PEOPLE ‘World’s Most Beautiful’ interjú Deeds magazin interjú és fotósorozat MILKY interjú BRICKS interjú és fotósorozat
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • 2026.április 10. - Electric Bristol, Bristol (Leigh-Anne)
    • 2026.április 11. - O2 Forum Kentish Town, London (Leigh-Anne)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
17
2016
Notion magazin, Newcastle-i képek
icon-pencil     katie     icon-folder     Meet & Greet  /  Notion Magazin  /  The Get Weird Turné     ♥25

Fantasztikus, hírekben és képekben gazdag a hét, ma pedig végre megjelent a Notion Magazin címlapja, amin a lányok szerepelnek! Bízzunk benne, hogy hamarosan több kép is előkerül, valamint (ha készítettek) az interjú is. A magazin a hónap végén jelenik meg. A mai fellépésről már megjelent 2 meet & greet kép és egy kép a koncertről is. A turné körül megvolt már az első botrány a Beyoncé feldolgozások miatt, most viszont újra kiakadt pár rajongó, amikor nem tip-top öltözékben jelentek meg a meet&greet-en, hanem a készülődés hevében, Perrie-n például hajcsavar is volt, így eléggé kiakadtak, hogy ezért adtak ki pénzt, bár a lányok mellett érvel, hogy nem ők döntik el mikor legyen ez és szerintem egy Igazi rajongók megbecsülik azt a kis időt is, amit mellettük tölthetnek. A mai koncerten Perrie-n és Jade-n is megváltozott az egyik outfit, én arra tippelnék, hogy azért, mert a szülővárosukban adtak elő.

CdxvJbXWwAAi9bh_large.jpg
CdxgQ5iW4AAkgYq_large.jpg CdxnmxmWwAAkO11_large.jpg
Cdx2SuVXIAA_z2v_large.jpg

Magazinok > 2016 > Notion Magazin
Megjelenések > 2016 > The Get Weird Turné > Március 17 – Meet & Greet a turnén, Newcastleben
Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Március 17 – Newcastle

márc
17
2016
Bournemouth és mai fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Rajongói fotók  /  The Get Weird Turné     ♥20

Végre a mai nap folyamán előkerültek képek még a 15-i turnéhelyszínről, Bournemouth-ról, pontosabban 12 fotót tekinthettek meg a galériában, sajnos nem túl jó minőségűek, rajongók által készült fotók. De szerencsére jelentek meg több videók, ezt ezalatt a hírben megtekinthetitek. A lányok pedig ma már az Arénában hangpróbát tartottak Newcastle-ben, ahol 11.000 ember előtt fognak ismét fergeteges műsort csapni. Nathan Skykes, aki az egyik előzenekar, ma nem tud jelen lenni, helyette a Lawson zenekar lép fel. Ma pedig pár szerencsés rajongó képet is készíthetett Perrie-vel és Leigh-Anne-nel is. Ahogyan eddig is (technikai probléma kivételével) fél9től 10-ig lesznek színpadon a lányok.


CdwL3MpXIAAEH_R_large.jpg CdwL3NJXEAAoepS_large.jpg CdwXndJW0AAWXuS_large.jpg

Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Március 15 – Bournemouth
Vegyes képek > Személyes fotók > Rajongói fotók

márc
16
2016
Bournemouth – 3.állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     The Get Weird Turné     ♥21

Tegnap este ismét odatették magukat a lányok, Bournemouth-ba látogattak el, ma pedig a megérdemelt pihenőnap, viszont holnap utaznak tovább Newcastle Upon Tyne-ba, ahol ismét egy hatalmas bulit csapnak. A tegnapi napról sajnos képek nem kerültek elő, videók is csekély mennyiségben, de amint van frissítés, ahogy már megszokhattátok, hozom őket! Emellett még egy nagy örömhír, hogy a ‘Secret Love Song’ videóklip már elérte a 20 milliós nézettséget Youtube-n!

  1. Grown
  2. Hair
  3. Change Your Life
  4. A.D.I.D.A.S.
  5. Wings
  6. Lightning
  7. DNA
  8. Secret Love Song Pt. II
  9. OMG
  10. Cover Medley: Jump On It, Crazy in Love, Where are U Now, Ring The Alarm
  11. Salute
  12. Little Me + Lightning Mashup
  13. Move
  14. Cover: Hotling Bling
  15. How Ya Doin’
  16. I Wont
  17. Love Me Like You
  18. Weird People
  19. The End
  20. Black Magic
márc
15
2016
Megérkeznek a hotelhez, SLS fotósorozat
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Lesifotó  /  Secret Love Song     ♥25

Már korábban hoztam fotókat arról, hogy tegnap a lányok megérkeznek a hotelhez még Brightonban, most újabb 37 remek minőségű képpel egészült ki az album. Én oda-vissza vagyok Leigh ruhájáért, nem tudom ti hogy vagytok vele! Valamint előkerült egy új kép a Secret Love Song fotósorozatából is, elképesztő kép ez is, én csak bízom benne, hogy még láthatunk többet is!

tumblr_o43hklW7Ji1rbrxfjo6_1280.jpg tumblr_o43hrmqprQ1rbrxfjo10_1280.jpg tumblr_o43i4c6f091rbrxfjo3_1280.jpg
tumblr_o43khkI2gj1rbrxfjo1_500.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Március 14 – Megérkeznek a hotelhez Brightonban
Zene > Secret Love Song (2016) > Fotósorozat

márc
15
2016
Brighton – 2.állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  The Get Weird Turné     ♥16

Tegnap este Cardiff után Brigtonba utaztak, ami a turnéjuk 2. állomása volt. Négy dal kivételével már videókat is kaptunk, egész jó minőségben, viszont egyelőre csak öt képet láthattok. 2 képet kaptunk, amikor Jesy és Jake megérkeznek Brightonba, úgy tűnik Jesy szerelme támogatja őt, ez a kardigánján is látható! Valamint négy képet tekinthetünk meg, amikor megérkeznek a hotelhez. Legnagyobb örömünkre pedig 34 UHQ képet tekinthettek meg a cardiffi állomásról is. Ma a lányok Bournemouth-ba mennek, ezután pedig egy napos szünet után, csütörtökön Newcastle Upon Tyne-ba mennek.

Emellett szeretném megköszönni a tegnapi közel 300 látogatást, elképesztő szám és hatalmas köszönet jár nektek, Értetek érdemes csinálni!

  1. Grown
  2. Hair
  3. Change Your Life
  4. A.D.I.D.A.S.
  5. Wings
  6. Lightning
  7. DNA
  8. Secret Love Song Pt. II
  9. OMG
  10. Cover Medley: Jump On It, Crazy in Love, Where are U Now, Ring The Alarm
  11. Salute
  12. Little Me + Lightning Mashup
  13. Move
  14. Cover: Hotling Bling
  15. How Ya Doin’
  16. I Wont
  17. Love Me Like You
  18. Weird People
  19. The End
  20. Black Magic

tumblr_o3zxg9YNfN1rbrxfjo5_1280.jpg tumblr_o402s5VJwi1rbrxfjo1_500.jpg tumblr_o40awcdG111rbrxfjo1_1280.jpg
tumblr_o418ymajWq1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o418ymajWq1rbrxfjo2_1280.jpg

Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné 2016 > Március 14 – Brigton
Paparazzi fotók > 2016 > Március 14 – Jesy és Jake megérkeznek Brigtonba
Paparazzi fotók > 2016 > Március 14 – Megérkeznek a hotelhez Brightonban

márc
14
2016
Cardiff – 1.állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     The Get Weird Turné     ♥17

Ahogy már beszámoltam róla, tegnap útjára indult a lányok 3. nagy turnéja, a ‘The Get Weird Turné’ ami először Cardiff-ban vette kezdetét. Az egész műsor technikai problémák miatt késve indult. Először az előzenekarok, a Jagmac 30 perces műsorral, Nathan Skykes 20 perces műsorral készült, majd 20 perc szünet után a lányok is színpadra kerültek. Eszméletlen showt csaptak, efelől nincs is kétség, 20 dalt adtak elő, ezek között vannak feldolgozások is, és van ami elég nagy port kavart Twitteren még pedig a Beyoncé feldolgozások. A műsor kezdetén az ‘égben lógtak’, a végén pedig méltón ‘eltűntek’, izgalmas turné, telis-tele remek dalokkal, bár én reménykedtem benne, hogy több dal lesz a korábbi lemezeikről is. Amelyikhez tartozik videó, azt linkeltem, elég dögös produkciók, tény és való! Újabb 44 képpel bővült a galéria, így összesen már 46 fotót láthattok. Ma pedig a lányok Brighton-ban lépnek. Íme a dallista.

frissítve: már az összes dalhoz tartozik videó! (19:24)

  1. Grown
  2. Hair
  3. Change Your Life
  4. A.D.I.D.A.S.
  5. Wings *ruhacsere*
  6. Lightning
  7. DNA
  8. Secret Love Song Pt. II
  9. OMG
  10. Cover Medley: Jump On It, Crazy in Love, Where are U Now, Ring The Alarm
  11. Salute
  12. Little Me + Lightning Mashup *ruhacsere*
  13. Move
  14. Cover: Hotling Bling
  15. How Ya Doin’
  16. I Wont
  17. Love Me Like You
  18. Weird People *ruhacsere*
  19. The End
  20. Black Magic

tumblr_o3zxg9YNfN1rbrxfjo5_1280.jpg tumblr_o402s5VJwi1rbrxfjo1_500.jpg tumblr_o40awcdG111rbrxfjo1_1280.jpg

Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné 2016 > Március 13 – Cardiff

101« ElsőELŐZŐ OLDAL......88...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »