JADE új dalának, az „Into the Deep (Seas Cry)” című számnak a megjelenése alkalmából a Rolling Stone UK-nak mesélt arról, milyen volt Hans Zimmerrel dolgozni a Blue Planet III számára készült új dalon, mennyire szereti David Attenborough-t, valamint egy nagyon örömteli friss hírt is megosztott hamarosan érkező második szólóalbumáról.

A JADE, Hans Zimmer és az Emmy- és BAFTA-díjas Bleeding Fingers Music csapatának tagja, Thom Lukas által közösen írt erőteljes új dal méltóan drámai zenei hátteret biztosít az Attenborough-féle dokumentumsorozat várva várt visszatéréséhez.

„Amikor elküldték nekem az egész zenekari darabot, azonnal tudtam, hogy ez tényleg egy mennyei párosítás” – mesélte az új dalról a Rolling Stone UK-nak.

Szia, JADE! Mindjárt rátérünk a fantasztikus új dalodra, de muszáj megkérdeznem a Leigh-Anne-nel kapcsolatban a The Celebrity Traitors című műsort. Már Ross Kempnek és Joanne McNallynek is sikerült felhúznia az agyát!

Nagyszerű évad elé nézünk, nem? Leigh-Anne-nel kapcsolatban pedig azt fogjátok felfedezni, hogy úgy elképesztően vicces, hogy közben egyáltalán nem próbál az lenni. Úgy érzem, ebből nagyon sokat fogunk látni, de már az első epizódban is volt néhány fantasztikus pillanat.

És akkor térjünk rá a dalra. A Hans Zimmerrel való közös munka biztosan a karriered egyik csúcspontja, igaz?*

Úristen, szerintem ez valószínűleg a legjobb dolog, amit valaha csináltam. Még mindig nem igazán hiszem el. Az, hogy Hans Zimmerrel dolgozhattam, természetesen hatalmas megtiszteltetés, és mindig is az egyik álmom volt, aztán mindezt az egyik kedvenc műsorommal, a Blue Planettel, és az egyik kedvenc emberemmel, David Attenborough-val együtt megélni… Nos, őszintén szólva még mindig teljesen le vagyok nyűgözve tőle.

Hogyan érkezett a megkeresés?

„Őszintén szólva erről teljesen nyíltan beszélhetek. Alapvetően éppen kiadói szerződést szerettem volna kötni, és éppen a Sony Publishinggel voltam egy megbeszélésen, amikor azt mondták: »Rendben, mit szeretsz annyira, hogy ezzel véglegesítsük az egészet?« Én pedig azt mondtam: »Imádom David Attenborough-t, és imádok mindent, amit csinál.« Korábban még soha nem írtam zenét filmhez, televíziós műsorhoz vagy filmzenét, pedig ez mindig is az egyik álmom volt.

A Sony Publishing lényegében azt mondta: »Fogd meg a söröm«, majd nem sokkal a találkozó után felhívtak, és közölték, hogy beszéltek a BBC-vel, és ez volt a leggyorsabb igen, amit valaha kaptak egy zenei együttműködésre, ami nagyon kedves volt. Az egész meglehetősen gyorsan történt.”

Milyen volt a dal elkészítésének folyamata?

Amikor megtudtam, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, olyan emberekkel szerettem volna dolgozni, akiket igazán szeretek, és akikről tudtam, hogy hozzám hasonlóan nagyon lelkesek lennének ezért a lehetőségért. Felvettem a kapcsolatot Starsmithtel, aki az »Angel of My Dreams« S.A.D. verzióján dolgozott, mert tudtam, hogy tökéletes lenne ehhez, aztán ott volt Pablo Bowman is, akivel korábban már dolgoztam, és aki egyébként tavaly küldött nekem egy demót egy »David Attenborough« című dalhoz. Ezért arra gondoltam: »Igen, te tökéletes leszel ehhez.

Hárman beültünk a stúdióba, és nagyon klassz volt, mert elég gyorsan kellett haladnunk. Hans Zimmer és a csapata elküldte nekünk ezt a gyönyörű, zenekari hangszerelést, és én korábban még soha nem dolgoztam így. Lényegében erre írtam meg a dalt, majd egy kicsit oda-vissza dolgoztunk rajta. Távolról dolgoztunk együtt, ők pedig küldtek nekünk részleteket a Blue Planet III-ból, és ezeket a háttérben néztük, miközben írtunk. Nagyon klassz volt.”

Milyen fontos felismeréseid vagy tanulságaid voltak a projektből?

Ebből az élményből jöttem rá arra, hogy valójában nagyon szeretek egy konkrét feladat alapján dolgozni, vagy amikor van egy meghatározott témám, amiről írhatok. Tényleg imádom ezt a műsort. Minden egyes évadát láttam, és őszintén szólva mindent megnézek, amit David Attenborough narrál vagy amelyben részt vesz.

Úgy éreztem, nagyon könnyen bele tudtam merülni ebbe a világba, mert tényleg jól ismertem, miről szól a műsor. És ismersz, imádom a színházias hangulatot és a látványos megoldásokat, szóval amikor elküldték nekem az egész zenekari darabot, azonnal tudtam, hogy ez tényleg egy mennyei párosítás. Nagyon kedvesek voltak, és hatalmas kreatív szabadságot adtak ahhoz, hogy úgy írjam meg a dalt, ahogyan szeretném.

Dalszöveg szempontjából merre indultál el, és mi inspirált?

Azt szerettem volna, hogy a dal hihetetlenül ünnepélyesen hangozzon, és megmutassa, milyen hatalmas és lenyűgöző a tenger, miközben egy kis valóságot is behoz abból, ami a klímaváltozással történik, illetve abból, ahogyan az óceánok szenvednek. Szinte olyanra szerettem volna megírni, mintha egy musical lenne egyetlen dalban, és elmesélni azt a történetet, hogy mennyire elképesztőek az óceánok, ugyanakkor azt is, hogy kifutunk az időből – de még nem késő tenni valamit.

A »seas cry«, vagyis »a tengerek sírnak« sor szerintem lehet pozitív és negatív értelmű is. Egy tengerparti városban, South Shieldsben nőttem fel, a sziklák közelében, ezért próbáltam átadni azt az érzést, amikor hallod, ahogy zúgnak a hullámok, de közben ott van ez a fajta segélykiáltás is egy hatalmas kórusban. Ez volt az az energia, amire építettem, miközben arra a gondolatra is ráhangolódtam, hogy a tengerek sírnak, és azt mondják nekünk, hogy vigyázzunk rájuk. Azt szeretném, hogy az emberek többet tanuljanak a kék bolygóról, és amennyire csak lehet, megértsék azt.”

Mit érzel akkor, amikor látod, hogy az elmúlt években a saját vizeinket szemétlerakóként használták?

Szerintem ez inkább kormányzati szintű probléma, de úgy gondolom, hogy mindannyiunknak megvan a lehetősége arra, hogy a maga kis részét hozzátegye az óceánok vagy a strandok megtisztításához. Mindig rengeteg tennivaló van, és idén láthattuk, milyen gyorsan hat a klímaváltozás és a globális felmelegedés az óceánokra.

Még mindig rengeteget kell tennünk. David Attenborough nagyon sokat beszél erről. Valószínűleg ez az egyik oka annak is, hogy a kora ellenére továbbra is folytatja ezt a munkát, mert annyira fontos számára, hogy minket és a fiatalabb generációt is arra ösztönözze, hogy tegyük meg a magunkét a bolygó megmentéséért. Különösen most, amikor David 100. születésnapjának éve van, és ez a Blue Planet új évada.

Most sarokba szorítalak, JADE. Melyik tengeri élőlény lennél egy napig?

Úristen, ez aztán nagy kérdés! Nagyon vonzanak a medúzák. Szerintem elég menők. Kívülről fantasztikusan és gyönyörűen néznek ki, de ha túl közel mész hozzájuk, meg tudnak csípni. Egyszerűen annyira légiesek. Aztán talán a vidrák. K-rvára imádom a vidrákat.

Mike Sabath, a régi alkotótársad nemrég azt mondta, hogy jól halad a második szólóalbumod. Mit árulhatsz el róla?

Minden kezd összeállni, és az év nagy részét úgy töltöttem, hogy a fellépések vagy a fesztiválszezon között mindig szakítottam egy-egy hetet Mike-kal, és dolgoztunk rajta. Ez a következő album is követte mindazt, ami idén történt velem, úgyhogy azt mondanám, nagyjából a kétharmadánál járunk.

Miután ez a dal megjelenik, Los Angelesben fogok dolgozni azon, hogy minden számon tovább finomítsunk, befejezzük a lemezt, megnézzük, mi hiányzik még, és melyek azok a részek, amelyeket igazán szeretünk. Nagyon különleges volt, hogy Mike Sabath-tal most még szorosabb együttműködésben dolgozhattam.

Mit szeretsz abban, hogy vele dolgozol?

Nagyon jól működtünk együtt az előző lemezen, a THAT’S SHOWBIZ BABY!-n is, de úgy érzem, hogy idén igazán közeli barátok lettünk. Szerintem amikor személyes dolgokról írsz, sokkal jobb olyan emberekkel dolgozni, akik mellett igazán biztonságban érzed magad, vagy akik tényleg a barátaid.

Így nem kell minden alkalommal egy új helyiségbe belépned új emberek közé, és elmagyaráznod, hogy miről szeretnél írni. Szóval nagyon izgatott vagyok miatta, de az »Into the Deep« tökéletes áthidaló megoldás, ha szabad ezzel a szóviccel élnem…

A hónap végén a Mercury Prize-on is fellépsz Newcastle-ben. Közted és Knats között ez egy nagy északkeleti hazatérésnek tűnik…

„lig várom! Ezzel és az új dallal együtt el sem tudnék képzelni jobb módot az év lezárására. Már fel is vettem a kapcsolatot Knatsszal arról, hogy esetleg közösen tarthatnánk egy afterpartit.

Imádom, hogy Északkelet-Angliából származom, és nagyon büszke vagyok erre. Egyre több és több tehetség kerül ki onnan. A nepotizmus világában szerintem jó látni azt az egyensúlyt is, hogy munkásosztálybeli északi tehetségek is lehetőséget kapnak arra, hogy eljussanak ezekre a rendezvényekre, a Mercury Prize Newcastle-ben, a BRIT Awards pedig most már Manchesterben lesz. Ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy bemutassuk és kiemeljük a munkásosztálybeli északi tehetségeket.

Tavaly a Mercury Prize előtt én is leszálltam a vonatról Newcastle-ben, és egy csapat iskolás fogadott, akik Sam Fender »People Watching« című dalát énekelték. Lehet, hogy idén az »Angel of My Dreams« lesz az ő daluk!*

„Jaj, ne csináld, valószínűleg elsírnám magam!”