A zenész és író nyilatkozott a zeneiparban tapasztalható rasszizmusról, arról, hogy nem a traumái határozzák meg, és arról, hogy Jamaikában lélegzik. Ezen a héten Leigh-Anne Pinnock zenésszel, színésszel és íróval beszélgetünk, aki vegyes jamaikai, bajan és fehér származású. A Little Mix egyetlen fekete tagjaként Leigh-Anne küzdött az identitásával, és azzal, hogyan fogadják őt a rajongók és az ipar. Azóta egy erőteljes dokumentumfilmben, a Leigh-Anne: Race, Pop & Power címűben beszélt a rasszizmusról és saját útjáról és a Believe című memoárjában. Őszinte és mindig a szívét a kabátujján viseli, ezért hihetetlenül megható volt Leigh-Anne-nel beszélgetni a tapasztalatairól. Olvassa el a történetét alább.

Mesélne egy kicsit a hátteréről?

Mindkét szülőm vegyes származású, fehér brit anyukával. Apukám apukája jamaicai, anyukám apukája pedig bajan. A szüleim a 60-as években nőttek fel, akkoriban a vegyes bőrszínű kapcsolatok még ritkaságszámba mentek.

Beszéltél valaha a családoddal arról, hogy vegyes vagy?

Beszéltem velük a [faji] tapasztalataikról. Ahogy mondtam, abban az időben ritka volt, hogy fekete és fehér szüleim legyenek. Apukám egyszer az anyukájával sétált az úton, amikor egy fehér nő jött feléjük, és átment az úttesten. Fiatal volt akkoriban – hogy ilyen élénk emléke van, csak elképzelni tudom, mennyi más történet van még, és hogy mit érzett.

Azt hiszem, fontos, hogy megosszák ezeket a tapasztalatokat velem és a nővéreimmel, mert mi is vegyes gyerekeket nevelünk. Én már ott tartok, hogy elmondom a gyerekeimnek, milyen gyönyörűek. Tudom, hogy ez a világ gyűlöletre tanítja őket, és én csak azt akarom, hogy szeressék magukat. Az egyikük látott valakit, akinek hosszú, egyenes haja volt, és azt mondta nekem: „Én is ilyen hajat akarok„. Azt mondtam: „Nem, a te hajad lenyűgöző, a fürtjeid gyönyörűek„. Nem hagyom, hogy így érezzék magukat.

Olyan ártatlanok, nem tudják, mi vár rájuk. Fel kell őket világosítani és fel kell őket készíteni. Anyukám és apukám soha nem tanította nekem, hogy a faji hovatartozás hátráltatna, így ez is mindig ott van. Egy kicsit mindkettő.

A dokumentumfilmedben, Leigh-Anne: Race, Pop & Power-ben a szülei beszéltek arról, hogyan azonosulnak. Anyukád fekete bőrűnek vallja magát, de apukád azt mondta: „John Pinnockként azonosítom magam”.

Azt hiszem, ez egy nagyon fontos pillanat volt, sokan mondták, hogy az apám nagyon inspiráló volt.

Mindig is azt mondtam, hogy a tapasztalataim soha nem fognak meghatározni engem. Az iparban eltöltött időm egy része traumát okozott. Ha hagynám, hogy ez meghatározzon engem, hogyan tudnék továbblépni? Ha olyan szavakra gondolok, amelyek valóban meghatároznak engem, a rugalmasság az első számú. Ezt anyukámtól örököltem.

Milyen volt Buckinghamshire-ben felnőni?

Egy Downley nevű kis faluban nőttem fel, High Wycombe mellett, amely túlnyomórészt fehér volt. Az általános iskolában eléggé öntudatos voltam a hajam miatt – anyukám nem igazán tudta, hogyan kell csinálni. Akkoriban még nem volt sok termék vagy YouTube oktatóprogram. Emlékszem, hogy mindig próbáltam kisimítani, és olyan lányokat néztem, akiknek egyenes volt a hajuk.

A középiskolám elég multikulturális volt, nem éreztem magam egyedül. Sok fekete barátom volt, és úgy éreztem, hogy önmagam lehetek. A legjobb barátom St. Vincentről származott, ezért állandóan elmentem hozzá, és az anyukája által főzött karibi ételeket ettem. Elmerültem az ő kultúrájában és a sajátomban is, mindig otthon éreztem magam.

Csak amikor bekerültem a való világba és a csoportba, akkor bumm, azt gondoltam, „mi a fasz ez?” Nem vagy felkészülve erre, mert az életed nagy részét úgy töltötted, hogy úgy érezted, teljes mértékben önmagad lehetsz.

Milyen volt ez a kultúra a saját családjában?

A nagyapám a születésem évében költözött vissza Jamaikába, és minden évben visszamentünk. Nagyon erős a kapcsolatom Jamaikával. Ő is ugyanabban a házban élt, szóval ez egy gyönyörű, nosztalgikus dolognak tűnik.

Bajan származásom miatt a nagyapám az Egyesült Királyságban élt, de a nagymamám teljesen magáévá tette a kultúrát. Anyámat és a gyerekeit ezekkel az értékekkel nevelte, így igazán éreztem az örökségemet. Ez egy hatalmas részem volt.

Lennie James színész elmondta, hogy amikor Jamaikába megy, nem kell gondolkodnia azon, hogy fekete – csak úgy tud lenni, és nem gondolkodik azon, hogy „ez az ember rasszista lesz-e„, vagy „vajon egy bizonyos módon néznek rám?„. Amikor visszajön [Angliába], és leszáll a repülőgépről, az olyan, mintha „a francba, vissza a valóságba„. Elmenni [Jamaikába], és nem kell aggódni vagy gondolkodni ezen, igazán felszabadító érzés.

Igazi utazást tettél az önismereteddel – ez személyes és szakmai is volt?

Úgy érzem, hogy még mindig próbálom elfelejteni azt, ahogyan magamra tekintek. Ez határozottan egy belső dolog, ez olyasmi, amit meg tudok javítani, és ezen az úton vagyok. Még az is csodálatos és bátor dolog, hogy ennyit tudok róla beszélni. Néha az emberek még mindig azt hiszik, hogy ez csak a fejünkben van, mert nem értik, szóval még mindig elég nehéz erről beszélni, mert nem áll melletted az egész világ. A faji kérdésekben soha nem is lesz.

Egyszerre volt zavarodottság, hogy az emberek miért nem látnak engem, és hogy mit tudok nyújtani, és ez felemészt – magamat hibáztatom, és mindezt arra a tényre fogom, hogy nem vagyok elég jó. Ez az, ami mindig is követett engem. Úgy érzem, hogy haladok, de ez nem megy egyik napról a másikra. Én sem vagyok áldozat ebben az egészben – szeretnék erről beszélni, hogy segíthessek másoknak, mert, ahogy mondtam, ez a szarság nem határozza meg, hogy ki vagyok.

Milyen volt végigjárni ezt az utat? A dokumentumfilmed és a Believe című könyved annyira őszinte.

Először az ASOS magazinnak adott interjúban szólaltam meg 2016-ban. Lazán beszéltem a tapasztalataimról és arról, hogy mennyire furcsának érzem magam, de egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Aztán megcsináltam az Instagram-videómat, ami akkoriban volt, amikor az egész világ felfigyelt a rasszizmusra. Tényleg úgy éreztem, hogy mozgalom van kialakulóban.

Amikor elkészítettem a dokumentumfilmemet, még mielőtt megjelent volna, a fekete és a fehér közösségek egyaránt gyűlöltek. Úgy éreztem, hogy nem vagyok elég fekete ahhoz, hogy azt tegyem, amit teszek, vagy hogy felszólaljak. De a fehér közösség elutasította a tapasztalataimat, és azt mondták, hogy csak képzelődöm. Ez egy nagyon nehéz helyzet volt.

A szólózenédben is egyértelműen hallani a jamaikai hatásokat – izgatott voltál, hogy ezt felfedezd?

Ez volt a legfelszabadítóbb élmény. Nagyon szerettem a zenét, amit a csoportban csináltunk, de a személyes ízlésemet és azt, hogy mit hallgatok nap mint nap, most már tényleg bele tudom tenni az egyéni zenémbe. Ez a legjobb érzés, hogy bemehetek egy szobába, és kifejezhetem magam azzal a zenével, amihez igazán, igazán kötődöm.

Vannak kihívások, ha kilépsz a csoportból. Egy ilyen pop háttérből érkezve, és most olyan zenét csinálni, ami a feketékhez igazodik… Az emberek megkérdőjelezik, hogy a zeném túlságosan feketékhez igazodik-e a kereskedelmi rádiókhoz, de hogy megfelelő-e a fekete rádióknak. Nem akarom, hogy dobozba zárjanak. Miért kell mindig kategóriákba sorolni? Miért nem lehetünk csak úgy? Izgatottan várom, hogy áttörjek és csináljam, amit csinálok.

A kolorizmus nagy téma a vegyes identitásról szóló beszélgetésekben, és ön is nyilvánosan beszélt róla.

Határozottan úgy érzem, hogy a sötét bőrű fekete nőket nem ünneplik eléggé, különösen a popzenében. Ez szörnyű, és ezzel kellett foglalkoznom a dokumentumfilmemben. Nem tudom, hogy bekerültem volna-e a Little Mixbe, ha sötét bőrű lettem volna, főleg, hogy a Little Mixet egy olyan lánybandaként reklámozták, amelynek túlnyomórészt fehér a közönsége. Azt hiszem, fontos volt, hogy beszéljek a kiváltságaimról.

Sok olyan összetett dolog van, amiről nem beszélnek. Csak arról van szó, hogy az emberek empatikusan viszonyuljanak egymás tapasztalataihoz, nyíltan beszélgessenek és megértsék egymást. Mindannyiunknak megvan a saját története, amit el kell mondanunk. Képzeljük el, ha mindannyian összefognánk, gyönyörű lenne. Azt hiszem, belénk van kódolva, hogy ne tartsunk össze.

Össze tudod foglalni a vegyes identitásodat egy szóban?

Ez nem egy egységes dolog, nem hiszem, hogy lenne rá egy szó. Ha vegyes vagy, akkor nagyon sok különböző keverék és kultúra van benned, és ebben van a szépség.