A lánybandák világában a Little Mix igazi popfenoménnek számít. A zenei erőmű gyors ütemű világkörüli turnéra indult, és egyik szenzációs slágert a másik után produkálták. A fülbemászó dallamok intenzív kötődést teremtenek rajongóikhoz, akik magukat „Mixereknek” nevezik. A Spice Girls fénykora óta aligha sikerült egyetlen együttesnek is úgy meghódítania a slágerlistákat, mint a Little Mixnek. De mi történik, ha egy lánybanda egysége felbomlik, és mindenki a saját útját járja? Egy teljes évtized telt el azóta, hogy Leigh-Anne Pinnock az X-Faktor brit kiadásában sztárrá vált, és megszületett a Little Mix. Miközben Leigh-Anne megszabadult attól a kollektív identitástól, amely egykor meghatározta őt, újonnan szerzett művészi szabadságát most saját maga használja ki. Így van ez debütáló szólóalbumával is, amelyet a mixerek már nagyon várnak. A TUSH-nak készített címlapfotózása után bepillantást engedett az életébe és a jövőre vonatkozó terveibe.

Az öltöződben bujkálsz, miközben beszélgetünk?

Lehetséges… Két babám van. Anyukájukért kiáltanak. Anyának pedig dolgoznia kell.

Érthető,  anyuka nemrég indította útjára szóló debütálását. Milyen érzés ez a lépés a karrieredben?

Ez egy nagy változás számomra. Jó érzés és helyesnek érzem. Azt hiszem, nagyon féltem, hogy nem így lesz. Tizenegy-tizenkét évig egy egység tagja voltam, így a hirtelen lépés, a csoporttól való eltávolodás hatalmas dolog. Azt hiszem, idővel könnyebben viselem, és minden egyes másodpercét élvezem.

Mik voltak az aggodalmaid?

Azt hiszem, talán attól féltem, hogy elveszítem a Mixereket. Nem tudtam, hogyan fogadják majd a zenémet vagy engem. De próbáltam rájönni, hogy igazából csak az számít, hogy szeretettel és szenvedéllyel csináld. Végül el tudtam engedni ezeket a romboló gondolatokat. Semmi közük a művészetemhez.

A ‘Don’t Say Love’ című első szóló számod is a változatlanságról szól – a vizsgálatról, a külső megítélésről, aminek ki vagyunk téve?

Igen, szó szerint: „Don’t Say Love /Ne mondd, hogy szerelem”, ha nem akarod, csak mondj igent, ha tényleg akarod, valami ilyesmi. Nem akarok félszívű szerelmet. Arról van szó, hogy szeretve lenni akarsz, de arról is, hogy nem keresed a külső megerősítést, mert a megerősítés nem jelent semmit. Végső soron az önmagad iránti szeretetről van szó.

Hogyan gyakorolod az önszeretetet?

Szeretem a csendes, csak magamnak szánt napokat. Akár wellness-nap van, akár nem, csak felveszek egy maszkot, és nézem a ‘Love Island’-et, a ‘Drag Race’-t vagy valamelyik másik kedvenc sorozatomat. Több mint egy évtizede mindig nagy a nyüzsgés az életemben. Néha csak ki akarok kapcsolni.

A legsikeresebb csapat tagja voltál, sikereiteket gyakran hasonlítják olyan ikonokhoz, mint a Spice Girls. Mit jelentett ebben a környezetben felnőni?

Egyszerűen csak hálás vagyok a tapasztalatokért, amelyekben részem volt. Sokat tanultam, és most már alkalmazhatom a szólókarrieremben. De amit a legjobban magammal vittem, az a szórakozás, amit ebben a testvériségen alapuló zenekarban éreztünk. Soha nem éreztem munkának.

Mik voltak, vagy talán még mindig azok az akadályok, amelyekkel szembesültél vagy találkoztál szólókarriered során?

Úgy érzem, hogy most már minden rajtam múlik, és ez nagyszerű dolog, de vannak kihívások. Határozottan úgy érzem, hogy sokkal nagyobb a nyomás rajtam, de próbálok egy kicsit lazítani. Lazítani, könnyebb ezt kimondani, mint megtenni. Igazából csak élvezni akarom. Erre folyamatosan emlékeztetnem kell magam. Teljesen más, amikor nincs másik kéz, aki támogatna. Ha például valami nem megy jól, akkor minden egy emberen múlik. Igen, ez határozottan nyomás. Van ennek értelme?

Mit nyertél ezzel?

Bár úgy érzem, hogy nagyobb a nyomás, a döntési jogkör is nagyobb a kezemben. Már nem kell kompromisszumokat kötnöm, a saját teljesítményemet adhatom, és ez a legfelszabadítóbb dolog. Lesznek hullámvölgyek, pluszok és mínuszok, de végső soron jó érzés.

Egyszer azt hallottam, hogy ahhoz, hogy intim zenét csinálj, szinte terápiaként kell megközelítened az írást. Ez igaz?

Minden esetben. A legelején el kellett mennem ezekbe a különböző szobákba, ahol különböző emberekkel találkoztam, és el kellett mondanom nekik a legmélyebb, legsötétebb titkaimat. Mindezeket a dolgokat, amikbe nem feltétlenül akarok belemenni. De ugyanakkor azt akarom, hogy minden kibontakozzon. Amit csinálok, az személyes, azt akarom, hogy azonosulni tudjatok vele. Úgy döntöttem, hogy ezzel az albummal a lehető legnyitottabb akarok lenni, és mindenhol ezekről a témákról akarok beszélni. Szóval tudtam, hogy ezt meg kell tennem. De idővel könnyebbé vált, mert megtaláltam a kis családomat, az írói családomat, és most már csak úgy bemehetek ezekbe a különböző szobákba, és elmondhatok nekik mindent, és jól érzem magam. De igen, eleinte nagyon furcsa ezt csinálni, csak úgy elmondani az embereknek mindent, ami velem történt, anélkül, hogy bármit is tudnék róluk.

Egy csapatban a csapattagok számára gyakran előre meghatározott szerepek vannak. Milyen tapasztalataid voltak a zenekarban? Ez alakította és befolyásolja a szólókarrieredet?

Néha igen. Én egy olyan lánybandából jöttem, ahol a véleménynyilvánítást azonnal kritikaként értelmezték. Volt idő, amikor az emberek féltek beszélni a rasszizmusról. A dolgok egy kicsit megváltoztak, és az emberek sokkal nyíltabban beszélnek róla. Egyértelműen féltek attól, hogy rosszat mondanak vagy megbántanak valakit. Manapság azonban fontos, hogy beszéljünk, ha változást akarunk elérni. Ezt a témát mindenképpen tovább fogom vizsgálni.

Fekete nőként mit gondolsz a mai iparágról?

Határozottan vannak mélységek és magasságok. Amikor a zenekarban voltam, hozzászoktam, hogy csupa fehér szobába járok. Nem kérdőjeleztem meg, vagy gondolkodtam rajta, hanem egyszerűen belementem. Csak arra emlékszem, hogy mindig is megszállottan szerettem volna több R&B dalt készíteni, de mindig rögtön azt gondoltam, hogy ez sosem fog megtörténni. Most már úgy érzem, van hatalmam azt mondani, hogy a zenekaromnak sokszínűnek kell lennie. Kell, hogy legyen egy bizonyos számú POC a zenekaromban. Miért ne láthatnám magam a csapatomban, miért ne lehetne reprezentatív? Ennek egyáltalán nincs értelme. Szerintem a popiparban még sok munka vár ránk a sokszínűség terén. Én mindent úgy veszek, ahogy van. A saját Black Fundomat is vezetem, amelynek célja, hogy más fekete jótékonysági szervezeteket támogassak. A dolgok javulnak, de tovább kell lépnünk. Jó hallani, hogy ez még mindig változik.

Azt hallom, hogy zeneileg egy kicsit más irányba szeretnél elmenni, mint amit eddig megszoktál?

Határozottan! Nagyon fontos volt számomra, hogy felfedezzem azokat a műfajokat, amelyeket gyerekkoromban hallgattam, és még mindig szeretem. Legyen az reggae, R&B, amapiano, afrobeats vagy egy kis garage. Amit a legjobban szeretnék csinálni, az az, hogy ötvözzem ezeket a műfajokat, és hozzáadjam a saját hangzásomat. Ez inkább én vagyok, ez az én kultúrám. Szóval tartsd nyitva a szemed és a füled! – nem pedig fordítva…

A zenélésen kívül miről álmodsz most az életedben?

Távkapcsolatban élek, a párom Görögországban él, és őszintén szólva nagyon nehéznek találom. Alig várom, hogy együtt lehessek a családommal. Mi más lenne az én kis álmom? Tudod mit, nagyon szeretnék saját kozmetikumot, vagy egy bőrápolási márkával dolgozni. Imádom a bőrt és hatalmas jelentőséget tulajdonítok a bőrápolásnak!

(c) Saját fordítás!