A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún 18, 2018
Only You – első részlet
icon-pencil     Eve     icon-folder     Cheat Codes  /  Dal  /  Dalrészlet  /  Dalszöveg  /  Only You     ♥34

Sziasztok Mixerek!

Ma fantasztikus meglepetésre lelhetett mindenki, aki követi a lányokat vagy a fiúkat Instagram-on vagy épp Facebookon! Megosztottak két 25 másodperces részletet az „Only You” dalból, amiben a Cheat Codes működik közre. A rövid felvételeken épp Jade részletét hallhatjuk, és bizony el kell ismerni, hogy ez alapján is fantasztikus lett! Nem kell csalódnunk a lányokban, ez a stílus is remekül áll nekik (mint általában minden!). A dalszöveg ezen részét és a fordítását is elhoztam. 

Once upon a time we had it all
Somewhere down the line we went and lost it
One brick at a time we watched it fall
I’m broken here tonight and no one else can fix me
Only you, only you
And no one else can fix me
Only you, only you
 
Egyszer megvolt mindenünk
Valahol a vonalon mentünk, és elvesztünk
Egy téglát néztünk egy időben, miközben esik
Ma este megtörtem, és senki más nem tud segíteni
Csak te, csak te
És senki más nem tud segíteni
Csak te, csak te

 

jún 17, 2018
Leigh-Anne a Cantina Laredo étteremnél
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥20

Leigh-Anne két nappal ezelőtt csajos estét tartott, és a Cantina Laredo étteremben is járt. Úgy tűnik a Little Mix üdvöskéjének ez lett a törzshelye, hiszen az elmúlt fél évben többször is járt itt. Távozáskor sikerült a fotósoknak megörökíteniük őt. Egy sárga két részes ruhát viselt, melyhez egy lazább farmerkabátot párosított, és hozzá illően egy egyedi magassarkút viselt. Arcára kiült a fáradtság, hiszen az utóbbi hónapokban rengeteget dolgozott az új albumon. Reméljük megéri a fáradtság, és ismét fantasztikus lemezt kapunk tőlük. Az étteremből az újta egyenesen a Tramp nightklubba vezetett. 

   

Paparazzi fotók > 2018 > Június 15. – Leigh-Anne távozik a Cantina Laredo étteremből, London

jún 16, 2018
Rajongókkal a stúdiónál
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Rajongói fotók  /  Személyes     ♥31

A lemez készülte miatt kevés hír jelenik meg mostanában a lányokról, hiszen teljesen belemerültek a stúdiózásba. Ám a tegnapi napon több Mixer is észrevette őket, amint távoznak a stúdióból, így sikerült közös képeket készíteniük a lányokkal. Még egy kicsit kell kitartanunk, és elkezdődik a The Summer Hits turné, megjelenik az Only You, és várhatóan az albumig sem kell sokat várnunk. 

Dfv67evX4AEodC5.jpg Dfw3hpqUYAEc9-m.jpg DfwUBEXWAAE4a8m.jpg DfwQFjlW4AAKWmA.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > 2018.június 15. – Rajongókkal a stúdió előtt, London

jún 14, 2018
Only You ft. Cheat Codes
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Cheat Codes  /  Dal  /  Only You  /  Zene     ♥35

Szuper hírt osztottak meg a minap az interneten! Egy vadonatúj dal fog megjelenni, melynek címe „Only You„, és a Cheat Codes-al működtek közre benne. Készítettek dalt már többek közt Demi Lovato-val is, így a nevük ismerős lehet. A premierje július 6-a lesz, és ha igaz, akkora Love Island nevű valóságshow „The Pool Party”-hoz kapcsolódik.  Amazonon már előjegyezhető, mindössze 11,99 fontért (megnézem). Sajnos bővebb információ nem derült még ki az új dalról, azt sem lehet tudni egyelőre, hogy a #LM5-ön is helyet kap-e?

Dfpz-FNW0AEWdvG.jpg Dfpz-FOW4AEdKYH.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Zene > Egyebek > Only You ft. Cheat Codes

jún 14, 2018
Jade az MJB x Yota Fashion Capsule partin
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥30

Jade tegnap este hivatalos volt a londoni MJB x Yota Fashion Capsule partira. Egy rockosabb, vagány outfitet választott ez alkalomra, melyhez napszemüveget párosított. A rendezvényre nem egyedül, hanem Alice Chater társaságában érkezett, akivel bulizott is a helyszínen. A képek egyelőre a „gettyimages” feliratokkal elérhetőek, amint megjelennek ezek nélkül, lecseréljük a jobb minőségű fotókra.

973824578.jpg 973824668.jpg 973824732.jpg 973824820.jpg

Alice kíséretében is távozott, a kamerák vakui elől a napszemüvege mögé igyekezett bújni. Mind a ketten siettek ki az épületből, és egy taxival távoztak.

4D34B8D000000578-0-image-a-22_1528959042871.jpg 4D34B8E700000578-0-Natural_look_Jade_wore_her_hair_pinned_back_in_a_messy_bun_for_h-m-24_1528959294294.jpg 4D35E42700000578-0-image-a-3_1528958926230.jpg 4D34D8C700000578-0-image-a-2_1528958923969.jpg

Megjelenések > 2018 > Június 13. – Jade az MJB x Yota Fashion Capsule partin, London
Paparazzi fotók > 2018 > Június 13. – Jade távozik az MJB x Yota Fashion Capsule partiról, London

jún 13, 2018
Hétfői lesifotók Leigh-Anne-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Nyaralás     ♥22

Sziasztok Mixerek!

Tegnap már beszámoltam arról, hogy Leigh-Anne is a görögországi Míkonoszon pihent párjával, Andre-val. A hétfői napjukról jelentek most meg paparazzi fotók, amint épp sétálgattak. Az énekesnő egy egyszerű nyári ruhát viselt saruval, haját félig fogta csak fel, és napszemüveggel igyekezett elbújni. Sminket nem viselt, és amikor épp leültek pihenni, láthattuk is szépséges arcát. 

115773893429974.jpg 214461893429404.jpg 3a5943893429804.jpg 53090a893430454.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Június 11. – Leigh-Anne Míkonoszon, Görögország

130« ElsőELŐZŐ OLDAL......122...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »