok is. Azt pletykálják ugyanis, hogy a legutolsó, londoni állomáson lesznek vendégfellépők és színpadra áll Anne-Marie és előadják a Kiss My (Oh Oh)-t, valamint a Confetti dalnál Saweetie is csatlakozni fog. De ahogyan említettem, ezek nem biztos híresztelések, de reméljük, valami nagy durranást terveznek. Most kicsit pihennek a lányok, ugyanis legközelebb csak 26-án, kedden lépnek fel és akkor fog folytatódni a Confetti turné Liverpool-ban a M&S Bank Arénában, ahol már felléptek a hét elején. Ezzel együtt pedig összesen már csak 15 állomás maradt hátra a lányok (eddig úgy néz ki) utolsó turnéjukból.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() | ||