A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Október 30 - My Ego Told Me To: Do A Fan Edition (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs megerősített koncert!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept 11, 2019
Új Simple Skincare termékek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Simple Skincare     ♥30

Az idei évben sem maradunk Simple Skincare x Little Mix termékek nélkül! Anglia vezető sminkeltávolító márkája ezúttal is a lányokat választotta kampányarcának, és most valóban egy komolyabb reklámanyaggal is érkeztek. A múltkor csak rábiggyesztették a termékeikre a Little Mix feliratot, most már logót is terveztek hozzá, fotósorozat is készült és egy reklámfilmet is forgattak. Összesen 6 újdonságot kaptunk tőlük, amiket a Superdrug üzleteiben be is lehet szerezni. Sajnos csak Írországba, Svédországba,Dániába és Finnországba szállítanak.

01~0.png 02~0.png 03~0.png 06.png
3~1.png 4~1.png 5~1.png 6~0.png
1~0.png 2~0.png 3~0.png 4~0.png

Fotósorozatok > 2019 > Simple
Termékek > Simple Skincare [2018-2019] > Termékek (2019)
Termékek > Simple Skincare [2018-2019] > Promóció (2019)

szept 8, 2019
Leigh-Anne a „Top Boy” premierjén
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥17

Szeptember 4-én Leigh-Anne is hivatalos volt a „Top Boy” c. sorozat angol premierjére, ahova párja, Andre Gray kísérte el őt. A bemutatót a londoni Hackney Picturehouse-ban rendezték. Leigh egy zöld Ana Ljubinkovic szettet viselt, ez egy igazán vagány, csajos darab volt, és remekül is állt neki. Visszafogottabb sminket készítettek számára, így a hangsúly magára a ruhára terelődött, és a dekoltázsára. Bevonuláskor pár rajongójához is odament, hogy képet készítsen velük, majd a kihelyezett panelnál a profi fotósoknak is szívesen pózolt. Később pár kép erejéig Andre is csatlakozott hozzá.

0805120515646_03_004.jpeg 0805120515646_09_010.jpeg 0805120515646_11_012.jpeg 0805120515646_13_014.jpeg

Megjelenések > 2019 > Szeptember 04 – Leigh-Anne részt vesz a „Top Boy” UK premieren, London

aug 31, 2019
Új Perrie x Superga termék
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Perrie     ♥30

Amikor először bejelentették, hogy Perrie a Superga márka arca lett, több cipőt is kiadtak vele közösen. Nemrég újabbak is megjelentek, de a napokban még egyet bemutattak. Ez a Cotu Alpina nevet kapta, és ha eddig jól figyeltetek, akkor észrevehettétek, hogy leginkább a Cotu termékcsaládot reklámozzák vele. Ez a cipő magasszárú, már-már bakancs hatású. Az ára 89 euró, és a webshopban már elérhető! A galériába csak egy képet töltöttem fel a fotósorozatból, mert egyelőre csak ennyi jelent meg, illetve a cipőről 3 képet.

superga_superga_2341cotualpina_1567164175perrie1.jpg   
superga_superga_2341cotualpina_1567152531BlackBootPerrieStyle.jpg superga_superga_2341_cotualpina_1559751144996_2.jpg superga_superga_2341_cotualpina_1559751147996_3.jpg 

aug 28, 2019
Meghan Trainor a Little Mix-ről tweetelt
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  LM5 Turné  /  Meghan Trainor     ♥30

Meghan Trainor napjaink egyik legfelkapottabb énekesnője és dalszerzője. Korábban dolgozott már együtt a lányokkal, akikkel jó kapcsolatot is ápol. Nemrégiben egy követője faggatta őt Twitteren, ráadásul pont a Little Mix-ről kérdezett. A bájos énekesnő természetesen válaszolt is, amire a rajongója vissza is kérdezett, majd erre is adott neki választ!

Rajongó: Szereted a Little Mix-et?
Meghan: SZERETEM! A Wasabi a kedvencem

Rajongó: Kérlek dolgozz együtt velük!
Meghan: ÁLMOM!

Szerintem nagyon jó ötlet lenne, ha összeállnának, hiszen Meghan folyamatosan gyártja a slágereket, azaz ebből csakis jó dolog sülne ki! Ti mit szóltok?

Ezen a rövid infón kívül az LM5 turnéról is kaptunk híreket! A brit és az ír koncerteken két előzenekarjuk lesz, Mae Muller és a New Rules. Viszont az európai helyszínekről semmit sem tudunk még mindig, pedig pár hét, és elindul.

aug 26, 2019
Készül az LMX új fotósorozata
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  LMX     ♥26

Korábban felmerült a pletyka, miszerint idén újabb LMX termékeket adnak ki. Az első kollekciójuk abszolút sikeres volt, hamar el is fogytak a Boots üzleteiből. Így nem is olyan meglepő, hogy folytatják a sminkkollekciójukat. Manapság már csak a műszempillákat tudjuk megvásárolni, ezeket folyamatosan reklámozzák is a márka Instagram oldalán. Nemrégiben a Little Mix profilra feltöltöttek pár fotót, amivel jelezték a követőiknek, hogy bizony tényleg készül valami. Korábban mi azt hittük, hogy júliusban adják ki az új termékeket, de sajnos nem így alakult, ezért még várnunk kell. Biztosan megéri majd, hiszen a legutóbbiak is nagyon jó minőségűek voltak és fantasztikusak is.

JlNP77Goe9E.jpg VbQHsTbPUQs.jpg Cej8-oIuuzg.jpg e4OrvyNuGZE.jpg

aug 25, 2019
Újabb Umbro kollekció
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Umbro     ♥26

Pár hónapja debütált Leigh-Anne és az Umbro közös kampánya, amihez akkor csodálatos fotókat is mutattam nektek! Egyszerűen fantasztikusan állnak neki ezek a ruhák, és ez a legújabb kollekciónál sincs másképp. Ez a 2019-es őszi/téli kampány. A második adagból egyelőre csak kettő képet kaptunk, amin két különböző szettet mutat be. A termékek közül egyedül a felsőt tudjátok már megvásárolni, a másikról még nincs információ, hogy pontosan mikortól lesz elérhető a webshopban.

umbro_vidabatwingsweattop_1566379154LeighAnneSweatTop1.jpg umbro_vidajumpsuit_1566379509Jumpsuit1.jpg  

99 / 132 oldal« Első«...102030...979899100101...110120130...»Utolsó »
casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom-tr.odoo.com casibom casibom giriş casibom jojobet marsbahis casibom giriş casibom