Az idei Women In Music Awards díjátadón az iparágat megváltoztató vezetők és előadók eredményeit ünnepeltük, miközben a zeneipar képviselői összegyűltek, hogy elismerjék munkájukat. A Music Week mind a 14 kategória győztesével beszélgetett, hogy bemutassa történetüket. Ezúttal JADE, az első alkalommal átadott Artist Impact-díj nyertese mesél szólókarrierjéről, társadalmi ügyek melletti kiállásáról és a jövőre vonatkozó nagyszabású terveiről…

„Én kendőzetlenül őszinte vagyok” – mondja Jade Thirlwall, olyan természetességgel, mintha csupán egy egyszerű tényt közölne. A beszélgetést azzal kezdi, hogy bevallja: az időeltolódás miatt „nem is olyan régen ébredtem fel. Szóval lehet, hogy összevissza beszélek majd, úgyhogy szóljatok, ha így van”.

Azt illetően is nyíltan és egyenesen fogalmaz, hogy miben hisz. Felszólalt már a népirtás, a szociális juttatások csökkentése, a Reform párt politikája és a transzfóbia ellen. Általánosságban is elkötelezett támogatója az LGBTQ+ közösségnek, emellett a Stonewall nevű szervezet nagykövete. A Black Lives Matter-tüntetések idején pedig jóval többet tett annál, mint hogy megosztott egy fekete négyzetet az Instagramon: maszkban, egy táblával a kezében maga is az utcára vonult, és vállvetve állt ki a többi tüntetővel.

Szólódebütálása, a That’s Showbiz Baby! – amely 2025-ben egy debütáló album esetében az év legnagyobb nyitóheti eladását produkálta – hasonlóan dacos, megalkuvást nem ismerő hozzáállásról tanúskodott. JADE a popzene számos stílusát felvonultatva állította pellengérre a hírességek világát, és ráirányította a figyelmet a zeneipar irányító, korlátozó oldalára is.

„Az volt a célom, hogy a saját zenémet készítsem el, a saját kampányomat valósítsam meg, és egyszerűen olyan zenét alkossak, amelyet teljes szívemből szeretek. És anélkül, hogy túl nyálasan hangzana, hű maradjak önmagamhoz. Arról szólt az egész, hogy elmeséljem a saját történetemet, és közben hallassam a hangomat, amikor úgy éreztem, hogy fel kell szólalnom.”

Az őszintesége, az igazság melletti kiállása és az a szándéka, hogy megpróbálja jó irányba terelni a dolgokat, mind hozzájárultak ahhoz, hogy JADE legyen a Women In Music Impact-díj legelső nyertese.

„Az, hogy elismerik a hatásomat, azt az érzést kelti bennem, hogy jó úton járok” – mondja Thirlwall. „Gyönyörű lezárása ez az első albumomhoz kapcsolódó kampánynak.”

Ugyanakkor időnként elgondolkodik azon, miért tartják egyáltalán elismerésre méltónak a tetteit.

„Néha kissé zavarba ejtő. Hatásomért vagy a közösség melletti kiállásomért kapok díjakat, én pedig arra gondolok, hogy mindennek a fele egyszerűen annyi, hogy nem viselkedem seggfejként. Ez pedig valójában nagyon könnyű.”

Nevetni kezd.

„Tényleg nem olyan nehéz nem bunkón viselkedni bizonyos dolgokkal kapcsolatban.”

JADE, ennél jobban mi sem érthetnénk egyet!

Gratulálunk a díjadhoz! Mit gondolsz a Women In Music Awardsról? A mai zeneiparban is szükség van még ilyen elismerésekre?

„Szerintem rendkívül fontosak, most pedig még inkább, mint néhány évvel ezelőtt. Ahogy újra és újra látjuk, a zeneiparban és a társadalom egészében is ingadozik az inga egyik irányból a másikba, és sajnos jelenleg azt látjuk, hogy rossz irányba lendül. Furcsa, nyugtalanító légkör vesz körül minket.

Akár az úgynevezett manoszféra és a mérgező maszkulinitás jelenségéről, akár a politikáról beszélünk, szerintem ezek a társadalmi problémák mind visszatükröződnek a művészetekben. Nagyszerű, hogy a nők bánásmódja mára fontos beszédtémává vált, és hogy a zene, illetve a művészet segített ráirányítani erre a figyelmet, de még mindig hosszú út áll előttünk. Amióta 18 évesen bekerültem a zeneiparba, rengeteg pozitív változást láttam.”

Milyen változásokra gondolsz?

„Korábban meglehetősen normalizált volt a nőgyűlölet, és kevés nő töltött be vezető pozíciót. Az egyik lemezkiadói vezetőm, Stacey Tang, az RCA társelnöke, nő. Ez fantasztikus, ő maga is fantasztikus. Igyekszem a lehető legtöbb nőt magam köré gyűjteni a csapatomban; a menedzsmentem is nőkből áll.

Ugyanakkor tudatosan oda kell figyelnem erre. Nem magától értetődő, hogy nők is jelen lesznek ezeken a területeken, miközben szerintem azt szinte mindig természetesnek vesszük, hogy az ilyen pozíciókat általában férfiak töltik be.

Szorosan együtt dolgozom egy női énektechnikussal, és mindig határozottan kiállok amellett, hogy ő is ott legyen a stúdióban. Még erőteljesebben kell képviselnünk ezt az ügyet, és természetessé kell tennünk, hogy a nők a zeneiparban nem csupán popsztárként vannak jelen, hanem a háttérben, a stúdióban és a vezetői tárgyalótermekben is.”

Májusban szintén részt vettél a Music Week Awards díjátadóján, ahol te adtad át a Strat-díjat Jason Iley-nak.

„Nagyon sokra tartom Jasont, és nem csak azért, mert ő a Sony vezetője! Az egész utamon rendkívül támogató volt velem. Határozottan el akart szerződtetni önálló előadóként.

Amikor végigjártam a lemezkiadókat, mindegyik ugyanazt a szöveget adta elő, igaz? Amikor tehát leszerződsz valakihez, olyan csapatot keresel, amelyről úgy érzed, hogy valóban érdeklődik irántad, és biztosítani akarja a kreatív szabadságodat, nem pedig egyszerűen pénzt akar rád költeni. Jason ebből a szempontból mindig is az élen járt.

Sokat tartjuk a kapcsolatot. Nem úgy működik a dolog, mint a Charlie angyalai esetében, ahol egyszerűen soha többé nem látod és nem hallasz felőlük. Amikor felkértek, hogy adjam át neki a díjat… igazából nagyon izgulok, ha nyilvánosan kell beszélnem. Énekelni tudok, az rendben van. De amikor beszédet kell mondanom, rettenetesen ideges leszek. Szóval az, hogy igent mondtam a felkérésre, sokat elárul arról, mennyire szerettem volna valóban megtenni.”

Milyen módokon gyakoroltad a legnagyobb hatást előadóként?

„Amikor szólóelőadóként elindultam, nagyon fontosnak tartottam, hogy határozott üzenettel lépjek színre. El akartam mesélni a saját történetemet, és tudtam, hogy ez talán kissé vitatottá válik majd. Számomra azonban felszabadító élmény volt.

Nagyon fiatal korom óta a zeneiparban dolgozom, és ezalatt a jó és a rossz oldalával egyaránt meg kellett tanulnom boldogulni. Szerettem volna megszabadulni attól az érzéstől, hogy korlátoznak abban, mit mondhatok el az iparágról, és mit nem. Ezt a zenémen és a hozzá készült vizuális anyagokon keresztül tudtam megtenni.

Egyszerűen nem tudok csendben maradni, ha bizonyos dolgokról van szó, különösen akkor, ha igazságtalanságot látok. Őszintén hiszem, hogy a zene szorosan összefonódik a korával, a politikával és mindazzal, ami a világban történik.

A popzenében tevékenykedő nőktől azt várják, hogy felmenjenek a színpadra, gyönyörű, elbűvölő ruhákat viseljenek, előadják a dalaikat, majd lejöjjenek a színpadról. Ahhoz viszont, hogy a popelőadónők nyíltan hangot adjanak a véleményüknek, és határozottan kiálljanak bizonyos ügyek mellett, már-már politikai állásfoglalásra, sőt egyfajta tiltakozásra van szükség. Különösen akkor, ha emiatt főnökösködőnek, zsörtölődőnek vagy túl soknak bélyegeznek minket.

Ez nem is feltétlenül arról szól, hogy hatást gyakoroljunk másokra, hanem egyszerűen arról, hogy a helyes dolgot tegyük.”

A That’s Showbiz Baby! valamivel több mint egy éve jelent meg. Hogyan tekintesz vissza az albumra?

„Éppen tegnap gondolkodtam ezen. Éppen rendet raktam abban a kis szekrényben, ahol a rajongói termékeimet és mindenféle apróságomat tartom. Egyszer csak arra gondoltam: »Ó, igen, ez is megtörtént.« Hihetetlenül mozgalmas év áll mögöttem. Elképesztő büszkeséget érzek. Amikor belevágtam a lemez elkészítésébe, még nem is fogtam fel, mennyire bátor dolgot vállalok valójában…

Egy olyan iparágban kellett felnőnöm, amely nem igazán megbocsátó, sőt meglehetősen kegyetlen, és ahol nem feltétlenül számítanak arra, hogy valaki hosszú távon is sikeres marad – különösen akkor, ha egy olyan műsorból indulsz, mint az X Faktor. Egyedül előadóként elindulni rohadtul ijesztő volt. Nagyon sebezhetőnek éreztem magam. Arra gondoltam, hogy vagy valami rendkívül biztonságos, kockázatmentes anyaggal állok elő, vagy olyasmit csinálok, ami szó szerint arcul csap mindenkit. Nagyon büszke vagyok magamra, amiért az utóbbit választottam, és végig ki is tartottam mellette.

Az egész évre is sokat visszatekintek. Olyan lemezzel indítottam, amely elsősorban a zeneiparról és arról szólt, hogy mostanra már kiismerem a játékszabályait. Bepillantást akartam engedni abba, mennyire függőséget okozhat az, amikor valaki folyamatosan releváns akar maradni, és mások elismerésére vágyik. Aztán amikor megjelent a lemez, őszintén szólva egyenesen visszaestem ebbe a csapdába. Azt hittem, sokkal többet gyógyultam már, túlléptem azon, hogy a számokkal és az embereknek való megfeleléssel foglalkozzak, és hogy ne nézegessem folyton az internetet. Mielőtt észbe kaptam volna, ismét beszippantott a show-biznisz összes őrültségének örvénye. Ezt meglehetősen ironikusnak találtam.

Valahogy ki kellett húznom magam ebből a gondolkodásmódból, és még többet kellett dolgoznom önmagamon, hogy más szemszögből lássam, mit is jelent valójában a siker. Mert végső soron készítettem egy lemezt, amelyet igazán szeretek, és amely minden porcikájában engem tükröz. Számomra ez a siker.”

Az album jól szerepelt a slágerlistákon, te pedig BRIT-díjat nyertél. Úgy érzed, hogy a közönség szólóelőadóként is befogadott?

„Igen, úgy érzem, és ez fantasztikus. Mindig is a Little Mix tagjaként fognak emlegetni, és ezzel semmi bajom, hiszen rendkívül büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk. Amikor azonban fellépek, nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem a világ más részein is, vannak olyanok, akik nem ismerik a korábbi történetemet, és számukra egyszerűen csak JADE vagyok.

Nagyon jó érzés, hogy sikerült kitaposnom a saját utamat. Amikor megérkeztek a díjjelölések, illetve az év végi kritikusi listák, és a That’s Showbiz Baby! is előkelő helyen szerepelt rajtuk, az csak megerősítette ezt. Nem hajszolom az efféle visszaigazolást, de nagyra értékelem az elismerést.”

Aktivistaként mi ösztönzött arra, hogy elkezdj nyilvánosan kiállni különböző ügyek mellett?

„Ezt anyukámtól örököltem. Színes bőrű nőként, egy túlnyomórészt fehér lakosságú környéken felnőve anyukámnak rendkívül erősnek és szókimondónak kellett lennie, és ezt a hozzáállást én is magammal hoztam.

Amikor úgy nősz fel, hogy másnak érzed magad, és azt tapasztalod, hogy egy kisebbséghez tartozol, megérted, milyen érzés ez. Azt is tudod, mennyire jólesett volna, ha valaki kiáll melletted, és szövetségesként felemeli a hangját érted. Ha mindezt gyerekként éled át, az soha nem hagy el igazán.

Ezért nem tudok csak hátradőlni és tétlenül nézni, ahogy valakit célba vesznek. Teljesen mindegy, hogy azért történik vele, mert az LGBTQ+ közösséghez tartozik, vagy azért, mert palesztin. Ami mostanában történik, azt nem lehet elrejteni, igaz?

Az LGBTQ+ közösség támogatására például különösen jó példa a saját történetem. Amikor Londonba költöztem, ez a közösség fogadott be, itt éreztem először igazán, hogy szeretnek és elfogadnak. Szó szerint hozzájárultak ahhoz, hogy azzá a nővé és előadóvá váljak, aki ma vagyok. Nem részesülhetek mindebből úgy, hogy közben ne álljak ki mellettük teljes szívemből.”

Mikor számíthatunk új zenére?

„Idén nyáron minden fesztivál és fellépés között írtam dalokat, és jövő hónapban visszatérek Los Angelesbe, hogy folytassam a munkát. Nagyon szeretném, ha jövőre már új zenékkel jelentkezhetnék. A lemezkiadóm nagyszerűen viszonyul hozzám, és nem sürget; a nyomás inkább belőlem fakad. Nagyon szeretnék további történeteket elmesélni a zenémen keresztül.

Szakmailag és magánéletileg is rendkívül mozgalmas, egyben nehéz évem volt, úgyhogy ismét rengeteg mindenről tudok majd írni.”

El tudnál képzelni valaha egy Little Mix-újraegyesülést?

„Abszolút! Nem tudom, mikor kerülhet rá sor, de nagyon szeretném. Most kreatív szempontból annyira jól érzem magam, és élvezem, hogy megmutathatom a világnak, ki is vagyok valójában. Ugyanakkor azt szeretném, hogy a lehető leghosszabb ideig a zeneiparban maradhassak. Azt akarom, hogy egészen a halálom napjáig ezt csinálhassam, és ebbe akár a lányokkal való közös munka is beletartozhat.

Ami nekünk együtt megadatott, az egészen különleges volt, és ezt újra át kell élnünk. Folyton olyan TikTok-videókba botlom, amelyekben az emberek újra előveszik a zenéinket, és azt mondják: »Úristen, mennyire hiányoznak!« Milyen fantasztikus érzés, hogy elmondhatjuk: ezt mi hoztuk létre. Szerintem ennek nem szabadna véget érnie.”

Mit tartogat még a jövő JADE számára?

„Az egyik álmom, hogy világ körüli turnéra induljak. Mindennél jobban szeretném ezt. Idén már volt egy kisebb turném, de a világ számos pontjára még nem jutottam el, és rengeteg olyan hely van, ahol még nem léptem fel, például Dél-Amerikában vagy Délkelet-Ázsiában.

Imádok utazni, ez a kedvenc elfoglaltságom, és fellépni is nagyon szeretek. Bárhol járok, mindig szakítok időt arra, hogy sétáljak, felfedezzem a környéket, és valóban megismerjem a helyi kultúrát. Még most, 33 évesen is hihetetlennek tartom, hogy ez a munkám lehet. Szerintem fontos, hogy erre mindig emlékeztessem magam.

Az elmúlt évben rengeteget jártam terápiára, és sokat dolgoztam önmagamon, többek között EMDR-terápián is részt vettem. Ennek jelentős része arról szól, hogy meggyógyítsd a benned élő fiatalabb énedet, és magaddal vidd őt az utadon. Ez elképesztően sokat változtatott rajtam, a lehető legjobb értelemben.

Most, valahányszor színpadra lépek, becsukom a szemem, és elképzelem, hogy a fiatalabb énem ott áll mellettem. Ő pedig egyszerűen teljesen fel van dobva attól, hogy mindezt sikerült elérnünk.

Tartozom annyival a fiatalabb önmagamnak, hogy mindaz legyek, akire neki szüksége lett volna, akit látni szeretett volna: csodálatos zenét készítsek, hallassam a hangomat, bátor legyek, a helyes dolgot tegyem, szövetségesként kiálljak mások mellett, és a lehető legnagyobb hatást gyakoroljam a világra.”