A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún 13, 2019
Látogatás a KISS FM Stúdióban
icon-pencil     katie     icon-folder     Bounce Back  /  Hír  /  KISS FM  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥32

Alig pár óra maradt hátra az új kislemez premierjéig és a lányok ezerrel promozzák a dalt, így tegnap elmentek a londoni KISS FM Stúdióba is, hogy ennek eleget tegyenek. erről 32 lesifotó jelent meg, ugyanis a paparazzók a stúdió előtt már várták a lányokat. Illetve a stúdióban is fotózkodtak az ott dolgozókkal, erről pedig 7 fotó tekinthető meg.

DCl1Dr3H_o.jpeg CKMEQwc8_o.jpeg 8KFaJzqC_o.jpeg GeQ2ferH_o.jpeg
3lDlRAXy_o.jpeg tejxBtvg_o.jpeg 1yvyBZWv_o.jpeg LYoobKLq_o.jpeg

Még nem ért véget a ‘Bounce Back’ klip képáradat sem, a mai nap folyamán újabb 12 fotó látott napvilágot, ezzel együtt pedig már 56 fotó tekinthető meg. Illetve a holnap adásba kerülő ‘Celebrity Googlebox’-ban is láthatóak lesznek, ehhez pedig 2 fotósorozatkép leshető meg a galériában. A lányoknak holnap elég zsúfolt napjuk lesz, most elhoztam összesítve, hogy mik is várhatóak a holnapi nap folyamán. Az biztos, van miért izgulnunk!

  • Megjelenik az új kislemez
  • Megjelenik a videóklip és a vertical videó is
  • Jesy születésnapja lesz
  • Szerepelnek a Celebrity Googlebox epizódban
  • Ellátogatnak a ‘The One Show’-ba, hogy előadják új dalukat

leighannepinnock_64234233_2120697694905760_5944705831369267769_n.jpg perrieedwards_64565447_410688789786975_6352505710722807084_n.jpg 005~11.jpg 007~9.jpg
1_3765.jpg Yj81FCy-3Yo.jpg  

jún 10, 2019
Újabb képek Perrie nyaralásáról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥27

Két nappal ezelőtt még látták a paparazzik Perrie-t és barátaikat Ibizán. Matt és a barátnője ugyan hazautaztak időközben, ők azonban még maradtak. Újra a jachton tartózkodtak, és megint eveztek egy kicsit. Nagyon jól érezték magukat,és nem zavarta őket, hogy folyamatosan fotózták a paparazzik őket. Perrie most is In’a’seashell bikinit viselt, amit Leigh-Anne is a nyaralása alatt. A Power nevet viseli, itt beszerezhetitek (link). Ez szerintem sokkal jobban is állt neki, mint a másik.

image1~100.jpg image8~62.jpg image16~47.jpg image12~57.jpg
Perrie időközben elérte Instagramon a 9 millió követőt, ami nagyon szép eredmény! Reméljük hamarosan több 10 millióan követik őt és a többieket is!

Paparazzi fotók > 2019 > Június 08 – Perrie a barátaival egy jachton, Ibiza, Spanyolország

jún 9, 2019
Leigh-Anne Míkonoszon
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥19

Leigh-Anne a görögországi Míkonosz szigetén piheni ki az elmúlt hónapokat szerelmével és barátaikkal. Láthattuk már, hogy béreltek egy jachtot, sétáltak és autókáztak a szigeten, tegnap pedig a strandolás mellett döntöttek. A fotósok persze kiszúrták őket, pont megérkeztek a helyükre, a gyönyörű énekesnő pedig egy cigánykereket is vetett. Természetesen most is az In’a’seashell kollekciójából választott fürdőruhát, az Effortless nevűt. 25 jó minőségű fotót találhattok róla a galériánkban!

image7~65.jpg image6~71.jpg image10~58.jpg image17~43.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 08 – Leigh-Anne a strandon, Míkonosz, Görögország

jún 8, 2019
Újabb nyaralásos képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥34

Korábban beszámoltam már arról, hogy Perrie és Leigh-Anne is nyaral a párjukkal és barátaikkal. Most kiderült, hogy Jesy sem ül otthon, hanem Chris-el együtt Barcelonába utaztak el. A párost akkor kapták lencsevégre, amikor a parton beültek ebédelni, utána elmentek egy fagyira, majd leültek és nézelődtek. Jesy egy Calvin Klein topban és egy magasított derekú farmerben volt látható, igencsak kevés sminkkel. Úgy néz ki, valóban rápihennek a Bounce Back promójára.

mOppcSMt9hU.jpg 53jRP65WZYQ.jpg sITE5OirBaE.jpg 4qyKY11JsuU.jpg
Aznap Perrie és a társasága sem unatkozott, ők Ibizán élvezik a napsütést. Úgy döntöttek, hogy kis időre mellőzik a jachtot, és elmentek sétálni egyet. Erre az alkalomra szerintem Perrie nagyon csinos szettet választott, egyszerűen tökéletesen állt neki. Sajnos róluk igen kevés fotó jelent meg.

3XQAJiMAAlE.jpg tZNYNkThYqc.jpg 109965975_002.jpg 3nqI1suwbOM.jpg
Leigh-Anne-ék is pont aznap jelentek meg Míkonoszon, hogy kicsit körbejárják a szigetet. A lesifotósok persze itt sem veszítették őket egy percre sem szem elől. Ő a saját kollekciójából választott magának bikinit, ebben jelent meg, plusz egy fehér rövidnadrágot vett még fel.

bgTnEjmI4GM.jpg bKuDinmZic4.jpg LVZhc_nj07E.jpg k4xKq30kfqw.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Jesy és Chris Barcelonában, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Perrie a barátaival Ibizán, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Leigh-Anne a barátaival Míkonoszon, Görögország

jún 6, 2019
Perrie és Leigh-Anne nyaralása
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥29

A sok munka után mindegyik lányra ráfér egy kis pihenés, mielőtt belevágnának az LM5 turnéba, illetve a Bounce Back promótálásába. Perrie és párja, Alex Spanyolországba utazott pár barátjukkal, hogy lazítsanak kicsit a nehéz hónapok után. A fiúra és csapatára, a Liverpoolra nagy nyomás nehezedett, ott volt a Premier League és a Bajnokok Ligája hajtás is, szóval megérdemelt a pihenés mindegyikőjüknek. Idén Spanyolországot választották, béreltek egy jachtot, és élvezték a napozást, a fürdőzést és a vízi sportokat is. Erről érkeztek most gyengébb minőségű lesifotók. A bikinijét Leigh-Anne In’a’seashell kollekciójából választotta ki.

NA1YgpShOfU.jpg SO6TbbRP2rY.jpg JwJg9stvoGU.jpg lIYniQW6tCY.jpg
Tavaly a szőkeség kétszer is járt Míkonoszon, csakúgy, mint Leigh-Anne, aki viszont úgy döntött, idén is elutazik oda. Andre, Gabrielle és pár barátjuk társaságában szúrták ki őt a lesifotósok. Ők is béreltek egy jachtot, és élvezték a napjukat. Sajnos nagyon rossz minőségű és kicsi felbontású képeket kaptunk róluk.

D8WO-fWXkAEteam.jpg D8WOD_YWsAAqsYU.jpg D8WOD_YXUAA10QD.jpg D8WOD_ZWkAMlhly.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 05 – Perrie a barátaival egy jachton, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 04 – Leigh-Anne a barátaival egy jachton, Míkonosz, Görögország

jún 2, 2019
Tegnapi események – vegyes fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Megjelenés     ♥26

A lányoknak elég mozgalmasan indult a hónap első napja, tegnap zajlott az UEFA Bajnokok Ligájának döntője, ahol Perrie kedvese, Alex is játszott a Liverpool – Tottenham meccsén, amit Madrid, Spanyolországban tartottak és természetesen elkísérte szerelmét és támogatta a nézősorban. A Liverpool 2-0-ra megnyerte a meccset, így a végén fotózkodtak és pózoltak a kupával, erről 11 fotót láthattok, illetve 1 ‘lesifotó’ is előkerült a nézősorból, amit egy rajongó készített Perrie-ről.

109237564_1.jpg D8Ax2VkWsAEzi5t.jpg 109237566_2.jpg 109237569_3.jpg
AneB44Ur-sQ.jpg      

Jade pedig Seffieldbe látogatott egy jótékonysági szervezethez, ahol étkezési rendellenességekről beszélgettek és elmesélte az ő történetét és azt, hogyan sikerült leküzdenie az anorexiát. Este pedig egy barátjának, Jamie-nek a születésnapi bulijára voltak hivatalosak, ahova elment Jade, Jed és Leigh-Anne is, a távozásról 2 lesifotót láthattok.

1SsSP_Bhfe0.jpg 3tbgJATQNMA.jpg hb7YZAKeTf0.jpg IdrEnfea4Wg.jpg
eXF3gtU60F4.jpg _btuvwp1Oaw.jpg  

Végül pedig újabb 13 fotóval bővült a Radio 1’s Big Weekend fellépésük is, ezeket se hagyjátok ki! És ne feledjétek, holnap újabb rész kerül fel az ‘Eat in With Little Mix’-ből, ahol most Perrie lesz a soron.

012~15.jpg 018~12.jpg 016~13.jpg 005~10.jpg

Megjelenések > 2019 > Június 01 – Perrie és Alex az UEFA Bajnokok Ligája Döntőjén, Madrid
Paparazzi fotók > 2019 > Június 01 – Perrie az UEFA Bajnokok Ligája Döntőjén, Madrid
Megjelenések > 2019 > Június 01 – Jade meglátogat egy jótékonysági szervezetet Sheffieldben
Paparazzi fotók > 2019 > Június 01 – Jade és Leigh-Anne távoznak Jamie születésnapi bulijáról
Koncertek > 2019 > Május 26 – Radio 1’s Big Weekend, Middlesborough, Anglia

45« ElsőELŐZŐ OLDAL......20...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »