MILKY interjú Leigh-Anne a Casablanca bemutatón Események a ‘PERRIE’ megjelenés óta Megjelent a ‘PERRIE’ album!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.október 06. - Resident, Brighton dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 07. - Rough Trade, Bristol dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt
2
2025
MILKY interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  MILKY magazin  /  Perrie     ♥Tetszik

Több mint 75 millió eladott lemezzel, hat stúdióalbummal és öt brit listavezető kislemezzel, az egyik leghosszabb ideig a brit hivatalos slágerlistákon szereplő albummal, teltházas turnékkal és rengeteg díjjal a háta mögött végre eljött az idő, hogy Perrie Edwards bemutatkozzon a világnak. A népszerű lánycsapat, a Little Mix egyik tagjaként jobban ismert énekesnő bemutatta debütáló szólóalbumát, amelynek elkészítése tizennégy évig tartott. Az évek során végignéztük, ahogy azzá a magabiztos nővé válik, aki ma, és követtük a jó és a keserédes pillanatokat.

a996b4_c232e9c2a3db464b96db1591d39fea4f~mv2.jpg
Az útja ‘PERRIE’ felé 2022-ben kezdődött, miután a Little Mix utolsó brit turnéja után szünetet tartott. Debütáló szóló kislemeze, a Forget About Us 2024-ben jelent meg, amely pop dallamok és country hatások csillogó keveréke, Ed Sheeran közreműködésével. Jellegzetes hangszíne és széles hangterjedelme továbbra is előtérben maradt, ami magabiztos első lépést jelentett egy új fejezetbe. De a globális siker után szólókarrierbe kezdeni nem volt könnyű feladat.

„Azt hiszem, mindenki, aki átélte ezt, ugyanúgy érez” – reflektál. „Ha egy jól ismert, sikeres zenekarban játszol, és már megalapozódtál, akkor amikor szólókarrierbe kezdesz, az embereknek vannak elvárásaik.”

Ezzel szemben előnye, hogy már rendelkezik egy hatalmas rajongói bázissal és mélyen ismeri az iparágat. De ez a láthatóság sajátos kihívásokat is magával hoz, különösen abban, ahogyan a zenéjét fogadják.

„Azt hiszem, a legnehezebb számomra az összehasonlítás és az elvárások.”

Mégis, a szólókarrierbe való belépés egyértelműséget hozott.

„Megtanultam, hogy valójában nem tudok mindenkinek tetszeni” – mondja. „Nem fogok minden alkalommal minden követelménynek megfelelni, és mindenkit boldoggá tenni. Szóval csak azt kell tennem, amit akarok. És ha én boldog vagyok, akkor ennyi.”

A zeneipar helyzete drámaian megváltozott azóta, hogy a Little Mix megnyerte a The X Factor című tehetségkutató műsort 2011-ben. A közösségi média még nem volt annyira elterjedt, a Spotify csak nemrég indult el az Egyesült Államokban, és a TikTok még közel egy évtizedre volt attól, hogy elárasztja a mobiltelefonokat. Perrie azon tűnődik, hogy manapság talán kevésbé bonyolult névtelenül kezdeni.

„ Ha egy művész lennék, aki a nulláról indul a TikTokon, vagy valahol máshol, és senki sem ismerne, akkor nem lennének előzetes elvárások, amelyeknek meg kellene felelnem” – mondja.

A mai zeneiparban boldogulni nem kis feladat, különösen akkor, ha külső nyomás mellett meg kell őrizni a művészi integritást. Megjegyzi, hogy önmagán túl egy csapat és egy lemezkiadó is támogatja, akiknek, ahogy ő fogalmaz, megvan a saját „víziójuk és elképzelésük”. A Little Mixben töltött évei alatt ezt a terhet megosztották.

„Egyszerűen összetartottunk, négy hang volt, és határozottan kijelentettük: „Ezt fogjuk csinálni”, és egymásra támaszkodhattunk, majd kimentünk a szobából, és azt mondtuk: „Hát, ez ijesztő volt.” De megcsináltuk” – emlékszik vissza. Most, szólóelőadóként, a felelősség teljes egészében az övé. „Most, hogy szólóban vagyok, azt mondom: »Istenem, egyszerre mindennek kell lennem.« Őrült dinamika az egyikből a másikba átmenni. De vannak előnyei és hátrányai is.”

Perrie most nem csak a változó iparágban való eligazodást tanulja, hanem a saját lábára állással járó, folyamatosan változó elvárásokat is. Egy szólóalbum kiadása mindig is prioritás volt a számára, egy kreatív mérföldkő, amelyre csendes elszántsággal törekedett. Megkérdezem tőle, milyen érzés látni, ahogy Perrie egy teljes műalkotásként életre kel, amely valóban tükrözi azt, aki ő mint művész. Válasza azonnali és őszinte.

„Azt hiszem, minden érzelmet érzek, amit az emberi test képes érezni” – mondja. „Eufóriát érzek, izgalmat érzek, megkönnyebbülést érzek.”

Hangjában megkönnyebbülés érződik, olyan, ami csak egy hosszú, fárasztó út után jön el. Visszatekint az eddig megtett útra, amely tele volt késésekkel és kudarcokkal, és arra, hogy milyen jelentősége van annak, hogy végre eljutott idáig.

„Ez az, ami a legjobban érdekelt: hogy megjelenjen az albumom” – mondja. „Csak albumot akartam kiadni, és megjelentetni a munkáimat, de olyan sokáig tartott, és olyan sok akadály volt az út során, hogy most azt mondom: végre! Megvalósult.”

Hangjában diadalmas hangnem hallatszik, amely nem az egyik napról a másikra elért sikerből fakad, hanem az évekig tartó kitartásból, türelemből és a megalkotni kívánt zene iránti rendíthetetlen hitből. Ez a magabiztosság nem volt mindig jelen. Valójában az albumkészítés korai szakaszában gyakran hiányzott.

„Azt hiszem, eleinte utáltam a dalszerzést” – ismeri el. „Nem úgy utáltam, hogy azt gondoltam volna: »Ó, ez nem nekem való.« Csak azt gondoltam, hogy nem vagyok túl jó benne.”

Ez meglepő beismerés valakitől, aki több mint egy évtizede a zeneiparban dolgozik, de ez egy mélyebb gondolkodásmódról árulkodik, amely alakította kreatív folyamatát. Perrie minden területen perfekcionistának tartja magát, még a stúdióban kívül is. Nevetve mesél egy példát, amelyben szerepel a partnere, a futballista Alex Oxlade-Chamberlain.

„Folyton azt mondja: »Gyere golfozni, miért nem próbálod ki a golfot?«” – meséli –, „de ha nem vagyok a legjobb valamiben, akkor nem akarom csinálni. Ennyire makacs vagyok.”

Ugyanez a belső kritikus kísérte őt a ‘PERRIE’ album írásának folyamatában is. Eleinte önbizalomhiány gyötörte, meggyőzve őt arról, hogy nem képes olyan szinten írni, amilyenre vágyik.

„Nagyon súlyos imposztor szindrómám volt, és nem hittem, hogy képes vagyok rá, vagy elég jó vagyok, vagy hogy bármit is írok, az soha nem fogja felvenni a versenyt a világ legjobb dalszerzőivel, akik nekem írnak.”

Az albumon szereplő nevek minden bizonnyal magasra tették a lécet. Együttműködői között van Ed Sheeran, Nina Nesbitt, Maegan Cottone és David Hodges.

„Ed Sheeran elküldött nekem egy dalt, én pedig írtam egy dalt, és gondoltam magamban: »Nos, ki a fene tudná ezt jobban csinálni? Nyilvánvalóan ő.« Ez az én mentalitásom” – mondja. „Így fogtam hozzá az albumomhoz, így alkottam meg és építettem fel. Magam akartam lenni az A&R, vagy meg akartam győződni arról, hogy minden, amit akarok, nekem is jó.”

De az idő múlásával valami megváltozott. Az album eredeti verziója nem tűnt teljesen hitelesnek számára, és egy kis távolságból tisztábban látta a dolgokat. Rájött, hogy át kell vennie az irányítást a saját története felett, és teljes mértékben meg kell bíznia a saját kreatív ösztöneiben.

„Azt gondoltam: tudod mit? Megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Írok, még inkább magamra szabom, és meglátom, hova jutok.”

A tökéletességre való nyomás elengedése lehetővé tette számára, hogy dalíróként kibontakozzon. Ahelyett, hogy versenyezni próbált volna, úgy döntött, hogy hozzájárul.

„Annyira büszke vagyok, hogy tényleg megléptem, és azt mondtam magamnak: „Persze, hogy tudsz zenét írni. Gyerünk, jó vagy benne. Fogj hozzá, és csináld!”

Elmondja, hogy a kollaboránsok kiválasztása egy természetes folyamat volt, amelyben támaszkodott a már meglévő kapcsolataikra.

„Azt hiszem, egyszerűen csak kapcsolatokat építettem ki azokkal az emberekkel, akik abban a környezetben dolgoztak. Olyan sok fantasztikus emberrel dolgoztam együtt, és nagyon szerencsés voltam, hogy olyanokkal dolgozhattam, akik olyan kedvesek, bátorítóak, támogatóak és minden ilyesmi voltak.”

Megjegyzi, hogy a Nesbitt-tel, Cottone-nal és a The Nocturnes-szel végzett munkája egy örömteli fordulópont volt.

„Egy kicsit viccelődtünk, és nem vettük túl komolyan. Csak élvezni akartuk a zenét, amiért van. Azt hiszem, akkor kezdett igazán összejönni nekem, amikor megtaláltam azokat az embereket.” Perrie korábban már dolgozott együtt Cottone-nal a Little Mix-es korszakában, és „az én Meg Stefani-mnak” nevezte őt [nevetés].

Bár jól ismerjük Perrie erőteljes hangját – hetente megjelennek olyan bejegyzések a közösségi médiában, amelyek azt állítják, hogy „hű, ez a lány tényleg tud énekelni” –, mégis olyan, mintha újra bemutatnák. Az album során feltárja hangjának minden mélységét, bemutatva nemcsak hangterjedelmét, hanem érzelmi textúráját is. Az album csúcspontja a Miss You, egy szárnyaló ballada, amely könnyedén felveszi a versenyt Christina Aguilera legikonikusabb dalaival. Illő módon ez volt az első dal, amelyet felvett.

„A Miss You az a nagy díva pillanat” – mondja. „Elég régimódi ballada. Nagyon klasszikus. Fokozatosan épül fel, egyre nagyobb lesz, nagyon drámai, és szinte pofon vág.”

Ez a drámai hangzásbeli változás a folyamatban is változást jelent. Először navigál a stúdióban a Little Mix bandatársainak énekes biztonsági hálója nélkül.

„Azt hiszem, eljutottunk oda, hogy mindannyian megkaptuk a szerepünket a zenekarban” – emlékszik vissza. „Az én szerepem a refrén volt; vagy a refrént vezettem, vagy a nagy ad libeket. Ez volt a szerepem olyan sokáig, hogy ritkán énekeltem mély, gazdag hangú versszakokat, előre megírt részeket vagy ilyesmit.”

Most már minden elem – versszak, előrefutam, refrén, ad lib – az övé.

„Emlékszem, hogy csak azt gondoltam, ez őrület, mert én énekeltem a versszakot, az előrefutamot, a refrént. Mindent én énekeltem. Őrültségnek tartottam, hogy tizennégy évig, vagy ameddig a Little Mixben voltam, soha nem énekeltem egy teljes dalt.”

Ez az autonómia táplálja az album vokális sokszínűségét. Mindenhez alkalmazkodik, amit a dal megkövetel: az If He Wanted To He Would kifinomult pop hangzásához, a Bonnie and Clyde teljességet sugárzó, filmszerű hangzásához, vagy a Same Place, Different View nyers intimitásához. Az utóbbiban mindent lecsupaszít, nemcsak vokálisan, hanem érzelmileg is.

„Teljesen másképp álltam hozzá, és azt akartam, hogy a megközelítés is teljesen más legyen” – mondja. „Nem akartam feltétlenül harmóniákat. Nem akartam sok nagy ad libet. Csak azt akartam, hogy egy történet legyen, amit nagyon intim módon mesélek el a mikrofonba. Nagyon közel vagyok a mikrofonhoz, általában van egy kis távolság. Annyira intim voltam a mikrofonnál, csak meséltem a történetet, és azt akartam, hogy az én hangom finoman áthallatszódjon. Azt hiszem, ez is elég szokatlan számomra, mert hozzászoktam [magas hangot énekel]. Szóval, hogy finomnak és gyönyörűnek kellett lennem, jó volt felfedezni a hangomnak ezt a részét a változatosság kedvéért.Nincs túlzott éneklés, nincs nagy pillanatok hajszolása. Nem annyira arról szól, hogy valamit bizonyítsak, hanem inkább arról, hogy legyen helyem megmutatni.”

Zenei szempontból messze túllép a megszokott popzenének határain. Debütáló albuma eklektikus keverék, amely könnyedén ötvözi a country, a disco, a motown és a soft rock elemeket, anélkül, hogy elveszítené popzenének alapját. A Rocket Scientist nosztalgikus hangulatot áraszt, míg a Pushing Up Daisies magabiztosan támaszkodik a jellegzetesen brit popzenére. De a Bonnie and Clyde az album egyik legmegragadóbb dala, egy Radiohead Creep című számától ihletett, színházias, lassan felépülő dal.

„Ez volt az inspiráció, pontosan eltaláltad” – erősíti meg, amikor megemlítem a dal kísérteties, együttérzéssel teli feszültségét. A dalsaját kapcsolatából merít ihletet, és ő őszintén beszél annak intenzitásáról. „Psichotikus módon szerelmes vagyok belé” – mondja nevetve, és a dal szándékosan drámai módon játszik ezzel a témával.

Ahelyett, hogy egy hagyományos szerelmes dalt választott volna, kiszélesíti az érzelmi skálát, felforgatva a műfaj szokásos édességét. Kísérteties hangzásvilág bontakozik ki kísérteties énekhangja alatt, amely erősen támaszkodik a magas hangtartományra, mielőtt a gitárok bekapcsolódnak.

„A Radiohead Creep című dala és sok más dolog inspirált erre a kísérteties hangulatra” – magyarázza. „Aztán a végén, amikor a gitárok belerohannak, azt mondom: „Ah, imádom ezt!” Ez a dinamikus megközelítés végigkíséri az albumot. „Azt hiszem, ez teljesen természetesen alakult így” – mondja az album műfaji sokszínűségéről. „Azt hiszem, a zenei hatások valahogy szerepet játszottak benne. Még amikor a dalszövegeket és a dallamokat írtam, azok néha kissé countrys hangzásúak lettek, vagy inkább az old school pop-rock stílusra emlékeztettek.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja ezeket a hangzásbeli váltásokat koherenssé tenni, azt válaszolja, hogy a hangja az, ami összetartja az egészet.

„Azt hiszem, mivel az egész albumon végig ugyanaz a hang hallható, az összeköti az egészet. Szerintem az énekem köti össze, és mind kiegészítik egymást, annak ellenére, hogy vannak balladák és vannak nagyon túlzó popdalok is, mert nagyon szeretem a popot. A nagy, himnikus pop a kedvenc zenei stílusom. Szóval egy kis country, rock és old school behatással, ez meg az, ez meg az, és így lett ez a tökéletes albumom.”

Elmondja, hogy reméli, a rajongók összességében megértik az albumot, külön kiemelve az If He Wanted To He Would című dalt, mint egy azonosulható pop-sláger.

„Az emberek szeretik ezt a koncepciót, és azonosulni tudnak vele, vagy vannak olyanok az életükben, akik azonosulnak vele.”

A Miss You egy másik fontos dal a számára, egy klasszikus ballada, amire a rajongók éheznek. Ha ez az ő tökéletes albuma, akkor azért, mert nem állapodik meg. Nem csak flörtöl a különböző műfajokkal, hanem teljes mértékben magáévá teszi őket – minden hatást beépít a hangzásba.

Tematikusan ‘PERRIE’ olyan önéletrajzi, mint amilyennek a cím is sugallja: nyers, reflektív utazás azoknak a döntő pillanatoknak a mentén, amelyek Perrie-t mint embert és művészt formálták. Az albumon keresztül krónikát vezet szerelméről, a szívfájdalomról, a barátságok lassú felbomlásáról és a Little Mixben töltött idő alatt kialakult tartós szerelemről.

„Azt hiszem, egyszerűen nyitott könyvként álltam hozzá” – mondja. „Nem hiszem, hogy lenne bármi, amiről nem akartam beszélni vagy amit nem akartam felfedni a stúdióban.”

A számára a dalszerzés nem csak katarzis, hanem egyfajta érzelmi időutazás. Beszél a zene erejéről, amely elrepít bizonyos emlékekhez, még akkor is, ha a fájdalom már rég elmúlt.

„Szerintem ez nagyon erős” – mondja. „ Szerintem ez nagyon erős, és azt hiszem, a zenéimmel csak vissza akartam térni a tapasztalataimhoz. Ahhoz, amin keresztülmentem, ahhoz, ahol most vagyok, ahhoz, amin a múltban keresztülmentem. Mindent meg akartam érinteni, mert úgy éreztem, hogy ez az, ahonnan az inspirációt merítem, mert ez vagyok én. Az album címe PERRIE, mert az én életemről szól, és meglehetősen önéletrajzi.”

Minden dal egy-egy darabot tartalmaz ebből a személyes kirakósból. A Sand Dancer szívből jövő tisztelgés szülővárosa, South Shields előtt, és az egykor zenésznek álmodó kislány előtt. A Rocket Scientist című dalban egy egészségtelen kapcsolatot boncolgat, és a méltóságot és az önbecsülést választja a diszfunkció helyett. A Same Place, Different View egy viharos módon felbomlott kapcsolatra reflektál, csendes vágyakozással az újraegyesülésre. A Goodbye My Friend (valószínűleg utalás a Spice Girls Goodbye című dalára) pedig szerelmes levél a Little Mix nővéreinek, Jade Thirlwallnak és Leigh-Anne Pinnocknak. Ez a dal a hála érzéséből fakad, tisztelegve a köztük lévő kötelék és közös múlt előtt, amelyet mindig magukkal fognak hordozni.

Mégis, az albumon végigvonuló sebezhetőség nem jár kockázat nélkül. Nem érezte-e némi habozást, amikor életét nyilvánosságra hozta, különösen miután 14 évet töltött a nyilvánosság figyelmének középpontjában?

„Azt hiszem, az egyetlen dolog, ami miatt aggódom vagy ideges vagyok, az az, hogy olyan múltbeli élményeimről beszélek, amelyekre az emberek azt mondják: »Miért foglalkozik még mindig ezzel?«” – ismeri el. „Mert átéltem, és ez egy élettapasztalat volt, ami formált engem, és azzá tett, aki most vagyok. Átéltem és megtapasztaltam.” Gyorsan kiemeli, hogy a múlt felidézése nem jelenti azt, hogy ott ragadt volna. „Azt hiszem, most egy teljesen más világban élek. Más a gondolkodásmódom, más szakaszában vagyok az életemnek” – mondja. „De ismétlem, ezek a dolgok megtörténtek, és szerintem nagyon könnyen azonosulni lehet velük, és lehet, hogy az emberek nem szeretik, ha bizonyos dolgokról beszélek, de én úgy gondolom, hogy akkor is beszélni fogok róluk.”

Hangjában nincs élesség, csak tisztaság, magabiztosság és egy finom vállrándítás a közvélemény bírósága előtt. Úgy véli, ha ezt az albumot tíz évvel ezelőtt készítette volna, akkor egészen más hangzása lett volna. Dühösebb, kaotikusabb, kevésbé mértéktartó.

„Ha ezt az albumot kilenc-tíz évvel ezelőtt írtam volna, akkor egészen más album lett volna” – mondja. „Inkább Alanis Morissette-szerű lett volna, kicsit agresszívebb a világgal szemben.”

Bármilyen kritika, ami a múltjának feltárásával kapcsolatos, helytelennek tűnik. ‘PERRIE’ az ő debütálása, az első alkalom, hogy valóban saját történetét írja meg. Éles párhuzamot von a dalszerzés és a színészkedés között, ahol a színészek személyes emlékeikre támaszkodnak, hogy mélységet adjanak egy szerepnek.

„Amikor látod, hogy a színészek egy jelenetet játszanak, és összetört a szívük, vagy traumát élnek át, vagy valami nehézséget élnek át, az valószínűleg azért van, mert korábbi élettapasztalataikra támaszkodnak, amelyek ösztönzik őket a munkára” – magyarázza. „A zenében is ugyanez van. Mi van azokkal, akik a gyerekkorukról és a neveltetésükről írnak? Azt kérdezik az emberek: „Miért beszélünk erről, amikor már 32 éves vagy?” Nem, nem kérdezik. Még csak nem is kérdőjelezik meg.”

Perrie számára ez az album nem csak a saját történetének elmeséléséről szólt, hanem arról is, hogy békét kössön vele. A zenét terápiának tekinti. Egy helynek, ahol a régi sebek megnyugodhatnak, ahol megünnepelheti az örömöt, és ahol megbékélhet azzal a személlyé válásával, akivé lett. Az eredmény nem csak egy művész portréja, hanem egy nőé, aki teljes mértékben birtokolja a múltját, jelenét és jövőjét.

Mint korábban említettem, nem ritka, hogy a közösségi médiában Perrie Edwards fellépésének videóival találkozunk, ami jól mutatja, mennyire várják rajongói a visszatérését a színpadra. Bár még nincsenek megerősített turnédátumok, ő utal rá, hogy valami készül.

„Remélhetőleg jövőre biztosan” – nyilatkozza.

A csoporttagból szóló előadóvá váláshoz nem csupán kreatív átállásra volt szükség a stúdióban. Az első önálló fellépés újfajta nyomást jelentett, amire nem számított.

„Azt hiszem, tudni, hogy minden szem rám szegeződik [nevet], az őrület. Mert amikor egy csoportban vagy, tudod, hogy az emberek bizonyos tagok miatt vannak ott, és ez olyan, mint egy teljes show, és te valahogy mindennek a közepén vagy. Amikor szólóelőadó vagy, akkor olyan, hogy „ó, a francba, rajtam múlik”. Ha elcseszem, akkor tönkretettem. Az egésznek vége [nevet]. Az egész hajó rajtam múlik. Én vagyok a kapitány.”

Szavai valódi sebezhetőséget tükröznek; a félelmet, hogy a Little Mix bandatársainak közös felelőssége nélkül ki lesz téve. Az egész előadás megtartásának gondolata ijesztő volt.

„Nem tudtam, hogyan tudnám megtartani a színpadot” – emlékszik vissza.

Szólóprojektje elindítása óta néhány fesztiválfellépéssel és egy intimebb koncerttel tesztelte a terepet, hogy megünnepelje albumának megjelenését. Az idegesség, ahogy mondja, nem tartott sokáig.

„Azt hiszem, bármilyen ürügyre, hogy színpadra állhassak, ott vagyok, csak írd fel a nevem. Egyszerűen imádom. Semmi sem hasonlítható ahhoz az adrenalinhoz.”

Úgy tűnik, a színpad továbbra is az a hely, ahol a legélénkebbnek érzi magát. Megkérdezem, hogy kellett-e átképeznie a hangját a teljes szólókoncert követelményeinek megfelelően, és ő habozás nélkül válaszol.

„Teljesen igazad van” – feleli. „A Forget About Us volt az első kislemezem, az első debütálásom. Emlékszem, hogy azt gondoltam: „Hogy a fenébe fogom ezt a dalt élőben énekelni?” Nyilvánvalóan Ed Sheeran írta, és ő elég gyors, rap-szerűen énekel. Millió szöveget sűrít egy kis szakaszba, ilyen típusú dal. Azt gondoltam, nem hiszem, hogy ezt élőben el tudom énekelni. Túl gyors. Emlékszem, hogy azt gondoltam: „Jézusom.” De most már annyiszor elénekeltem, hogy belejöttem a ritmusába, és már nem gond. A légzésmód, az biztosan nagy különbség volt. Mert néha csak egy három soros kis szakaszra készülsz fel. Most pedig mindenre. Szóval sok volt, de izgalmas és szórakoztató volt.”

Ez a keveredés a félelem és az izgalom között úgy tűnik, meghatározza művészetének ezt a fejezetét. Perrie még mindig keresi a ritmusát, de egyre nagyobb önbizalommal és egyértelmű vágyakozással teszi ezt, hogy bebizonyítsa, nem csak képes, hanem készen is áll. Debütáló, önmagáról elnevezett albumának anyaga az eddigi élettapasztalatainak krónikája, egy számvetés azzal az úttal, amely ide vezette őt.

(c) Saját fordítás!