Perrie mesél a szólóéletbe való visszatéréséről, arról, hogy miért szeretne Bruno Marssal dolgozni, és arról, hogy közelgő debütáló albumán van egy Little Mixnek dedikált csajos dala. A Rolling Stone UK-nek mesélt arról, hogy a szükséges kis pihenés lehetővé tette számára, hogy újra a szólókarrierjére koncentráljon, miközben új kislemezének, az »If He Wanted To He Would«-nak a megjelenésére készül.

Az énekesnő közelgő kiadványa az ötödik szóló kislemeze, és a country-pop irányába veszi az irányt, miközben arról prédikál, hogy „ne tapsolj a partnerednek azért, mert megteszi a kibaszott minimumot”.

Ez az első ízelítő az új hangzásból, amely akkor alakult ki, amikor Perrie tavaly karácsonyi szünetet tartott, és rájött, hogy itt az ideje, hogy csiszolja szólóhangzásának irányát, és megtalálja azt az utat, amellyel igazán boldog. Ez, mint meséli, némi imposztor-szindrómával párosult a saját dalszerzői munkásságának minőségével kapcsolatban.

„Nagyon büszke vagyok erre az első dalra és a készülő albumra. Örülök, hogy kitartottam a saját álláspontom mellett. Egyszerűen csak éreztem a zsigereimben, hogy az első próbálkozásnál nem éreztem 100 százalékban, hogy ez én vagyok” – magyarázza. „Most úgy érzem, hogy ez tényleg önéletrajzi ihletésű. Az életemről, a tapasztalataimról szól, és sokkal hitelesebbnek érzem.”

Most viszont egy teljesen új fejezetre készül. Alább elolvashatod a teljes kérdezz-feleleket Perrie-vel.

Hogy vagy, Perrie? Izgatott vagy a visszatérés miatt?

Jól vagyok! Annyira izgatott vagyok, hogy visszatérhetek ezzel a számmal. Úgy érzem, hogy a kihagyott időre nagy szükségem volt, és ez a dal a legmagabiztosabb, amit eddig éreztem egy dal kiadásakor. Volt néhány alkalom a szólókarrierem kezdetén, amikor találkoztam a kiadómmal és a csapattal, amikor csak az imposztor-szindróma volt bennem, és nem éreztem, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy a saját zenémet írjam és a semmiből hozzam létre a zenét. Azt gondoltam, hogy olyan művész leszek, aki mások által írt dalokat énekel, és tényleg úgy gondoltam, hogy ez a megfelelő út számomra.

Mi változott?

Nos, kivettem egy kis időt, összeszedtem magam, és átgondoltam, mi akarok lenni szólóművészként. Hogy milyen hangzást szeretnék a dalaimnak? Tudom, hogy most érzem magam a legjobban, mert levettem magamról a nyomást, élveztem, és újra megtaláltam a kreativitást és a szeretetet. Azt hiszem, elég jó vagyok dalszerzésben, és ezen a visszatérő dalon dolgoztam Nina Nesbitt-tel, ami nagyszerű volt.

Meséljen nekünk az »If He Wanted To He Would« című dalról. Ez egy hatalmas popdal. Hallom benne a »Shout Out To My Ex« című számot!

Ez egy hatalmas bók, elfogadom! A zene, amit a legjobban szeretek, az a himnikus pop, ami élőben szól, ahol egy zenekar áll mögötte, és ahol a produkciót is nagyra értékeljük. Tetszik, amit Sam Fender csinál, ahogyan a dalait nagyszabásúvá teszi, tudod.

A dal témája egy általad átélt forgatókönyvben gyökerezik?

Rájöttem, hogy ha kiadnék egy másik dalt a szívfájdalomról, a rajongóim lefelé menő spirálba kerülnének, de ha egy barátomról írok, aki épp ezen megy keresztül, az valahogy más! Ez a helyzet nagyon gyakran előfordul az életben, de saját tapasztalatom szerint nagyon sokáig voltam kapcsolatban, és néha annyira szerelmes vagy valakibe [és] annyi időt és energiát szentelsz neki, hogy nem mindig veszed észre a vörös zászlókat. Az én tapasztalatom szerint ezt akkoriban senki sem mondta el nekem. Az szép és jó, hogy szakítasz valakivel, és azt mondják, hogy egy pöcs, de hol voltak azok az emberek, akik ezt elmondták neked most, amikor ezen mentél keresztül? Mint, mi a fasz? Soha nem akarom, hogy a barátaim ugyanolyan szarságokon menjenek keresztül, mint én, ezért amikor hozzám fordulnak, a lényegre térek, és elmondom nekik, hogy mi a helyzet.

Azért, mert egyszerűen szeretem őket, és tudom, hogy mit érdemelnek, és olyan emberekkel akarom látni őket, akik tényleg megérdemlik a kibaszott idejüket. Ez fontos számomra, és ez a dal arról szól, hogy ne tapsolj a partnerednek azért, mert a kibaszott minimumot csinálja. Egy esélyünk van az életben, szóval töltsük el olyannal, aki megérdemli.

Említette a szélhámos szindrómát. Volt-e olyan pillanat, amikor megnőtt az önbizalmad, és hogyan nőtt a képességeidbe vetett hited?

Tavaly volt egy időszak, amikor azt hittem, hogy az albumomnak vége. Aztán a folyamat során úgy éreztem, hogy a külsős dalokat előnyben részesítik az enyémmel szemben, ami arra késztetett, hogy azt gondoljam, talán nem is jók. Imádom az első dalomat, a »Forget About Us«-t. Határozottan jobban beleillik abba a világba, ahogy én szerettem volna, hogy a zeném hangozzon. De pénteken terápiára járok, és ezt szeretem, mert dühöngtem, és rájöttem, hogy egy kicsit válaszúthoz érkeztem. Megtaláltam, hogyan akarok hangzani az albumomon? Mert jelenleg nem érzem 100%-ban hitelesnek.

Éreztem a nyomást, de beszéltem a menedzseremmel és a csapattal, és rájöttünk, hogy nincs értelme elsietni a dolgokat. Elkezdtem lazítani, levenni a nyomást, és akkor úgy éreztem, hogy a kreatív nedveim sokkal inkább elkezdtek áramlani. Szóval elmentem és befejeztem az albumomat. Írtam még néhány dalt. A színfalak mögött dolgoztam, hogy mindent rendbe tegyek, így elküldtem a kiadónak, és elmondtam nekik, hogy mik a kislemezek és mi lesz a tracklista. Azt mondták, hogy „Ó, a francba, rendben, gyerünk”. És itt is vagyunk!

Az album nagy részének selejtezéséről volt szó? Mennyi maradt meg?

Eredetileg a lemez nagy részét nekem írták, és talán öt-hat dalt én írtam az albumra. Most azt mondanám, hogy talán négy vagy öt olyan van, amit nem én írtam, és a többségét én írtam. Ez határozottan megfordult. Néhány dal nyilvánvalóan átjött az első vázlatból. Van rajta egy hatalmas ballada, ami az első dal, amit szólóelőadóként rögzítettem, és még mindig nagyon szeretem azt a dalt. Nagyon büszke vagyok erre az első dalra és az albumra – örülök, hogy kitartottam az elveim mellett. Egyszerűen csak éreztem a zsigereimben, hogy az első próbálkozás nem tűnt 100 százalékban nekem valónak. Most úgy érzem, hogy ez tényleg önéletrajzi ihletésű. Az életemről, a tapasztalataimról szól, és sokkal hitelesebbnek érzem.

Amikor egy életrajzi jellegű albumot írsz, van olyan dalszerző, akit iránymutatóként tekintettél?

Amy Allen mindig is az egyik kedvenc dalszerzőm volt, és Nina Nesbitt is, akivel sokat dolgozom együtt. Imádom Bruno Marsot, ahogyan a dalszövegeket használja a történet elmesélésére és a lényeg átadására. Úgy hangzik, mintha már milliószor hallottad volna a történetet, mert annyira lényegre törő és eltalál. Mindig az egyszerű dalok a legnehezebbek. Ő írta Adele »All I Ask« című dalát, ami hihetetlen. Ha valaki a világon írhatna nekem egy dalt, az Bruno lenne. Ha Bruno írna nekem egy dalt, valószínűleg meghalnék. Hihetetlen számomra.

Nos, ezt a kívánságot most kidobod az univerzumba…

Igen! Én egy igazi rajongó lány vagyok. Szerintem hihetetlenül jó.

Milyen volt látni a Little Mix szóló sikerét is az elmúlt egy évben? JADE fellépett díjátadókon, és lezúzta a Glastonburyt, Leigh-Anne pedig nemrég tért vissza a »Been a Minute«-tel.

Ah igen, ez magáért beszél. A kapcsolatunk olyan mély, mint az óceán, és amikor látom, hogy a lányok jól teljesítenek, én vagyok a legnagyobb szurkolójuk. Szeretem ezt, szeretném őket boldognak látni. Szeretném látni őket sikeresnek.

Csak azt akarom, hogy a lehető legjobb helyen legyenek, mert annyira szeretem őket, és írtam is egy dalt a lányokról az albumomon. Van egy dalszöveg, ami így szól: „When your name is up there shining like it always would be / I’ll be cheering in the front row”. Szeretném látni, hogy jól teljesítenek, és ez nagyon sokat jelent nekem.

Ha már a JADE-ről beszélünk a Glastonbury-n, te magad is nekivágnál annak a fesztiválnak?

Igen! Én sem voltam még soha Glastonburyben, de nagyon érdekel. Szeretem a fesztiválokat, mert szerintem ott van a legjobb hangulat és a legjobb tömeg. Mindenki csak szórakozik. Részegek, jó érzés, és ez a tökéletes hangulat egy fellépéshez.