Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr
17
2016
Reggeli műsorokban
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú     ♥3

Nem csak Jade volt pénteken egy rádiós reggeli műsor telefonos vendége, hanem Jesy és Perrie is. Jade és Perrie együtt is voltak a BBC Radio 1 műsorában is, elhoztam nektek az interjút is magyarul és a hangfelvételt is csatoltam ehhez.

Mi a legjobb a turnézásban?
Jade: Láthatjuk az összes rajongónkat! És minden nap megetetnek, nem kell magadra főzni!

Viszel magaddal valamit?
Perrie: Viszem az ágyneműmet, ha ez számít. Valamint egy takarót is. A turnébuszon a hálóhelyem kész jeges őrület! Akár mint Elsa-nál is!

Ki működik közre a ‘Hair’-ben?
Jade: Sean Paul!

Találkoztál vele?
Jade: Nem. Ő olyan volt, mint Charlie angyalainál az a hang. Mi turnén vagyunk, ő pedig csinálja a saját dolgát. Tartottuk a kapcsolatot, de nem találkoztunk személyesen!

Valamint már szót ejtettem róla, hogy lesz Get Weird Turné DVD is, ezt Jesy fecsegte ki a KMFM-ben. De nézzük csak, még mi derült ki.

  • Ő is Liverpoolban volt a hotelban
  • Hihetetlennek tartja ezt az évet, őrületesnek tartja a Black Magic sikereit
  • Április 22-én forgatják a DVD-t
  • Jesy nagynénje folyton küld SMS-t az FM-be, hogy játsszák le a lányok dalait

ápr
17
2016
Fotósorozat fotók, videók
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  The Get Weird Turné     ♥3

Már elhoztam nektek a ‘Hair’ fotósorozatának főképét, most ezt elhoztam nektek még jobb minőségben is, imádom ezt a képet, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szintén egy újabb kép jelent meg a ‘Notion’ fotózásról is, amin Leigh és Jesy látható, ezt most HQ-ban tekinthetitek meg. Továbbá három fotót hoztam a ‘Cosmopolitan’ fotósorozatról is, még mindig nagy kedvencem ez a fotósorozat! Tegnap a lányok Newcastle-ben léptek fel, képek egyelőre még nem, viszont videók már napvilágot láttak, nézzétek ti is! Valamint azt a videót is elhoztam nektek, amin bejelentik a ‘Hair’ hivatalos megjelenését, megvásárlását is.

  • Black Magic
  • Weird People
  • The Beginning
  • How Ya Doin’?
  • Move
  • Salute
  • OMG
  • Secret Love Song Pt.II
  • Lightning
  • A.D.I.D.A.S
  • Hair

Our new single #Hair ft @duttypaul is OUT NOW on @itunes https://t.co/Uwp7Y5tc4y #BuyHairOniTunes xx the girls xxhttps://t.co/xZ7tuoYFnn

— Little Mix (@LittleMix) 2016. április 15.


hairphoto.jpg
CgF4v0sUMAE05CO_large.jpg

Zene > Hair (2016) > The Get Weird Turné > Fotósorozat
Fotósorozatok > 2016 > Notion Magazin
Fotósorozatok > 2016 > Cosmopolitan

ápr
16
2016
Képek & videók a turnéról
icon-pencil     katie     icon-folder     The Get Weird Turné     ♥2

Tegnap a lányok Leeds-ben léptek fel, erről pedig a rajongók által készített, pontosan 69 kép került fel az estéről a galériába és a szerencsések ott voltak a hangpróbán is, erről pedig 3-at láthattok. Szerencsére videókban sem kevés jelent meg, így azokat is megtekinthetitek. A liverpooli koncertről pedig újabb 38 kép került fel a galériába. Ma Newcastle-ben látogatnak el (ismét), ezután pedig egy napos szünetet tartanak. Valamint kiderült, hogy az egyik táncos, Claudimarnak megsérült a lába, azt hogy hogyan és mennyire, nem tudni, valószínűleg helyettesíteni fogják.

  • Black Magic
  • The End
  • Weird People
  • Love Me Like You
  • I Won’t
  • How Ya Doin’? & Hotline Bling
  • Move
  • Little Me
  • Salute
  • Medley
  • OMG
  • Secret Love Song Pt. II
  • Lightning
  • Wings
  • A.D.I.D.A.S
  • Change Your Life
  • Hair
  • Grown

12963725_1008003382582693_4291187286971915586_n.jpg 12994560_1008003705915994_1424025392363528978_n.jpg 13006665_1008003932582638_8064964520329779562_n.jpg
CgHokqfXEAE20d9_large.jpg CgHokqhWcAArL3G_large.jpg CgHokqiWEAA_9KU_large.jpg
12985530_1007998169249881_8511500808593165772_n.jpg 12994340_1007998115916553_4157121061000663394_n.jpg 12998564_1007997899249908_8295498529393027407_n.jpg

Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 15 – Leeds
Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 15 – Leeds – hangpróba
Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 14 – Liverpool

ápr
16
2016
Egyéb apró hírek
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír     ♥3

Hoztam már nektek képeket a 14-i liverpooli állomásról, sajnos további képet nem, viszont pár videót hoztam nektek az eseményről, tegnap pedig Leeds-ben tartottak egy fantasztikus showt és kiderült, hogy Danielle (Jade lakótársa) is jelen volt. Ezek mellet még egy fantasztikus hírt hoztam nektek, ugyanis Jesy megerősítette, hogy a wembley-i állomáson (április 22) egy sztárvendég is jelen lesz (opciókként lehetséges Sean Paul, Jason Derulo, Missy Elliott, vagy teljesen más is akár) és ha még nem lenne elég, akkor ott (is?) forgatják a Get Weird Turné DVD-t. Én bízom benne, hogy ténylegesen DVD-t kapunk, hiszen az a lányok csúcspontja lenne abszolút!

  • The End
  • Weird People
  • Secret Love Song Pt. II
  • Lightning
  • Hair
  • Grown
ápr
15
2016
Hair megjelenés, toplisták
icon-pencil     katie     icon-folder     Hair  /  Hír     ♥3

Remélem már minden mixer tudja, hogy ma van a nagy nap, ma jelent meg hivatalosan is a lányok negyedik kislemeze, a ‘Hair’. Ezen a linken megrendelhetitek iTuneson is. Gondoltam hozok pár adatot, hogyan is startolt a dal.

  • 14:50-ig Amerikában eddig 2108 másolat kelt el, míg Angliában már 2451
  • Amerikában az iTunes chart listájára már a #86. helyen van, Argentínában, Brazíliában és Szlovéniában pedig az első helyen van. Az Egyesült Királyságban pedig a 11. helyen van. Finnországban a 2. helyen, ötödik helyen pedig Izraelben és Chilében.
ápr
1
2016
Cosmopolitan interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Cosmopolitan  /  Interjú     ♥3

A dolgok elég jól állnak most a Little Mix lányainál. A földkerekség legnagyobb lánybandája nemrég adta ki harmadik nagylemezüket, a ‘Get Weird’-et és még egy hónapja sincs, hogy elindult a nagy turnéjuk. Nem is rossz 4 lánytól, akik 2011-ben alakultak az X Factorban.

De a májusi Cosmopolitanban Perrie Edwards, Jesy Neson, Leigh-Anne Pinnock és Jade Thirlwall elárulják, hogy nem mindig jó a reflektorfényben lenni, főleg ha kapcsolatról van szó.

Perrie-nek tavaly ért véget a kapcsolata Zayn-nel 4 év után és elmesélte, hogy igenis az állandó kíváncsiság nagyon nehéz tud lenni.

,,Ha a magánéletedről van szó, arról, amin keresztül mész, az embereknek le kéne kopniuk és tiszteletben kellene tartani. Hiszen mi is csak emberek vagyunk, valós problémákkal.”

És mi a legjobb párkapcsolati tanács, amit valaha kapott? Olyan nincs!

94« ElsőELŐZŐ OLDAL......78...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »