Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix! Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
máj
10
2022
Vissza fogunk térni! – The Sun interjú (2022. május)
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  The Sun     ♥6

A Little Mix már 11 éve együtt van, mint csapat, ötször volt a toplisták első helyén a kislemezük, 3 Brit díjat zsebeltek be és 7 albumot dobtak ki. És nem is olyan régen jelentették be, hogy szünetre mennek, ám ragaszkodnak ahhoz, hogy legjobb barátok módjára viselkedjenek később is és nem versenyeznek egymással, miközben a szólókarrierjüket bontogatják.

Egy exklúzív, utolsó nyomtatott interjúban, amit a The Sun-nak adtak -egy héttel azelőtt, hogy külön utakon folytatnák -, Perrie, Leigh-Anne és Jade bevallották, hogy a menetrendjükre gondosan figyelni fognak és nem fognak úgy kiadni dalokat, hogy az a másikéval egyidőben történjen.

Perrie: ,,Megbeszéltük, hogy tudatni fogjuk egymással, mikor jelennek meg a dalaink, hogy ne egyszerre kerüljünk fel a toplistákra. Egymásnak fogunk szurkolni és nem fogunk versenyezni egymással.”

Jade, aki szerződést kötött az RCA-val kiegészítette: ,,Ez nem fog megtörténni. Mindannyian tudatosak leszünk, hogy erről meg is bizonyosodjunk.”

,,A barátságunk túl értékes ahhoz, hogy kockáztassuk azzal, hogy fej-fej mellett haladjuk. És ahhoz, hogy a szoros barátságunk meg. ismaradjon, ahhoz őszintének kell lennünk egymással a szóló terveinkkel kapcsolatban.” – mondta Leigh-Anne, aki nemrégiben szerződött le a Warner-rel, majd kiegészítette: ,,Közel állunk egymáshoz, az a helyzet. Mindannyian beszélni fogunk erről egymással.”

A Little Mix 2011-ben alakult az X Factorban és ők váltak a legsikeresebb brit lánybandává ezidő alatt, akik 50 millió lemezt adtak el világszerte és 22 millió Spotify hallgatójuk van havonta. Szombaton pedig sor kerül az utolsó koncertjükre, ami teltházas Arénában fog zajlani a Confetti turné keretein belül – ami az első turnéjuk, mióta a 4. tag, Jesy 2020-ban kilépett.

Az utolsó állomást élőben stream-elik világszerte a londoni O2 Arénából és mindenkinek lehetősége lesz utoljára megnézni a lányokat a színpadon mielőtt szünetre mennek.

Perrie, aki szintén nemrégiben elkezdett dolgozni szóló zenei karrierjén így nyilatkozott:

,,Habár ez egy hatalmas, epikus műsor, de mindenki aki nézni fogja, nagyon intimnek fogja érezni.”

Mindenesetre máris tervezik a visszatérésüket és megígérték, hogy nem követik a One Direction példáját, akik 2015-ben mentek szünetre és azóta sincs jele annak, hogy vissza is térnének.

,,Őszintén, még nem is váltunk szét, de máris arról beszélünk, hogy mikor térünk vissza! Azt kérdezgetjük, hogy „2 év különidő elég? Esetleg 2.5 év?” – mondta Perrie

Jade leszögezi, hogy a legközelebbi legjobb barátokként válnak el, így megvan minden okuk arra, hogy inkább előbb, mint később visszatérjenek.

,,Nem tagadható a kapcsolatunk. Bárki, aki eljön megnézni minket a koncerten, vagy interjúkban látnak vagy éppen a közösségi médiában, elég nyilvánvaló, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Tudjuk, hogy mennyire fenomenálisak vagyunk együtt, így miért akarnánk azt, hogy ez soha többet ne történjen meg?! A változásnak jönnie kell az életben, néha muszáj továbblépni és új dolgokat kipróbálni, de nagyon megnyugtató a tudat, hogy itt vagyunk egymásnak, amikor vissza akarunk térni. Nem tudjuk, hogy mennyi ideig fog tartani, de én máris készen állok az újra egyesülésre!„

Számos rekorddöntő Little Mix pillanat volt az elmúlt évtized során, nem utolsósorban akkor, amikor történelmet írtak 2021-ben, amikor megnyerték a legjobb brit banda díjat a Brit díjátadón először lánycsapatként. Akkor megragadták a pillanatot és olyanok előtt tisztelegtek, mint az All Saints, a Spice Girls és a Girls Aloud, akik időben előttük jártak, de mindig átnéztek rajtuk.

,,Nem tudtuk figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy előttünk még egy lánycsapat sem nyerte meg a díjat. Előttünk is volt jó pár elképesztő lánybanda, akik megérdemelték volna a díjat, de mindig férfiak nyerték meg. Sosem gondoltuk volna, hogy meg fogjuk nyerni, mert nők vagyunk, ami elég sz-r. Így eléggé sokkban voltunk, amikor megnyertük és szerettünk volna figyelmet szentelni olyan nőknek, akik megérdemelték volna. Hálásak vagyunk, hogy megnyertük azt a díjat és ez számunkra nagy dolog. De már korábban meg kellett volna történnie ennek.”

A szállodájukban összebújtak és ebből is látszik, hogy valóban nagyon közel állnak egymáshoz.

,,Ennyi siker után már nem érezzük azt, hogy bizonyítanunk is kellene valamit. Mint lánycsapat folyamatosan próbáltuk bizonyítani, hogy hitelesek vagyunk. De ezen a turnén úgy érzem, hogy ezen már túl vagyunk és csak jól érezzük magunkat, mert nagyon kiérdemeltük.” – mondta Leigh

Jade ezzel egyetért és elmondta, hogy a kötelék köztük erősebb, mint valaha.: ,,Az emberek jöttek-mentek az elmúlt 10 évben, de a köztünk lévő kapcsolat megmaradt, ami elég sokat elárul. Sok mindent éltünk meg együtt, voltunk fent és lent is, hogy idáig elérkezzünk és ilyen közel legyünk egymáshoz, ahogyan most, ami sokat elmond arról, hogy nőkként hova fejlődtünk.”

Mindannyian nevetni kezdenek, amikor arról beszélnek, hogy mennyire más most a légkör a turnén, a régi bulis időkhöz képest. Leigh-Anne és Perrie mindketten anyák lettek egy héten belül és a színfalak mögötti piát a babakellékek váltották fel.

,,Tele van minden előkével és etetőszékkel. Az élet megváltozott. Sosem voltunk korábban sem rocksztárok, sosem volt tele minden Jack Daniels-szes üvegekkel… de ez most más dinamika. – mondta Perrie

Perrie fiúnak adott életet, akit Axel-nek neveztek el, akinek az apukája a 28 éves Liverpool focistasztár, Alex Oxlade-Chamberlain. Leigh-Anne-nek pedig ikrei lettek vőlegényétől, a 30 éves Andre Gray-től, aki a QPR játékosa, ám a páros azóta sem fedték fel az ikrek nemeit vagy neveit.

,,Próbálom mindaddig privátként kezelni, ameddig csak lehet. Ezt a döntést még időben hoztuk meg, mert a sok figyelem kicsit megrémisztett.” – mesélte Leigh-Anne.

Mindketten elmondták, hogy kihívás volt olyan hamar szülés után újra próbákra járni.

,,Úgy érzem, hogy nekem és Leigh-Anne-nek kellett volna egy megjegyzést kérnünk a doktortól, hogy „a lányoknak babaagyuk van, legyetek velük türelmesek. A babaagy valódi! Jade két másodperc alatt magávé tette a koreot, de mi egy óráig ott voltunk és a legegyszerűbb dolgokat gyakoroltuk, majd totál elfelejtettük. Sosem szenvedtem ennyit turné miatt. Azt hittem, hogy meg fogok halni! A testünk nem állt készen és az elménk sem. Ha nem lett volna. Jade, aki próbálta a morált fenntartani és pozitív lenni, nem tudom, hogy sikerült volna-e. ” – mondta Perrie

Ám Jade elmondta, hogy lenyűgözte őt az, hogy az újdonsült anyukák mennyire jól kezeltek mindent.

,,Perrie-nek és Leigh-Anne-nek alkalmazkodniuk kellett, miután megszülettek a gyerekek, teljes próbaüzzemmódba léptek miközben szoptattak és az, hogy ott voltak a gyerekek az elképesztő volt. Majd a színpadra álltak ezekben a csodálatos ruhákban. Elképesztőek voltak! Én is küzködtem a próbákon, nem bántam,hogy a gyerekekre kellett vigyáznom. De tudom, hogy könnyebb sorsom volt.”  – tette hozzá Jade

A jövőjük miatt mindannyian izgatottak és idegesek.

,,Én csak belépek az ismeretlenbe. Nem igazán van tervem! Mindannyiunknak van egy ötletünk, hogy mit akarunk csinálni és hogyan. De személy szerint, élvezni fogom, hogy nem rakok magamra nyomást, hogy csináljak meg valamit egy adott időre.” – meséli Jade

,,Mindaddig ameddig valahol énekelhetek és valaki hallgatni fogja, én boldog leszek.” – egészítette ki Perrie

Leigh-Anne elmesélte, hogy remélik, hogy felfedezhetnek újabb területeket, de a zenéhez húz a legjobban a szívük.

,,Úgy érzem, hogy mindannyian bele fogunk vágni kicsit mindenbe, nem hinném, hogy valaha is akarnánk magunkat korlátozni. De az, hogy a színpadon állok, az a mindenem és nem is tudom elképzelni magamat máshol. Ezt csináljuk, nem igaz?”

Tegnap pedig kiderült, hogy ma adásba kerül a lányok legutolsó TV-s interjúja, ami a BBC The One Show-hoz készül(t).