A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr 1, 2019
Megkezdődött az #LM6 munkálata
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  LM6     ♥21

Sziasztok Mixerek!

Az utóbbi időben eltűntünk, mint ahogyan a lányok is! Megkezdték ugyanis az #LM6 munkálatait, amiről nemrégiben Perrie és Jesy is beszélt. Egyelőre a dalszövegeket írják Santa Monica-n, Kaliforniában. Pár napja utaztak oda, még a múlt héten. A munka mellett azért jut idejük szórakozni is, szombaton rollerezni indultak a menedzserük társaságában, Jade kivételesen nem tartott velük. Erről szerencsére fotókat is kaptunk!

002~19.jpg 4xQqRBWi3yc.jpg CHJR3wt3w9c.jpg 67MrmJ0Mbvo.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Március 30 – Santa Monica utcáin, Kalifornia

márc 18, 2019
Rays Of Sunshine – meglepetés fellépés
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Rays Of Sunshine     ♥34

Szombaton egy titkos, zárt megjelenésen vettek részt, a Rays of Sunshine alapítvány keretein belül. A Little Mix évek óta részt vesz ezen, igyekeznek ezzel is segíteni a beteg gyerekeken. A helyszínen egy rövid meet&greetet is tartottak, sőt a kérdéseikre is válaszoltak röviden. Azon voltak, hogy minél jobban felvidítsák a megjelent rajongóikat. Később egy másik teremben akusztikus koncertet adtak nekik, az alábbi dalokat adták elő: Touch, Think About Us, Woman Like Me, Shout Out To My Ex és Only You. Mindkét részről kicsit rosszabb minőségű fotókat kaptunk, a rövidebb videókat belinkeltem.

Belső rész: 01 ; 02 ; 03 ; 04
Fellépés: 01 ; 02 ; 03 ; 04 ; 05 ; 06 

AV2cVjalvB8.jpg lB_RPtZa2NA.jpg nGtCBM95RtY.jpg WbEiumNb-eI.jpg
D14zdk2X0AAqDth.jpg OtHDpRN1HBo.jpg KZWyd66uTMU.jpg vaD8hzmFcI4.jpg
Az esemény előtt a The Curtain Hotelben készülődtek, a fotósoknak pedig sikerült megörökíteniük, amint Perrie kivételével megérkeztek az épülethez. Nagyon nagy szél fújt, ezért a lehető leggyorsabban igyekeztek az autótól az ajtóig eljutni.

Xqb2zWssbqg.jpg pAqOM3x1Ylk.jpg W8ory237S38.jpg Y5mmoVtnBfQ.jpg

A fellépésük után este Jade a párja, Jed és néhány közös barátjuk társaságában a Bunga Bungában szórakoztak egy kicsit. Erre az alkalomra egy csillogós rövidnadrágot vett fel, egy F*ck Normality feliratú felsővel.

K5D5AtsfSuQ.jpg ShDYArh1TjY.jpg W2ZvY5anWn4.jpg 

Leigh-Anne is úgy döntött, hogy elmegy kicsit bulizni, ők a Reign Night Klubbot választották. Őt a lesifotósoknak csak távozáskor sikerült megörökíteniük. Nem változtatta meg a szettjét, ugyanazt viselte, mint az aznapi fellépésükön.

Leigh_Anne_Pinnock_4072835.jpg Leigh_Anne_Pinnock_4072836.jpg Leigh_Anne_Pinnock_4072837.jpg Leigh_Anne_Pinnock_4072838.jpg

Megjelenések > 2019 > Március 16 – Rays of Sunshine rendezvényen – belső rész
Megjelenések > 2019 > Március 16 – Rays of Sunshine rendezvényen – fellépés
Paparazzi fotók > 2019 > Március 16 – Jade, Leigh-Anne és Jesy megérkeznek a The Curtain Hotelhez, London
Paparazzi fotók > 2019 > Március 16 – Jade és Jed megérkeznek a Bunga Bunga Covent Gardenbe, London
Paparazzi fotók > 2019 > Március 16 – Leigh-Anne távozik a Reign Night Klubból, London

márc 16, 2019
Jade és Leigh-Anne csütörtök estéje
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥27

Csütörtök este sem Jade, sem Leigh-Anne nem maradt otthon, mindketten kimozdultak, csak külön-külön. Jade meghívást kapott a Stonewall alapítvány ünnepi vacsorájára, amin igyekszik minden évben részt venni. A szervezet az LGBT közösséget támogatja, ami mellett kedvencünk is kiáll nap, mint nap. Erre az alkalomra egy púder színű selyemruhát választott, ami remekül állt neki. Sajnos a rendezvény benti részéről egy képet kaptunk, azonban a paparazzik már várták, és az érkezéséről többet is elérhettek a galériánkban.

D1pLBIIXQAA0n_T.jpg   
11004260-6810905-image-a-124_1552599645688.jpg 11004250-6810905-image-m-131_1552599836945.jpg 11004258-6810905-image-a-125_1552599651209.jpg 11004244-6810905-Jade_Thirlwall_26_cut_a_glamorous_figure_as_she_stepped_out_for_-m-132_1552599963364.jpg
Leigh a párjával és a barátaival együtt ment el megünnepelni, hogy az Umbro kampányarca lett. Ez még akkor titok volt, hiszen tegnap derült csak ki a közös munka. Természetesen a márka általa reklámozott termékeit viselte, amikor távoztak a Mayfair-ből Andre-val karöltve.

11023372-6811869-image-a-1_1552637628055.jpg 11014244-6811869-Impressive_Leigh_Anne_recently_climbed_Mount_Kilimanjaro_for_Com-a-106_1552615145434.jpg 11014468-0-image-m-89_1552613756643.jpg 11014242-0-image-a-67_1552613243758.jpg

Megjelenések > 2019 > Március 14 – Jade a Stonewall gáláján, London
Paparazzi fotók > 2019 > Március 14 – Jade megérkezik a Stonewall gálára, London
Paparazzi fotók > 2019 > Március 14 – Leigh-Anne és Andre távoznak a Mayfair-ből, London

márc 12, 2019
Jesy a Cirque Le Soir klubban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Lesifotó     ♥32

Múlt pénteken, azaz nőnapon, Jesy elment a londoni Cirque Le Soir klubba a barátaival és a párjával. Ez alkalommal ismét vörös tincsekkel jelent meg, lassan már nem lehet követni, hogy éppen melyik is a jelenlegi tényleges hajszíne. A Global Awards-on például sötét barna, rövid hajjal láthattuk őt, de előtte volt már szőke is. A bulira fekete műbőr melltartót és nadrágot választott, amit Fendi táskával egészített ki. Sminkje is tökéletes volt. A lesifotósok azonnal kiszúrták őket, és folyamatosan követték Jesy-t és a többieket.

image13~37.jpg image16~35.jpg image20~33.jpg image2~67.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Március 08 – Jesy megérkezik a Cirque Le Soir klubhoz, London

márc 10, 2019
Global Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Fellépés  /  Global Awards  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥41

Sziasztok Mixerek!

Csütörtökön este rendezték meg másodjára a Global Awards-ot Londonban,az Apollo-ban. A legnagyobb brit rádiók szervezték ezt közösen, mint a Capital FM, Heart FM vagy a Classic FM. A Little Mix-et idén is 4 kategóriában jelölték, tavaly is 4 díjra voltak esélyesek, akkor három jelölést sikerült is díjra váltaniuk! Azt már korábban tudtuk, hogy ebben az évben is részt vesznek rajta, illetve, hogy fel is lépnek! A paparazzik az épület előtt várták már őket, és tudtak készíteni róluk pár fotót, sokat sajnos nem,mivel esett az eső, és gyorsan berohantak a lányok.

image6~52.jpg image5~54.jpg image8~44.jpg image3~62.jpg
Végigvonultak a kék szőnyegen, és pózoltak a fotósoknak is. Az estére egységesen fekete szettben érkeztek, egyedül Jade volt az, aki miniszoknya helyett nadrágban jelent meg. Sminkjük és hajuk is visszafogottabb volt az előző évhez képest. Itt interjút is készítettek velük, ahol szóba hozták a 2018-as ominózus Global Awards-os interjút. A ‘Tovább olvasom‘ link mögött folytatódik az összefoglaló!

image12~38.jpg image21~25.jpg image50~18.jpg image78~9.jpg

Tovább olvasom »

márc 3, 2019
Perrie a londoni éjszakában
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥24

Perrie az utóbbi időben nem nagyon mozdult ki otthonról sehova, csak a hivatalos megjelenésekre ment el. Tegnap azonban kivételt tett, és pár barátjával elmentek bulizni. Útjuk a Bunga Bungába vezetett, ami közkedvelt helye a Little Mix-es lányoknak. Pizzát vacsoráztak, majd végigtáncolták az estét. A ‘Shout Out To My Ex’ is ment a buliban, Perrie pedig örömmel énekelt és táncolt. Az Instagram Sztoris videóit lent belinkeltem. Sajnos a benti részről nem kaptunk képeket, ám kint az utcán sikerült elcsípniük a paparazziknak Ellie-vel. Egy csodás fekete bőrszettet viselt,a felsője ráadásul Victoria’s Secret-es volt, haját pedig felfogta kontyba.

Instagram Sztorijai: 1 – 2 – 3 – 4 – 5 – 6 – 7 – 8

D0vmr-qWoAAow3Q.jpg D0vmr-nWwAED8KB.jpg D0s7LefWkAEnmMm.jpg D0s7LeiWwAAD1qT.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Március 02 – Perrie a londoni éjszakában Ellie-vel

45« ElsőELŐZŐ OLDAL......22...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »