A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec 1, 2019
Perrie a Liverpool meccsén
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥23

Szombaton délután fogadta hazai pályán a Liverpool a Brighton csapatát, a kezdőkeretben pedig Alex Oxlade-Chamberlain is feltűnt. Épp ezért látogatott el erre a mérkőzésre Perrie is, akit a Little Mix fodrásza, Aaron kísért el. Nagyon csinos szettet viselt, és a rajongók azonnal ki is szúrták őt, amint megérkezett. Folyamatosan mosolygott, majd helyet foglaltak, és várták a meccset. Sajnos Alex nem tudott most gólt lőni, a 2. félidőben pedig le is cserélték. A galériánkban 3 képet találtok róla.

_eysl_74370405_2442618226056960_4172750892861622431_n.jpg _eysl_75352158_151691626106062_3035358673467857659_n.jpg EKpASI6UEAIjTVk.jpg 

Paparazzi fotók > 2019 > November 30. – Perrie a Liverpool vs. Brighton meccsen, Liverpool

nov 15, 2019
Perrie megérkezik a hotelhez
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥21

Az LM5 turné már Manchesterben tart, és hamarosan véget is fog érni. Hihetetlen gyorsan telik az idő, és még mindig szomorú leszek,ha a 2 hónappal ezelőtti bécsi koncertre gondolok… Remélem egyszer végre sikerül eljutnom egy Little Mix koncertre. A turné összefoglalókkal eléggé el vagyok maradva, igyekszem a lehető leghamarabb pótolni őket. Addig is itt volnának a legfrissebb paparazzi fotók, amik Perrie-ről készültek. Épp imádni való kutyusával, Hatchi-val érkezett meg tegnap este a Hilton Hotelhez Manchesterben. A képek a koncertjük után készültek, és kedvencünk teljesen kimerülve, melegítőben sétált vissza a szállásukra.

EJaHuflWkAAewcr.jpg EJaHufjXYAU-h8B.jpg EJaHufkXsAIcpgG.jpg 

Paparazzi fotók > 2019 > November 14 – Perrie visszatér a Hilton Hotelbe, Manchester

 

okt 4, 2019
Elmaradt paparazzi képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó     ♥19

Az utolsó adagnak meghagytam a lesifotókat, amik az elmúlt hetekben készültek a lányokról. Az első még a párizsi koncert után, amikor Jesy, Jade és Perrie épp igyekeztek a turnébuszhoz kipihenni az aznapi fellépésüket. Az arcukon is látszik, hogy mennyire fáradtak egy két órás műsor után. Velük volt még Perrie unokatesója, Ellie is.

FdTwrKFXt8Y.jpg w3PR-595Gcc.jpg Yghssk_f5ZY.jpg 
Másnap is még a francia városban tartózkodtak, és nem pihenés miatt, hanem egy forgatás okán maradtak még. Egy ideje már sejteni lehetett, hogy a „PrettyLittleThing” márka és a Little Mix között munkakapcsolat létesült, és ezt hamarosan nyilvánosságra is hozzák! Múlt vasárnap a lányok épp reklámfilmet forgattak, a lesifotósok pedig észre is vették őket. Egy vidámparkban vették fel az anyagot, és nagyon csinosan voltak felöltözve. Egyesek szerint saját kollekciót dobnak a piacra, de ezt nem erősítette meg senki.

qwZY2DAf_SI.jpg v1KtnasjSIc.jpg tKOP06zMbYA.jpg 003~25.jpg
Kedden tartotta meg a születésnapi buliját Claudimar, aki a csapat táncosa már évek óta. A fiú 30 éves lett, és ez alkalomból rendezett egy partit a DUO klubban, Londonban. Leigh-Anne és Jade jelentek csak meg, igen extrém szettet viseltek. Jade ruhája ismerős lehet annak, aki anno a Joan of Arc kiadatlan videójának részleteit látta, pont ezt viselte ott is. Nem sok mindent takar, épp ezért tűrte előre a haját, hogy a fotósok ne a mellét fényképezzék. Most először láthattuk a kész tetoválását is a jobb lábfején.

_CjJjgtT9T4.jpg 9sZF3PtaVy4.jpg H-v2UfMEUUg.jpg jBytUhcnyo0.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Szeptember 28 – Jade, Jesy és Perrie megérkeznek a turnébuszhoz, Párizs, Franciaország
Paparazzi fotók > 2019 > Szeptember 29 – A „PrettyLittleThing” reklámjának forgatásán, Párizs
Paparazzi fotók > 2019 > Október 01 – Jade és Leigh-Anne megérkeznek Claudimar Neto születésnapjára a DUO kluhboz,London

szept 4, 2019
Jesy promotálja érkező dokumentumfilmjét!
icon-pencil     katie     icon-folder     Anne-Marie  /  Hír  /  Jesy  /  Lesifotó  /  Odd One Out     ♥49

Jesy tegnapelőtt, hétfőn Londonban volt és ellátogatott a Global Radio stúdióhoz, hogy promotálja hamarosan érkező dokumentumfilmjét. Megkaptuk a megjelenésének pontos dátumát is, kiderült, hogy a várva várt dokumentum szeptember 12-én fog érkezni és szerepelni fognak benne a lányok is, illetve kedvese, Chris is. A film amúgy az ‘Odd One Out’ nevet kapta. Jesy sok bántalmazást kapott az X Factor és a banda kezdetén, sokat bántalmazták őt online is. Az ‘Odd One Out’-ban találkozni fog online bántalmazást elszenvedőkkel és elmeséli a történetét, hogy ő hogyan tette túl magát ezeken. Leigh-Anne, Perrie és Jade pedig elmesélik, hogy ezek a bántalmazások hogyan hatottak a bandára és a fellépésekre. A promotálásra természetesen elkísérte Chris is, erről 61 fotót találhattok, illetve további 1 fotót a dokumentumfilm készülődéséről, amit a kulisszák mögött készítettek.

0804090952909_02_Jesy__3_.jpg 0804090952909_19_Jesy__20_.jpg 0804090952909_44_Jesy__45_.jpg 0804090952909_48_Jesy__49_.jpg
jesy_nelson1.jpg   

Utólag kiderült, hogy a ‘Fusion fesztivál’ fellépésük mégsem tartozott az LM5 turné dátumai közé, így feltehetőleg az ott hallott és látott setlist nem fedi a turnédalok valóságát, viszont ha már Fusion fesztivál… újabb remek képek kerültek elő a fellépésről, így már 101 képet találtok a koncertről, mind-mind szuper minőségben. Illetve még egy remek hír, hogy valószínűleg érkezni fog ténylegesen egy Anne-Marie-s kollaboráció, ugyanis az énekesnő elmesélte egy interjúban, hogy már közös Whatsupp csoportjuk van ‘new little mix’ néven.

0804091903844_022_005.jpg 0804091903844_038_Little_Mix__10_.jpg 0804091903844_051_004.png 0804091903844_096_049.png

Paparazzi fotók > 2019 > Szeptember 02 – Jesy megérkezik a Global Radio Stúdióba, London
Fotósorozatok > 2019 > BBC1’s Jesy Nelson: Odd One Out Dokumentumfilm (Kulisszák mögött)
Koncertek > 2019 > Szeptember 01 – Fusion Fesztivál, Liverpool

aug 18, 2019
Leigh-Anne visszatért Angliába
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥17

Nemrégiben még Barcelonában süttette a hasát, azonban Leigh-Anne is visszatért a dolgos hétköznapokba. Arról már írtunk nektek, hogy az LM5 turné próbái és fotózásai megkezdődtek, gyors ütemben kell haladniuk, ugyanis kevesebb,mint egy hónap múlva már fellépnek. Viszont addig is jut ideje egy kis kikapcsolódásra is, hiszen pénteken este testvérével, Sairah-val látták őt London utcáin. A két lány valószínűleg bulizni ment a szettjük alapján. Mindketten nagyon csinosak voltak. Szerencsére pár paparazzi fotó is előkerült róluk.

001~24.jpg 003_28129.jpg 006~15.jpg 012~16.jpg

aug 14, 2019
Elmaradt augusztusi paparazzi fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥22

Augusztus eléggé csendesen telik, ami a lányokat illeti. Azt már tudjuk, hogy pár napja hivatalosan is megkezdődött az LM5 turné próbája, főleg a táncosok számára. De még mielőtt belevágtak volna az egészbe, egy kicsit pihentek. Leigh-Anne Barcelonába utazott a barátaival, ráadásul 4-én még a strandon is kiszúrták őt a paparazzik. Nem is volt őt nehéz, mivel a saját márkájú bikinijét viselte, a hajába pedig zöldes színű fonatok kerültek. Több, mint 100 képet találtok róla a galériában.

image13~55.jpg image20~45.jpg image111~2.jpg image103~4.jpg

Perrie 8-án Alex társaságában tartózkodott Cheshire-ben. Betértek egy étterembe is, ahova kivételesen nem kettesben mentek, elkísérte őket pár ismerősük is. Perrie erre az alkalomra egy hosszú farmer ruhát választott, ami alá vett egy hosszú ujjas felsőt is.

kG01uaktQfA.jpg 2UHjg7BCURE.jpg 4IF5j3h1kNI.jpg 0QO6FzWGpfc.jpg

Másnap már szerelme meccsére látogatott el, ugyanis a Liverpool a Norwich csapatát fogadta az Anfield-en. Sajnos Alex csak a cserepadon ülhetett, kivételesen nem kapott lehetőséget, hogy játsszon. A Pool ennek ellenére is nyert, 4:1 lett a meccs vége. Perrie nagyon csinos szettben jelent meg, és egy rajongó szúrta ki őt a pálya szélén.

_eysl_66644827_2185386065035385_8836504088359342332_n.jpg _eysl_66687093_465204910698429_3802113947089508700_n.jpg _eysl_66621015_151197592639738_8735833541611362844_n.jpg 

 

45« ElsőELŐZŐ OLDAL......18...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »