A 31 éves lány egész felnőtt életét a reflektorfényben töltötte. Most azonban, hogy a Little Mix sztárja kísérletezőbb szólózenével ismerteti meg rajongóit, Jade végre a saját útját járja.

Jade Thirlwall a szólódebütálása előtti heteket azzal töltötte, hogy védekezésre készüljön. Nem volt különösebben ideges, és nem is kételkedett első kislemezének, az Angel of My Dreamsnek a minőségében. De tudta, hogy ez egy kicsit túlzás – „egy Marmite-dal”, ahogy ő fogalmazott -, és tudta, hogy sikerrel kell teljesítenie egy nagyon különleges küldetést: újra be kell mutatnia a popsztárt a világnak, átváltoztatva őt „Jade-et a Little Mixből” egyszerűen Jade-dé.

„Azt hiszem, talán engem ismertek a legkevésbé a zenekarban” – mondja, miközben elgondolkodva forgatja a szívószálat a fekete ribizlis üdítőjében. „Amit valójában szerettem. Ez egyfajta erősség volt, hogy nem volt rajtam akkora nyomás a nyilvánosság előtt. És ez azt jelentette, hogy úgy mutatkozhattam be újra, hogy az emberek számára frissnek tűnt. Azt hiszem, az emberek azt gondolták: ‘Mivel fog előjönni?’. Senki sem tudta megjósolni.”

„Úgy éreztem, hogy [a dal] eléggé kockázatos, de aztán kijött, és mindenki megkívánta” – mondja Jade, félig nevetve a szófordulatokon.

Személyesen kicsit félénkebb, mint azt várnánk tőle, halkan beszél, és a saját tehetségének elismerését önironikus mosollyal fejezi be. Nem arról van szó, hogy lebecsüli az eredményeit, sokkal inkább arról, hogy a színpadon és a kamerán kívül nincs szükség arra, hogy a popsztár életnagyságnál nagyobb személyiséget öltsön magára. Mégis, Jade nagyon örül, hogy a közönség elfogadta az Angel of My Dreams című dalt, amely a brit slágerlistán a 7. helyen végzett.

„Azóta minden rendszer működik.”

Úgy tűnik, senki sem vette észre a kocsmában, hogy Nagy-Britannia második legnagyobb lánybandájának egynegyede (a Spice Girls-t nehéz letaszítani a trónról) ül az egyik farmházasan elegáns fülkében. Hogy igazságosak legyünk, az öltözéke viszonylag inkognitós: gyöngyházfényű Simone Rocha Crocs és farmer maxiszoknya, zöld kardigánnal párosítva egy póló fölött, amin az áll: „Star me in your movie”. Vagy talán az itteni punkok már hozzászoktak. A fővárosnak ez a része volt Jade otthona az elmúlt egy évben, egy pásztori, színlelt menekülés az országba, amely mégis Uber-távolságra van London központi részének nyüzsgésétől.

„Felhúzhatom a csuklyámat a sapkámmal együtt, és elég szabadon mozoghatok itt – anyámat jobban felismerik, mint engem. Az emberek odamennek hozzá, hogy ‘Te vagy Jade anyja!’” – mondja geordie akcentusával. „Őszintén szólva ezért költöztem ide. Kicsit lágyabb, igazán szép. A Canary Wharf közelében laktam [korábban], és az olyan lélektelen. Jól működött, amikor sokat utaztam, de amikor ténylegesen ott kellett maradnom, azt gondoltam, hogy ez tényleg borzalmas.”

A 31 éves lány itt él barátjával, Jordan Stephensszel (a brightoni hip-hop duó, a Rizzle Kicks egyik fele) és legjobb iskolai barátnőjével, Hollyval, akik mindketten meghatározó pillanatokban léptek be Jade életébe. Hollyval például a középiskolában ismerkedett meg szülővárosában, South Shieldsben. Abban az időben Jade-et könyörtelenül zaklatták, amit súlyosbított az a tény, hogy ő volt az egyetlen színes bőrű ember az iskolájában. Végül egy mentort bíztak meg a gondozásával, aki történetesen Holly egyik barátja volt.

„Holly mindig azt mondja, hogy olyan volt, hogy „Ó, Istenem, itt ragadtunk ezzel a lúzerrel!””. magyarázta Jade. „Aztán nyilván rájött, hogy én vagyok a legcsodálatosabb ember, és igen, azóta a legjobb barátok vagyunk.”

Jordannek viszont egy barátja mutatta be a 2020-as bezártság alatt, ami, hogy ne feledjük, Zoom-randikat és szociálisan-diszkrét sétákat jelentett a parkban. Ez talán nem hangzik ideális alapnak egy románchoz, de Jade számára, akinek addig a világa a turnék, a zenei videók és az albumkiadások körül forgott, ez egy „isteni ajándék” volt, ahogy ő fogalmaz.

„Ez a Little Mix folyamatának a vége felé volt – a lányok terhesek voltak, Jesy pedig elment” – mondja. „Szóval [a dolgok] lassan véget értek. Azt hiszem, talán így volt elrendelve, hogy az életemnek azon a pontján történt, amikor volt időm felépíteni egy kapcsolatot.”

Mégis, nem volt könnyű elhagyni a zenekart. Hogyan lehet lejönni egy olyan magaslatról, mint a Little Mix? 11 év alatt becslések szerint 75 millió lemezt adtak el világszerte, több mint 100 hetet töltöttek a brit top 10-ben, és 2021-ben ők lettek az első lánybanda, akik elnyerték a legjobb brit együttesnek járó BRIT-díjat. (Lásd még: Jade kiváló visszapofázása Noel Gallaghernek, miután az azt sugallta, hogy nem rendelkeznek olyan zenei képességekkel, hogy az említett díjat kiérdemeljék). A Little Mix nem csak popsztárok, hanem egy fiatal lánygeneráció példaképei is voltak, akik a feminizmusról, a szakításról és a testképről szóló dalokat énekeltek egyforma lelkesedéssel. Jade, a banda gyermeke, mindössze 18 éves volt, amikor a Little Mix 2011-ben megnyerte az X Factort. Azonnal lemezszerződést, ügyvédet, könyvelőt és katonásan pontos időbeosztást kapott felnőtt élete első évtizedére.

„Ha egy évre előre megnéztem a naptáramat, az mindig tele volt” – mondja. „[Minden egyes dolgot] előre megterveztek számomra. És mivel annyira szerettem [a munkát], mindig ezt helyeztem előtérbe mindennel szemben – a kapcsolatokkal, a családdal és a barátokkal szemben. Még amikor korábban voltak partnereim, akkor is úgy voltam vele, hogy hát, életem szerelme a munkám. A poplányság rabja voltam – ez volt mindenem, és még mindig az. De azt hiszem, most már jobban egyensúlyban vagyok a munka és az élet között.”

Részben ez az oka annak, hogy Jade a Little Mix tagjai közül utolsóként jelentetett meg szólózenét. Szüksége volt arra, hogy felfedezze önmagát, mielőtt visszalép a rivaldafénybe.

„Az első néhány hónap egyértelműen arról szólt, hogy kerültem, hogy tudomásul vegyem, hogy vége” – mondja nevetve.

Miután a Little Mix 2022 májusában a londoni O2 Arénában végleg meghajolt, azonnal lefoglalt egy nyaralást a haverjaival. Aztán: egy újabb nyaralás Jordannel, majd egy budapesti tartózkodás, amíg ő egy klipet forgatott, további kiruccanások a barátokkal a brit vidéken, és kirándulások északra, hogy időt töltsön a családjával.

„Egyszerűen nem voltam mozdulatlan, mert tudtam, hogy akkor lehet, hogy egy kis összeroppanást kapnék. A lányokkal többet találkoztam, mint bárki mással az életemben, csípőből össze voltunk nőve, úgyhogy tényleg meg kellett tanulnom, hogyan kell nélkülük létezni – tudod, rengeteg terápia, jóga, meditáció, kutyasétáltatás az erdőben.” – mondta.

Végül Jade eljutott Los Angelesbe, ahol új zenéjének nagy része született. Saját hangzásának megtalálása egy kísérletezéssel teli folyamat volt, és igyekezett minél több új szerzővel és producerrel dolgozni. A jövőre megjelenő album is ezt tükrözi.

„Az összes inspirációmból merítettem, a Diana Ross-szal való felnövéstől kezdve a klubéletig” – mondja Jade (annyira szereti az éjszakai életet, hogy még egy bárja is van South Shieldsben).

Múlt héten meglepetésként megjelentette a Midnight Cowboy-t, amely nem hivatalos kislemez, de ettől függetlenül nagy durranás, egy Raye-el közösen írt, house-hangsúlyos szám. Még két kislemez van készülőben, a That’s Showbiz, Baby (gondoljatok csak az Angel of My Dream kristályosabb, klubos testvérére) és a Fantasy, egy transzcendens diszkó szám Donna Summer stílusú énekkel, ami „a szexuális fantáziákról szól, és arról, hogy elég biztonságban érzed magad valaki mellett ahhoz, hogy elmondd neki, mit szeretnél csinálni – olyan, mint egy szerelmes dal, de egy vicces, perverz dal.

„Nagyon hosszú időbe telt ezt az albumot elkészíteni, mert magamra találtam, és nagyon sok különböző emberrel dolgoztam, ami elég kimerítő, állandóan új helyiségekbe járni, és minden alkalommal a lelkedet hordozni” – mondja Jade. „Azt hiszem, ennek az albumnak egy kicsit össze nem illő dalokból kellett lennie. Úgy voltam vele, hogy ezt a káoszt kell tükröznie”.

Noel Gallagher téves feltételezései ellenére Jade mindig is részese volt a dalszerzési folyamatnak, a Little Mix debütáló kislemezétől, a Wings-től kezdve Britney Spears és Iggy Azalea 2015-ös kollaborációjáig, a Pretty Girls-ig. De művészetének ezen eleméért nem volt mindig könnyű tiszteletet kivívni: Jade-nek és bandatársának, Leigh-Anne Pinnocknak nyolc évébe telt, mire olyan kiadói szerződést kapott, amely hivatalosan is elismerte őket dalszerzőként.

„Ez a lánybandában való tagság negatívumai közé tartozik, hogy az emberek nem vesznek komolyan. Nem gondolták, hogy képesek vagyunk dalszerzők lenni” – vonja meg a vállát, mintha csak egy régi hír lenne.

A szexizmus a zeneiparban persze aligha számít újdonságnak. És nem számít, hány lemezt adsz el, úgy tűnik, egyetlen nő sem immunis a mindent átható nőgyűlölet kultúrájára.

„Voltam már olyan helyzetekben a múltban, amelyek nem voltak túl jók, például személyes tapasztalatok bizonyos producerekkel vagy bármi mással” – mondja Jade kicsit óvatosabban. „És még a karrierem csúcsán is féltem beszélni róla, nehogy tönkretegyem [a dolgokat]. Az ember arra gondol: mindenki hinni fog annak az embernek, és akkor egyáltalán érdemes volt elmondani?”

Még mindig ideges, hogy beszéljen, de elismeri, hogy ez egy olyan tapasztalat, amellyel sokan azonosulni tudnak.

„Azt hiszem, minden nő átél valamilyen szexuális zaklatást vagy támadást a karrierje egy bizonyos pontján. És meglep, hogy még a mi szintünkön, az én szintemen is elég könnyen megtörtént. Az emberek úgy érzik, hogy olyan erősek, hogy megúszhatják. De szerintem minden kiderül.

„Teljesen megértem, hogy mekkora ereje van annak, ha valaki jelentkezik” – folytatja. „Néha valóban meg kell küzdenem azzal, hogy mondjak-e vagy mikor mondjak valamit. De felkészülni arra, hogy megnyíljak ennek, az összes visszahatásnak és a vele járó dolgoknak… Meglátjuk.”

Jade könnyebben tudja ezt az energiát másokért való felszólalásra fordítani. A régi rajongók tudják, hogy mindig is nyíltan beszélt politikai kérdésekről, jóval azelőtt, hogy ez a legnagyobb popsztároktól elvárássá vált volna. Az énekesnő az LMBTQ+ közösség elkötelezett szövetségese, már húszas évei elején szorosan együttműködött a Stonewall-lal, és gyakran láthatjuk őt tüntetéseken, legyen szó a Black Lives Matterről vagy a transz közösséget támogató gyűlésekről. A legfontosabb azonban, hogy tájékozott marad, kerüli a performatív „basic bitch aktivizmust” (az ő szavai, nem a miénk), és nem bánja, ha időnként a helyére teszik.

„[Nyitottnak kell lenned] arra, hogy néha mocskot olvass – ha elrontod, vond felelősségre magad” – mondja. „Szerintem ez a helyes szövetségesnek lenni kulcsfontosságú része.”

Emlékszik, hogy a Little Mix Confetti című klipje miatt szólították le, amelyben a lányok férfinak öltözve szerepeltek.

„Ez olyan izgalmas dolog volt. Aztán utána beszóltak nekünk, hogy nem hívtunk meg egyetlen valódi dragqueent sem [a klipbe]. Azt mondtam, tudod mit? Jogos.”

Ez a politikai vonulat is része annak, ami eredetileg Jade-et Jordan-hez vonzotta.

„Amikor egyszer találkoztunk egy fekete transz felvonuláson, ő szoknyában jelent meg, de nem performatív módon, csak úgy: És akkor mi van?” – mondja. „Ekkor kezdtem egy kicsit beleszeretni. Király volt látni valakit, aki nyíltan vállalja a nőiességét, és a mellkasával mondja ki, hogy miben hisz.”

Jade most a fejét a kezébe hajtva, elmélázva ül. Életének ez a szakasza különös helyzetbe hozza. Kevesen érik el a brit popzene csúcsát, aztán lehetőségük nyílik arra, hogy újra megtehessék az egészet – ezúttal azzal az előnnyel, hogy teljesen maguk irányíthatják a saját történetüket. Nem ringatja magát illúziókba, hogy a Little Mix babérjai garantálják a szóló sikerét; Jade tisztában van vele, hogy a zeneipar mennyire ingatag tud lenni. De már nem hajszolja a sztárságot, az elismerést vagy akár a számokat (bár az Angel of My Dream top 10-es debütálása még mindig elég jól esett). Most mindennél fontosabb számára, hogy azt csinálja, amit a legjobban szeret: fellépni.

„Egyedül akarok turnézni. Nem érdekel, hogy mekkora, csak a színpadon akarok állni és a saját zenémet játszani” – mondja Jade vágyakozó mosollyal. „Azt hiszem, egy kritikusok által elismert album is szép lenne. De én csak be akarom járni a világot, és azt csinálni, amit szeretek, bármilyen léptékben is legyen az. Egyszerűen csak büszke vagyok arra, hogy a saját zenémet csinálhatom. És szeretném, ha több női művész nyerne.”