Tegnap este volt Jade első fesztivál fellépése és magyar idő szerint negyed 10-kor lépett színpadra a BBC Radio 1 Big Weekend nevű rendezvényén Liverpoolban. A New Music Stage-en adott szettje alatt Jade utalt arra, hogy a jövőben újraegyesül a lánybanda, mivel megváltoztatta az egyik daluk szövegét. A slágergyáros a Little Mix 2018-as slágerét, a Wasabi-t énekelte, és miközben elénekelte a híres sort: „Fogadok, hogy szakítani fognak”, Jade megerősítette, hogy a banda csak „szünetet tart”. Azt kiabálta: „Ez egy szünet!”. A műsor más részében Jade egy hihetetlen medley-t adott elő Little Mix dalokból, köztük a Shout Out To My Ex , Sweet Melody, Woman Like Me és Touch című dalokat. Az éljenző közönség előtt azt áradozott, hogy „hálás” a bandáért, és bevallotta, hogy „nem lenne itt” nélkülük. Az énekesnő azt mondta: „Srácok emlékeztek, hogy egy lánybandában voltam, ó istenem, csak azt akarom mondani, hogy teljes szívemből szeretem a Little Mix lányokat.
Mielőtt egykori bandájáról beszélt volna, Jade azzal kezdte a műsorát, hogy elárulta, azt akarta, hogy „extra különleges” legyen, mivel ez volt az első szóló koncertje. Azt mondta a közönségnek:
Előadta egy közelgő új dalát, a Plastic Box-ot és megtudtuk, hogy miután a körülbelül 40 perces show véget ért, a rajongók ezrei távoztak a rendezvényről, hiába volt még fellépő aznap. És íme a teljes dallista:
![]() ![]() ![]() ![]() | ||