A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov 27, 2021
Lesifotók Perrie-ről és Ellie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥29

Perrie nem unatkozik otthon, inkább kimozdul egy kicsit néha-néha. Így tett kedden is, amikor éppen Ellie-vel szúrták ki őt a fotósok. A két lány és a kicsi Axel a manchesteri karácsonyi vásárt nézték meg. Kisfia igen nyugodt kisbabának bizonyul, hiszen a képeket látva arra lehet következtetni, hogy aludt a sétá közben. A lesifotósok jelenléte nem zavarta meg őket egy percig sem, lassú léptekkel haladtak az eladók közt. Ezúttal már vastagabban öltözött fel, és egy minimális sminket is készített magának.

Perrie__1_~0.jpg Perrie__3_~0.jpg Perrie__10_~0.jpg Perrie__11_~0.jpg
A múlt szombati képek egy részét már láthattátok, ám most szerencsére még több került elő. Ezek már minőségben és felbontásban is sokkal jobbak. Ekkor is vele tartott Ellie és Axel, illetve a két kutyusát is magával vitte.

0003.jpg 0007~1.jpg 0009.jpg 0013~0.jpg

nov 21, 2021
Perrie tegnap Cheshire-ben sétált
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie  /  Rajongói fotók     ♥42

Mióta bejelentette várandósságát és megszülte kisfiát, Perrie nem igen mutatkozott a nyilvánosság előtt. Igyekezte a magánéletét privát dologként kezelni, ami remekül sikerült is neki. Csak annyi betekintést adott nekünk, amennyit szeretett volna. Tegnap azonban a fotósoknak sikerült kiszúrniuk őt, amint Cheshire-ben sétálgat. Vele tartott unokatestvére, Ellie is, illetve a két kutyus, Hatchi és Travis. Perrie nem törődött a lesifotósokkal, nyugodtan tologatta kisfiát. Egy laza szettet viselt, arcát pedig szeplők borították, ami a nyaralása során jött ki rajta. Még smink nélkül is gyönyörűen néz ki. A galériában 5 darab gyengébb minőségű képet találtok róla.

ghJ1k2QICbI.jpg LJWDyDuek8k.jpg hiF-0pxvfCY.jpg BN693V4JWgM.jpg

Tegnap kilátogatott a Liverpool vs. Arsenal meccsre, ugyanis párja, Alex a kezdőcsapatban játszott. Egy rajongó ki is szúrta az énekesnőt, és gyorsan készített vele egy szelfit. Perrie mosolya őszinte, hiszen a Liverpool aznap hatalmas győzelmet aratott.

ze_VANi8xw8.jpg

nov 20, 2021
Gay Times Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Fotósorozat  /  Gay Times Awards  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥49

Tegnap este került megrendezésre Londonban a Gay Times magazin díjátadó gálája, a Gay Times Awards. Az estére hivatalos volt Jade is, aki az újság legutóbbi címlaplánya is egyben. A díjátadóra egy fekete ruhát választott, ami fantasztikusan állt neki. A bevonuláskor puszit küldött a fotósoknak, és boldogan pózolt nekik. Ezt az épületbe lépés előtt is megtette, amikor a lesifotósok hada már várta őt. Az autóból kiszállva megállt nekik pár kép erejéig.

Haját lófarokba kötötték, oldalt hagytak neki két-két tincset. Egy csodálatos magassarkúval dobták fel megjelenését, ám a sminkje szerintem borzalmas volt. Túlságosan kis kihúzták a szemeit, egy egyszerűbb smink jobban mutatott volna rajta.

14~0.jpg 38.jpg 12~0.jpg 21~1.jpg
image5~145.jpg image1~200.jpg image3~160.jpg image7~129.jpg
Nem véletlen volt a meghívottak listáján: azon kívül, hogy címlaplány, az „Allyship” kategória díjazottja is lett egyben. Az LGBTQ+ közösség melletti kiállás mindig is fontos szerepet töltött be az életében, igyekezett mindig is támogatni őket. A díjátvételéről pár kép is készült, illetve lent megnézhetitek a köszönőbeszédét.

s_3.jpg s_1.jpg s_2.jpg s_4.jpg
A színpadról egyenesen a sajtószobába vezetett útja, ahol büszkén fotózkodott a díjával. Ezeken kívül hivatalos fotósorozatot is készítettek róla, egy egyszerű háttér előtt. Roppant mód élvezte mindkét fotózást.

a_2.jpg a_3.jpg a_6.jpg a_7.jpg
f_1.jpg FEn5Q89UYAIq4VS.jpg f_6.jpg f_10.jpg

nov 6, 2021
‘Between Us’ dalpremier
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Zene     ♥38

Tegnap debütált a lányok ‘Between Us‘ c. dala, ami a válogatáslemezük névadója is. A héten jelentették be, hogy kiadják az album megjelenése előtt, és szerencsénkre sokat nem is kellett rá várni. Csodálatos, lágy és kellemes hangzása van, mind a hárman megmutathatták benne énektudásukat. Tökéletes lett véleményem szerint, nem mostanában kaptunk tőlük lassabb zenét. Leírja az együtt töltött 10 évüket és a barátságuk szilárdságát is. Ehhez egy hangulatos dalszöveges videót is készítettek, lentebb megnézhetitek, illetve az eredeti dalszöveg is felkerült az oldalra. Nekem nagyon tetszik a dal, és trióként még jobban működnek együtt.

Between Us dalszöveg (angol)

okt 31, 2021
Stella magazin fotósorozat és interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Stella Magazin     ♥26

A mai napon jelent meg a Stella magazin, amiről szombaton beszámoltam nektek. A Little Mix került a címlapjára, és egy interjút is készítettek velük. A magazin borítója tegnap már feltöltésre került, de a hozzá készült fotósorozatra máig várnunk kellett. Az interjút sajnos teljes egészében nem találtam meg (mivel az egész elolvasásához fizetős regisztráltnak kell lenni). Pár apró részletet azonban sikerült fellelnem, ezeket összeszedtem nektek. Emellett három csodálatos képet nézhettek meg a fotózásból.

244642758_little_mix_rosaline_shahnavaz_photoshoot_for_stella_magazine_2021_1.jpg 244642760_little_mix_rosaline_shahnavaz_photoshoot_for_stella_magazine_2021_2.jpg 244642761_little_mix_rosaline_shahnavaz_photoshoot_for_stella_magazine_2021_3.jpg
Perrie és Leigh-Anne elkéstek az interjú készítésekor, mind a ketten az anyai teendőik miatt nem értek oda pontosan. Épp megetették a piciket, majd bele is vágtak az egészbe.

Szó esett a ‘blackfishing’-ről is, amit mostanában sűrűn tapasztalnak a világban.

„Kihasználják a fekete bőrűek kultúráját anélkül, hogy elviselnék az ezzel járó mindennapi valóságot (utalva a rasszizsmusra). Úgy gondoljuk, hogy ezek nem normális dolgok, károsan hatnak a sztereotípiákra. Erről a témáról sokat lehet beszélni, de nagyon nehéz szavakba foglalni. Csak a színes bőrűeknek okoz gondot.” – mondta Leigh-Anne.

Korábbi csapattársuk, Jesy is ezt követte el. A kiválásával kapcsolatban elég szűkszavúan nyilatkoztak, nem akartak beszélni róla.

„Nem akarunk itt megállni, mert van mit ünnepelnünk hárman. Ezt a helyzetet a lehető legjobban kezeltük, ahogyan jónak láttuk, segítettük egymást átvészelni ezen az időszakon. Nem akarunk megvitatni semmilyen videóklipet, vagy kritizálni bármit is. Az egyetlen dolog, amit a ‘blackfishing’-el kapcsolatban tisztázni akarunk az az, hogy korábban beszéltünk erről Jesy-vel, oktató és barátságos módon fordultunk felé.” – tette hozzá Jade.

Tovább olvasom »

okt 30, 2021
Stella magazin címlapján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Kulisszák mögött  /  Magazin  /  Stella Magazin     ♥36

Ma fantasztikus hír jelent meg a lányokról: a holnap megjelenő Stella magazin címlapjára kerültek! Teljesen új fotósorozatot is készítettek ehhez a példányhoz, még Perrie és Leigh-Anne terhessége alatt került rá sor. Az újságról és a hozzá készült interjúról egyelőre sok információ nincs, két oldal jelent meg a borítón kívül, ezen is csak a lányok láthatóak. Valószínűleg szó fog esni a felbomlással kapcsolatos pletykákról, mert Instagramon a Stella oldala annyit írt leírásnak, hogy „a feloszlásról szóló pletykák ellenére dübörög a Little Mix„. Reméljük a lányok kicsit megnyugtatják a rajongókat, akik hetek óta attól rettegnek, hogy hamarosan bejelentik a szünetet vagy a feloszlást.

A képeken meseszépek mind a hárman, természetes hatású sminket is készítettek nekik, ami miatt olyan, mintha nem is lenne rajtuk semmi. Bő ruhákat adtak rájuk, hogy elrejtsék a két lány pocakját.

FC8A_PuX0AA03dp.jpg FC8aw50WYAYDc1K.jpg FC8aw5zXoAkgGvV.jpg

Sajnos a fotósorozatra várni kell még, viszont addig is íme két kulisszák mögötti fotó. Az egyiken láthatjuk, hogy Leigh-Anne még terhes volt, amikor fotózták őket, Perrie pocakja pedig el volt takarva.

FC8bNdPXIAI34Jd.jpg FC8bNdVXIAUTfoA.jpg

130« ElsőELŐZŐ OLDAL......66...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »