A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl 12, 2026
Jade díjat kapott, Leigh-Anne a Wimbledon-on
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥27

Július 7-én JADE ellátogatott a londoni Nordoff and Robbins központba, ahol személyesen is betekintést nyerhetett a szervezet munkájába. Látogatása során együtt zenélt egy tanulási nehézségekkel élő felnőttekből álló csoporttal, Hannah zeneterapeuta vezetésével. A látogatásra néhány nappal azelőtt került sor, hogy JADE-et a Nordoff and Robbins 50. évfordulós O2 Silver Clefs díjátadóján a Live Nation Best Female Award elismeréssel tüntették ki.

SnapInsta_to_734988888_18603130087021929_5888800904038378678_n.jpg SnapInsta_to_740544428_18603130027021929_7425703815656885604_n.jpg SnapInsta_to_741482002_18603130165021929_5876563422439486783_n.jpg SnapInsta_to_731711715_18603130054021929_5426925407125675411_n.jpg

Majd július 9-én JADE részt vett a 2026-os O2 Silver Clef Awards díjátadón, amelyet a rendezvény 50. évfordulója alkalmából első alkalommal tartottak a londoni Royal Albert Hallban. Az énekesnő számára különösen emlékezetes volt az este, hiszen átvehette a Live Nation által támogatott Best Female Award elismerést, amellyel sikeres szólókarrierjét és egyedi, merész popzenei munkásságát ismerték el.

JADE a díjátadó érkezési fotóin egy elegáns, bordó színű összeállításban jelent meg, és büszkén pózolt frissen elnyert díjával is. A gála egyben a Nordoff and Robbins munkáját támogató jótékonysági esemény, így különösen szép előzménye volt JADE két nappal korábbi látogatása a szervezet londoni központjában.

JADE az elismerés kapcsán elmondta, hogy büszke arra, hogy ennyi úttörő és inspiráló női előadó között kaphatott helyet, és hatalmas megtiszteltetés számára a díj. Kiemelte azt is, hogy mindig fontosnak tartotta, hogy a hangját ne csupán a zenében, hanem azon túl is jó célokra használja, ezért különösen sokat jelent számára a Nordoff and Robbins elismerése és az általuk végzett munka.

A díjátadón JADE mellett többek között P!NK, Melanie C, Jessie J, Lily Allen, Rachel Chinouriri, Sam Fender, Ludovico Einaudi, Max Richter, David Gray, Franz Ferdinand és James munkásságát is elismerték.

48510.jpg 48520.png 215810.png 01585.jpg
jade__35_.jpg 021541.jpg jade__16_.jpg 62027.jpg
48520~0.jpg
20581~0.jpg 101251.jpg 1520~0.jpg 01205.jpg
5206.jpg 205.png 58206~0.jpg 4812036.jpg

Július 11-én Leigh-Anne férje, Andre Gray társaságában látogatott ki a 2026-os wimbledoni teniszbajnokságra, ahol az evian vendégeként is részt vettek a márka eseményén. A házaspár a női egyes döntőjének napján érkezett az All England Clubba, ahol a sport mellett ezúttal is nagy figyelem irányult a lelátón helyet foglaló hírességekre és azok megjelenésére. A Centre Courton aznap Karolína Muchová és Linda Nosková mérkőzött meg a bajnoki címért.

Leigh-Anne számára ez különösen szép nyilvános megjelenés volt, hiszen nem sokkal korábban jelentette be, hogy Andrèval harmadik gyermeküket várják. Az énekesnő egy testhez simuló, pasztellsárga ruhát választott az alkalomra, amely elegánsan kiemelte gömbölyödő pocakját. Megjelenését visszafogott kiegészítőkkel tette teljessé, míg Andre világos, nyárias összeállításban kísérte el feleségét. A páros együtt pózolt a fotósok előtt, mielőtt élőben is követték volna a torna egyik legfontosabb napjának eseményeit.

A wimbledoni program mellett Leigh-Anne és Andre az evian eseményén is részt vett, így a nap egyszerre szólt a teniszről és egy újabb közös nyilvános megjelenésről. Leigh-Anne ragyogóan festett, és a friss babahír után természetesen ezúttal is sok figyelem irányult rájuk.

5511.jpg 00550.jpg 054502.jpg 62205.jpg
485912.jpg 02151.jpg 05584.jpg 4852.jpg
51205.jpg 018810.jpg 523025.jpg 45250.jpg

máj 10, 2026
Megkezdődött a ‘Celebrity Traitors’ forgatása
icon-pencil     Eve     icon-folder     Celebrity Traitors  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥122

A napokban kezdetét is vették a brit ‘Celebrity Traitors‘ című műsor forgatásai! Kis hazánkban ‘Az Árulók‘ néven futó változata is közönségkedvenc, ugyanez igaz az angolokra is. Imádják, bár a civil verzió fut régebbóta náluk. Az előző bejegyzésben olvashattok részletesebben is erről, hisz idén Leigh-Anne is szerepelni fog benne! Az még egyelőre titok, hogy áruló vagy ártatlan lesz-e, erre a kérdésre majd ősszel a tv-ben kapunk választ.

A csapat nemrégiben elutazott a skót helyszínre, hogy megkezdődjenek a forgatások. Az első napról (?) meg is kaptuk a paparazzi fotókat. Egy szemfüles ugyanis bejutott, és készített képeket az egyik feladatról. Bár inkább tartom valószínűnek, hogy engedéllyel fotózott, és fizetett fotós volt. Láthatjuk, hogy Leigh nem riad meg semmitől, hisz a hideg vízben kellett végrehajtaniuk a feladatukat. Az arcán sem látszódott más, csak az elhivatottság. Reméljük sokáig bent tud maradni, de természetesen a győzelemért szorítunk neki.

imgi_1_0_EMB-PAY-Excl-TRAITORS.jpg imgi_1_exclusive-celebrity-traitors-kicked-off-1079054609_784695.jpg imgi_1_0_EMB-PAY-Excl-TRAITORS1.jpg imgi_1_exclusive-celebrity-traitors-kicked-off-1079054112_abe29e.jpg

dec 14, 2025
Jade – pénteki események
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥190

Jade pénteken este ismét hatalmas nyilvánosság előtt mutatta meg tehetségét: a brit ikonikus talk-show, The Graham Norton Show vendégeként lépett fel, ahol nemcsak a műsor vendége volt, hanem élőben el is adta legfrissebb slágerét, a “Church”-t. A műsor december 12-én futott a BBC One csatornán, ahol többek között Hollywood színészek – Timothée Chalamet, Emma Thompson és Rowan Atkinson – is helyet foglaltak Graham Norton kanapéján, miközben Jade volt az esti zenei vendég.

A “Church” élő előadása lenyűgözte a közönséget: Jade erőteljes vokálja és jellegzetes, színházias előadásmódja teljesen érvényesült a show stúdiójában. A szám, amely Jade debütáló albumának, That’s Showbiz Baby! The Encore deluxe kiadásának egyik fő slágere, tökéletesen illeszkedett a műsor hangulatához, és újabb bizonyítéka volt annak, hogy az énekesnő önálló karrierje egyre erőteljesebben definiálja őt a zeneiparban.

45120.jpg 23054.jpg 1478520.jpg
888.jpg 555.jpg 111~18.jpg 777~0.jpg

Jade pénteken nemcsak a The Graham Norton Show színpadán ragyogott, hanem az estét egy igazán emlékezetes, Grincs-tematikájú születésnapi bulival zárta Londonban. Az énekesnő idén úgy döntött, hogy teljesen szabadjára engedi a fantáziáját, és szó szerint átváltozott a karácsony legismertebb zöld figurájává párjával együtt– a végeredmény pedig egyszerre volt meghökkentő, humoros és ikonikus.

A bulin készült fotók alapján Jade teljes testfestéssel, élénkzöld bőrrel, műszőrrel és a Grincsre jellemző arckifejezéssel jelent meg, olyannyira, hogy első pillantásra szinte felismerhetetlen volt. A karakteres sminket hosszú, zöld paróka, hegyes körmök és egy testhezálló, ünnepi hangulatú outfit egészítette ki, amely tökéletesen illeszkedett a témához. Jade láthatóan élvezte az átváltozást, és büszkén pózolt a kameráknak, bizonyítva, hogy nem fél kilépni a komfortzónájából – sőt, kifejezetten élvezi az ilyen extravagáns megjelenéseket.

A londoni bulin barátok, zenésztársak és közeli ismerősök vettek részt, akik szintén követték a karácsonyi dress code-ot, így az esemény valódi, mesébe illő hangulatot kapott. A dekorációt, a jelmezeket és az egész estét áthatotta a Grincs-világ játékos, kissé bohókás stílusa, ami tökéletesen tükrözte Jade személyiségét: kreatív, humoros és önironikus.

001~46.jpg SnapInsta_to_591133477_18384102019198547_3168259684043496511_n~0.jpg SnapInsta_to_598554489_18384102025198547_628964517022875056_n~0.jpg 003~34.jpg
SnapInsta_to_587735309_18384055684198547_5642749352821088549_n.jpg SnapInsta_to_591167934_18384049969198547_1502829313791132200_n.jpg SnapInsta_to_589288297_18551485267058516_3498524864053201668_n.jpg SnapInsta_to_588915906_18384101968198547_8115923131611554718_n.jpg

Illetve előkerült pár dátum is a jövő évi fesztivál koncertjeit kiegészítve, így (a turnét leszámítva) itt az -eddigi- lista a 2026-os fesztivál showról:

  • 2026. Június 03 – Június 07 – Primavera Sound Barcelona, Spanyolország
  • 2026. Június 13 – Primavera Sound Porto, Portugália
  • 2026. Június 19 – Június 21 – METRONOME Prague Festival, Csehország
  • 2026. Július 02 – Július 05  – Rock Werchter, Belgium
  • 2026. Július 04 – Open’er Festival, Lengyelország
  • 2026. Augusztus 27 – Augusztus 30 – Reading and Leeds Festival, Egyesült Királyság
  • 2026. Augusztus 27 – Augusztus 30 – Leeds Festival, Leeds, Egyesült Királyság
dec 8, 2025
Jade a Spotify 2025 Wrapped eseményén
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥129

JADE december 3-án Londonban a Spotify Wrapped 2025 eseményén lépett fel, és a rajongók egy különleges, vizuálisan lenyűgöző előadásnak lehettek tanúi. Az énekesnő a „Plastic Box” című dalát adta elő, amelyhez a klipben is látványos, átlátszó dobozt használtak — és a live fellépésen a helyszín tökéletesen visszaadta ezt a koncepciót. JADE a dobozban állva, a város látképével a háttérben, mintha a szám vizuális világát életre keltette volna, így a közönség egyszerre élhette át a dal hangulatát és a klip atmoszféráját.

A Spotify Wrapped esemény 2025-ben nem csupán a digitális hallgatási statisztikák összegzéséről szólt, hanem élő, interaktív és látványos produkciókat is kínált. JADE fellépése így tökéletesen illeszkedett a kampány céljához: a zenehallgatás élménye fizikai térbe költözött, a rajongók pedig nemcsak hallhatták, hanem láthatták és átélhették a dal világát. A „Plastic Box” a dal szövegével és érzelmi üzenetével is összhangban volt a dobozban történő előadással, így a vizuális és zenei élmény egyaránt erőteljes hatást keltett.

A fellépés során a rajongók különösen élvezték, hogy a dalhoz készített klip látványvilága szó szerint életre kelt a helyszínen. Jade így nemcsak az év legnépszerűbb hallgatási adatait ünneplő eseményen lépett fel, hanem a kreativitását és vizuális koncepcióját is megmutatta.

imgi_1_104410213-15349535-Styling_her_dark_tresses_straight_she_elevated_her_frame_in_a_pa-m-29_1.jpg imgi_1_104410215-15349535-Jade_kicked_off_her_solo_career_with_her_debut_single_Angel_Of_M-a-25_1.jpg imgi_1_104410209-15349535-image-a-18_1764777972708.jpg imgi_1_104410267-15349535-Crowds_formed_waiting_for_the_surprise_unveiling_of_Jade_in_the_-m-27_1.jpg
05204.jpg 0510.jpg 85850.jpg 85820.jpg

nov 4, 2025
Leigh-Anne a Glamour Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Glamour  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥125

Múlt csütörtökön rendezték meg Angliában a Glamour Women Of The Year Awards-ot. Különböző kategóriákban díjaznak nőket, a Little Mix is nyert már korábban. 2023-ban Leigh-Anne szólóban is győzedelmeskedett, 2 díjat is neki ítéltek. Az idei gálán meghívottként vett részt, ezúttal jelöltként nem láthattuk a nevét. 2025-ben más szerepet kapott ezen az estén: díjat adhatott át, mégpedig egyik nagy kedvencének, Tyla-nak.

Leigh már a bevonulásakor elkápráztatott mindenkit a megjelenésével: mutatós és kicsit ‘extrább’ volt a szettje, amely tökéletesen követte teste vonalát. Az biztos, hogy bomba formában van továbbra is! Számomra csak a szín volt meglepő, pirosra vagy zöldre számítottam (utalva a legutóbbi dalára). A sminkje és a haja is összhangban volt az outfittel.

dl_beatsnoop_com-3000-Yec3kFUbJm.jpg dl_beatsnoop_com-3000-1rmMwkIWBC.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ciZenXlPd1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-xScwO4Gde2.jpg
Szerencsénkre a megérkezéséről is kaptunk fotókat. A paparazzik ilyenkor mindenkit a bejáratnál várnak, és igyekeznek a lehető legtöbb képet elkészíteni a hírességekről. Sikerült nekik Leigh-t is elcsípniük, amint lépdelt befelé az épületbe. Nem nagyon törődött velük, sietősre fogta a dolgot.

dl_beatsnoop_com-3000-HRbvLIAV9F.jpg dl_beatsnoop_com-3000-A6jgPmSCnb.jpg dl_beatsnoop_com-3000-HIUGkd4ZyM.jpg dl_beatsnoop_com-3000-bCAONet2kQ.jpg

szept 20, 2025
Jade és Leigh-Anne az EE72 partin
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥84

Elstartoltak az őszi divathetek, a londoni jelenleg is zajlik! Azt már tudjuk a korábbi évek tapasztalatai alapján, hogy a Little Mix két tagja, Jade és Leigh-Anne örömmel vesznek részt ezeken az eseményeken. Idén sincs másképp, hiszen tegnap tartották az EE72 bemutató partiját Londonban! Ezt a legendás testvérpáros, Edward Enninful és Akua Enninful rendezték. A bulin mind a ketten megjelentek,de közösen nem mutatkoztak egyszersem. Jade elő is adta a ‘Midnight Cowboy‘ c. dalát, amelynek egyik sora épp idézi Mr. Enninful-t. A fellépése nem volt véletlen, hiszen ő szerepel az EE72 első kiadványában is. A címlapra nem ő került, de a belső oldalakon olvashatunk vele interjút. Az alkalomra egy stílusos, oversized farmer öltönyt választottak neki, ami tökéletesen illik az ő vagány, ám mégis elegáns stílusához. A sminkje visszafogott lett, haja is laza hullámokkal tarkított volt. Róla csak az előadásáról kaptunk fotót.

Leigh-Anne ellenben kicsit ‘merészebb’, ám mégis művészi szettet villantott. Egy oversized kötött pulóvert párosított egy fodros szoknyával. A sminkje természetes, mégis ragyogó volt, a haja pedig tökéletesen keretezte az arcát. Róla készültek bent hivatalos fotók, többnyire Siobhán Donaghy, Keisha Buchanan és Munroe Bergdorf társaságában látták.

eeparty.jpg
dl_beatsnoop_com-3000-VZJhSYgTAK.jpg dl_beatsnoop_com-3000-4L6TRFV5Sv.jpg dl_beatsnoop_com-3000-W8DZPb1IRp.jpg dl_beatsnoop_com-3000-VEgmfQY7uh.jpg
A paparazzi fotókon is láthatjuk, hogy külön-külön érkeztek meg a partira. Mindketten gyorsan belépdeltek az épületbe, így nem sok kép készült róluk.

dl_beatsnoop_com-3000-Nhom2ybJxE.jpg dl_beatsnoop_com-3000-neIbdFQ1EN.jpg dl_beatsnoop_com-3000-OAX18slwYc.jpg dl_beatsnoop_com-3000-peo2lOr8in.jpg

451...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »