A „Fantasy” énekesnője a PEOPLE-nek mesélt a közelgő albumáról, a Little Mix előtti zenei bemutatkozásról és arról, hogyan változtak meg a dolgok, mióta szólóban van. Jade Thirlwall viharral veszi be a világot.

Miután a nyáron top 10-es slágert ért el hazájában, az Egyesült Királyságban a bombasztikus „Angel of My Dreams” című debütáló kislemezzel, az énekesnő 2024-ben is megragadta a rajongók figyelmét a „Midnight Cowboy” és a „Fantasy” című nagy energiájú követő dalokkal. A dalok a jövőre megjelenő, türelmetlenül várt szólóalbumán fognak szerepelni, és mindkettő Thirlwall dinamikus popzenei megközelítésének egy-egy más elemét mutatja be.

Az „Angel of My Dreams” Jade zeneipari hullámvölgyein keresztül vezette el a hallgatókat, míg a „Midnight Cowboy” a klubba vitte őket. Októberi megjelenésekor a „Fantasy” bemutatta a lány bátortalanul szexi oldalát, és diszkó hangzásokkal büszkélkedhetett egy színes David LaChapelle klip mellett, amely az American Bandstandtől a Carrie-ig minden médiára utal.

„A számokon keresztül tényleg hallható, hogy próbálom megtalálni, ki vagyok én, mint művész, a magam módján” – mondta a PEOPLE-nek. „Be akartam avatni a rajongókat ebbe az élménybe, mert ez az igazság.”

Frissen ünnepelte a „Fantasy” megjelenését a rajongókkal egy New York-i partin, Jade – aki a PEOPLE 2024 Ones to Watch egyik zenei előadója – leült a PEOPLE-lel, hogy beszéljen a közelgő albumáról, a Little Mix előtti zenei bemutatkozásról és arról, hogyan változtak meg a dolgok, mióta ő és korábbi bandatársai mind szólóban vannak.

Figyelem: vannak benne +18-as tartalmak is!

A legújabb kislemezed, a „Fantasy” egy nagyon érzéki diszkó szám. Mi inspirálta ezt a dalt?

Szex, drágám. Ez ihlette a dalt. Szerelmes dalt akartam írni, de a magam módján. Azt a felszabadító koncepciót akartam, hogy úgy érezd, megtaláltad a megfelelő személyt, akivel felfedezheted az összes szexuális fantáziádat, egy biztonságos helyet, ahol bármiben benne vagy. Igazából nem sok ilyet láttam, főleg nem egy nőtől. Ez nagyon fontos volt számomra. A dal erősen utal Diana Rossra, Donna Summerre, a diszkó korszakra, de keveredik a saját Jade világommal.

Hogy éreztétek magatokat a szexibb témák felé hajolva, miután a Little Mix viszonylag PG-s volt?

Azt hiszem, mindig is jók voltunk a célozgatásban, hogy senki ne érezze magát elszigetelve. De én 32 éves vagyok. Rengeteg tapasztalatom volt. Olyan dolgokról akarok írni, amiket jónak érzek. Határozottan nem riaszt el az imázs, a PG vagy bármi más. Nem igazán érdekel. Azt hiszem, egy kicsit felszabadultabbnak érzem magam. Szólóművészként nyilvánvalóan azt csinálhatsz kreatívan, amit csak akarsz, és ez nagyon király, még a merchandise és a többi dolog is.

Igen – a „Fantasy”-val kapcsolatban olyan mercheket adtál ki, mint a popsi dugó, a síkosító és az ehető fehérnemű. Volt valaki, aki visszautasította ezt az ötletet?

Meglepő módon nem. Amikor azt mondtam, hogy perverz árucikkeket akarok csinálni, határozottan arra számítottam, hogy „Ez túl messzire megy”, de szerencsére mindenki benne volt. Óvszereket akartam csinálni, de úgy döntöttünk, hogy ez valójában egy kicsit kockázatos, mert ha felhasad, nem akarok felelősséget vállalni érte. „Mi a legbiztonságosabb és legszexibb dolog, amit tehetünk?” A popódugóval biztonságban vagyunk, kedvesem. Van egy barátom, Samuel Douek, aki a „Confetti” és a „Heartbreak Anthem” klipeket rendezte. Neki van egy saját márkája, a HOWL, akivel én is ezt csináltam. Biztos akartam lenni benne, hogy a megfelelő emberekhez megyek. Nem akarunk semmilyen olcsó, ízléstelen seggdugót.

A „Fantasy” az „Angel Of My Dreams” és a „Midnight Cowboy” után következik. Hogyan határozzák meg ezek a számok, hogy mit várhatunk ettől az albumtól?

Mindenképpen a lemez káoszát akartam tükrözni. Nem várhatod el, hogy egyik dal a másik után következzen. Határozottan ez a hangulat. Csak szeretnék mindenkinek egy kis ízelítőt mutatni minden egyes részemből, mielőtt jövőre megjelenik az album. Maga az album eléggé kísérletező jellegű. Tényleg hallható a számokon keresztül, hogy próbálom megtalálni, ki vagyok én, mint művész a magam ura. Be akartam engedni a rajongókat ebbe az élménybe, mert ez az igazság. Három évet töltöttem azzal, hogy megannyi különböző típusú dalt írjak, és szeretném a váratlan fordulatokat az út során. Csak egy debütáló szólóalbumot kapok. Miért ne csinálhatnám azt, amit csak akarok?

Mindannyian tudunk a Little Mixben töltött idődről és az azóta eltelt időszakról, de hogyan ismerkedtél meg a zenével az X-Faktor előtt?

Első szerelmeim a Motown és Diana Ross voltak. Anyukám állandóan ezt a zenét hallgatta. Láttam, ahogy készülődött, hogy elmenjen valahova, és hatalmas Diana Ross-hajjal, nagy szemekkel, csillogással és ragyogással. Azt mondtam: „Ó, Istenem, ez minden. Én is ilyen akarok lenni.” Aztán van egy bátyám. Ő imádta a Clubland Classixot, az Eurodance-t, az ilyen zenéket. Apám sok 80-as évekbeli szintetizátoros zenét hallgatott. Úgy érzem, hogy az albumom tényleg ezeknek a gyerekkori emlékeknek az ötvözete, és annak, amit én hallgattam, amikor felnőttem. Azt hiszem, ez az egész projekt a kis Jade-nek való megfelelésről szólt.

Mi volt az első koncerted?

Annyira szar volt. Nem kéne bunkónak lennem, de anyám kényszerített, hogy elmenjek. Ott volt Donny Osmond, David Cassidy, David Essex – ezek a szívtiprók, amikor anyám fiatalabb volt. Annyira unatkoztam, hogy beleharaptam egy izzó pálcikába, és szétpattogott rajtam. Anyám nagyon dühös volt, mert korábban haza kellett vinnie. A második koncertem Diana Ross volt. Azt mondtam: „Ennyi volt. Ezt fogom csinálni.” Onnantól kezdve elmentem az iskolai diszkóba, és anyukámmal csináltattam magamnak egy sifonruhát, míg mindenki más Spice Girls-pólóban volt. Besétáltam és azt mondtam: „Megérkeztem.”

Találkoztál már Dianával?

Igen, néhány évvel ezelőtt. Megleptem anyámat. Elmentünk Las Vegasba, hogy megnézzük a showját, aztán találkoztunk vele a színfalak mögött. Nagyon kedves volt hozzám. Néha nem szabadna találkoznod a bálványaiddal, de szerencsére ő nagyon kedves volt. Remegett a kezem. Nem tudtam betölteni a telefonomat, hogy lefotózzam. Annyira össze voltam zavarodva. Ezután az élmény után azt gondoltam: „Értem, miért omlanak össze a rajongók, amikor előtted vannak”.

Nem is tudtam, hogy kétszer is jelentkeztél az X-Faktorba, mielőtt a harmadik próbálkozásra bekerültél a Little Mixbe. Volt olyan pillanat, amikor arra gondoltál, hogy feladod?

Valójában igen. Az utolsó évben, amikor a meghallgatáson voltam, egy szar pasimmal voltam, és úgy voltam vele, hogy „Ó, csak vele akarok lógni”. Egyszerűen nem tudtam, hogy ez még reális-e. Művészeti diplomát akartam szerezni, színházi produkciót akartam csinálni, meg ilyesmi. Aztán a bátyám azt mondta: „Csak még egyszer menj el. Sosem tudhatod, mi fog történni. Nincs vesztenivalód.” Erre én: „Rendben.” Elmentem, és aztán bekerültem a Little Mixbe, hála Istennek.

Sok Little Mix-rajongó nagyon szerette nézni, ahogy te és Perrie Edwards élveztétek Leigh-Anne Pinnock műsorát nemrég. Milyen érzés volt a közönségből nézni a barátodat és egykori bandatársadat, ahelyett, hogy te lettél volna ott fent vele?

Annyira bizarr volt.Még sosem láttam Leigh műsorát, és Perrie sem. Másodkézből ideges voltam. Fogtam Perrie kezét, és úgy voltunk vele, hogy „Ez annyira furcsa”, de a legjobb érzés volt látni Leigh-t ott fent. Annyira keményen dolgozott. Az EP elképesztő. Ő egy briliáns előadó. Annyira nagy öröm számomra, hogy látom, hogy egyedül is kitűnően teljesít. Beszélt már arról, hogy milyen nehéz színes bőrű nőként egy lánybandában dolgozni, nem érezni, hogy látják vagy megbecsülik. Rengeteg szeretet volt a teremben, és én teljesen elszorultam – egy büszke testvérpillanat. Kicsit féltékeny voltam? Igen, mert hiányzik, hogy színpadon legyek. Úgy néztem, hogy „Ó, Istenem, alig várom, hogy feljussak oda”. Ezt a legkedvesebb értelemben mondom, nem Leigh-Anne-re vagyok féltékeny, hanem arra, hogy ő is színpadon lehet. Alig várom, hogy én is sorra kerüljek.

Beszéltél arról, hogy a zenekar sok szexizmust tapasztalt, az emberek nem hitték el, hogy hozzájárultál a zenéhez, meg ilyesmi. Úgy érzed, hogy szólistaként ez megváltozott?

Igen, talán nem annyira szexista. De még mindig létezik. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt gondoltam: „Már több mint egy évtizede dolgozom ebben az iparágban. Kiérdemeltem a rangomat. Rengeteg kibaszott munkát fektettem bele”, szóval amikor megpróbáltam íróüléseket vagy bármit szervezni, különösen az Egyesült Államokban, azt gondoltam: ”Oké, itt az idő. Gyerünk.” Ez azt jelentette, hogy könnyű volt? Nem. Még mindig küzdöttem, hogy bizonyos emberekkel bejussak a szobába, de a különbség most az, hogy sokkal jobban tudom, hogy mit érek.

Volt egy bizonyos író és producer – nem fogom megnevezni, de már dolgoztam vele korábban, és olyan volt, mintha nem emlékezne erre, és én egyszerűen nem léteztem volna. Megjelentem nála egy felvételre, és két napig nem jött el. Azelőtt sokkal inkább azt mondtam volna, hogy „Hát, ő tényleg hatalmas, és nekem még meg kell dolgoznom érte”. De emlékszem, hogy azt mondtam a csapatomnak: „Soha többé ne tegyél engem egy ilyen emberrel közös foglalkozásra.” Olyan régóta vagyok ebben az iparágban. Olyan keményen dolgoztam. Nem kell elviselnem ezt a tiszteletlenséget.

Az albumod jövőre jelenik meg. Teljesen készen vagytok a projekt készítésével?

Igen. Már kész van, csak az utolsó simításokat végzem. Volt néhány utolsó pillanatban történt kiegészítés, amikor meghallgattam egy dalt, amit két éve írtam, és azt mondtam: „Nem, nem, nem. Muszáj, hogy bekerüljön. Elfelejtettem, hogy ez létezik.” Annyira izgatott vagyok, hogy mindenki hallja ezt a lemezt. Sokáig éltem vele, ezért megöl, amikor a rajongók azt kérdezik a neten: „Mi ez a klip? Úgy hallottam, hogy ez lehet egy dal címe.” Legszívesebben mindenkinek elmondanám, de nem tehetem.

Milyen hatást remélsz elérni szólóelőadóként? Mit szeretnél, mit gondoljanak az emberek, ha meghallják a Jade nevet?

Azt akarom, hogy Jade-re gondoljanak, és azt gondolják: „Bassza meg, ez a lány mindent megcsinál. Mindent megad nekünk, amit csak akarunk, és még többet is.” Arra törekszem, hogy egy mindent vagy semmit pop csaj legyek. Akarom a jelmezeket, a koreográfiát, a nagy kórusokat, a nagy vizualitást. Én egy könyörtelenül szemtől-szembe vizuális popművész vagyok. Akár tetszik ez neked, akár nem, nekem ez bejön. Szeretném, ha az emberek hiteles művészként ismernének el, aki megírja a zenémet, és valóban képvisel is valamit.