Little Mix Magyarország
Comic Relief gála

Sziasztok Mixerek!

Mint tudhattátok, idén Leigh-Anne és Jade részt vettek a Comic Relief jótékonysági hegymászásán, ugyanis még 7 másik brit hírességgel együtt feljutottak a Kilimandzsáró csúcsára még hónap elején. Igazán megpróbáltató volt számukra az a pár nap, amíg nem teljesítették a céljukat. 13-án vetítették le a dokumentumfilmet, amit ez idő alatt forgattak erről. Ez szerencsére felkerült a YouTube-ra is, és mielőtt letörölnék, gyorsan nézzétek meg. Szegény Jade számára volt a legmegerőltetőbb a kihívás, ugyanis többször is küzdött a magaslat okozta betegségekkel.

A gála megrendezésére 15-én, pénteken került sor. Sajnos a Little Mixet nem hívták meg fellépőnek, sőt csak Jade és Leigh-Anne jelentek meg, mivel ők részt vettek a #ReturnToKili-n. A színpadra hívták a kihívás összes résztvevőjét, és ekkor árulták el, hogy összesen 2,7 millió fontot sikerült csak nekik összegyűjteniük! Nagyon boldogok voltak, Ed Balls pedig itt is énekelt a ‘Shout Out To My Ex‘-ből egy pici részletet, csakúgy, mint a dokumentumfilmben. A lányok nagyon csinosak voltak, az esemény színfalai mögött készítettek róluk egy fotósorozatot is.

53069074_122817448859022_6632363641839450696_n.jpg YOcN1udp7gg.jpg  
A Comic Relief színfalai mögött pár rajongójuk elcsípte őket egy közös fotóra, illetve pár kihívás-társukkal együtt is fotózkodtak.

48PHd1-PChc.jpg PSUSZy_stLc.jpg RMLxji4XNwk.jpg wEMeELss9-w.jpg

Fotósorozatok > 2019 > Comic Relief
Vegyes képek > Személyes fotók > 2019.március 15 – Jade és Leigh-Anne a Comic Relief színfalai mögött

Jade születésnapi partija

Jade tegnap rendezte meg a születésnapi partiját. Róla köztudott, hogy mindenkitől azt kéri, hogy azt az összeget, amit ajándéknak szánnának, adományozzák a Stonewall alapítványnak. Minden bulijának saját témája van, az ideinek “Icons & Idols”  volt. Az ünnepelt Diana Ross-nak öltözött, hiszen óriási bálványa az énekesnő. A csapatból Perrie nem jelent meg egyedül, ez már a második alkalom, hogy kihagyja Jade buliját, hiszen tavaly se ment el. Ellenben Jesy (Geri Halliwell) és Leigh-Anne (Rihanna) ott voltak, és óriásit buliztak. A helyszínre együtt érkeztek, és egy kicsit pózoltak is a fotósoknak, mielőtt bementek volna a partiba.

DvHQD6GW0AEECUC.jpg DvHO9XNXcAYz-_g.jpg DvHJcJ6X4AALJix.jpg DvF-uIMX0AAg7Fn.jpg
A buliról egyelőre csak személyes fotókat kaptunk, amiket a jelenlévők posztoltak a közösségi oldalaikra. A vendégek közt volt Pixie Lott, MNEK és Courtney Act is. James Silk Jesy-nek öltözött, ami nem meglepő, hiszen nagyon jó barátság alakult ki közöttük.

DvHM95GX0AA7qCV.jpg DvHM84YW0AIDEGX.jpg DvF9GhZXcAUBgwN.jpg DvGEkUjWoAAn8Vq.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > December 22. – Megérkeznek Jade születésnapi partijára, London
Vegyes képek > Személyes fotók > 2018.december 22. – Jade születésnapi partija, London

LM5 bemutató parti

Szép napot mixerek!

A tegnapi nap folyamán az LM5 megjelenésének örömére a lányok dobtak egy bemutató partit Anglia fővárosában Londonban, ahol nem csak barátok, családtagok, de sztárok is részt vettek, mint például egy másik ismert brit énekesnő, Anne-Marie. A lányok remekül érezték magukat, ezt a képeken is lehet látni, most kivételesen egymáshoz passzoló ruhát viseltek, mindannyian kígyóbőrmintás ruhát választottak, nagyon dögösek voltak! A buli nem is lenne buli torta és dekoráció nélkül és természetesen ez is mind az új album jegyében díszelgett illetve a ‘Strip’ fotósorozatának képe is meg volt található több helyen is. 2 megjelenésfotó, 16 személyes fotó és 6 lesifotó került elő tegnapról.

6w6.jpg 5~65.jpg  
DsSkLUWWoAEcD22.jpg DsSjodoWkAAu0qG.jpg DsSkhnoXgAcc_tR.jpg DsSjr-CXQAIJwKp.jpg
0450237376.jpg 40563929.jpg 40564185.jpg 0450237312.jpg

Végezetül megjelent egy fotó a ‘The Times Magazin’ fotósorozatából, a lányok nagyon letisztultak, emellett nagyon dögösnek néznek ki, itt már nem egyforma ruhát viseltek, de természetesen egymáshoz passzolóak ettől függetlenül, illetve a hajuk is egyforma lett, az egyenes mellett döntöttek.

CofNKDJUlg0.jpg   

Rajongókkal a stúdiónál

A lemez készülte miatt kevés hír jelenik meg mostanában a lányokról, hiszen teljesen belemerültek a stúdiózásba. Ám a tegnapi napon több Mixer is észrevette őket, amint távoznak a stúdióból, így sikerült közös képeket készíteniük a lányokkal. Még egy kicsit kell kitartanunk, és elkezdődik a The Summer Hits turné, megjelenik az Only You, és várhatóan az albumig sem kell sokat várnunk. 

Dfv67evX4AEodC5.jpg Dfw3hpqUYAEc9-m.jpg DfwUBEXWAAE4a8m.jpg DfwQFjlW4AAKWmA.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > 2018.június 15. – Rajongókkal a stúdió előtt, London

Új fotók a lányokról

Szép estét mixerek!

Jade a péntek estén részt vett a Stonewall’s évi Equality vacsoráján, ahol ismét egy elég elegánsabb szettben volt, ám ezzel a kivágással mégis csajosabbá tette a megjelenést. A vörös szőnyegről 2 fotó került elő, viszont a kulisszák mögött örömmel fotózkodott a barátaival, ismerőseivel (többek között a fodrászukkal is), erről további 7 fotó tekinthető meg.

2~791.jpg 1~2496.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png
QkkGllGby_Q.jpg YXuxC0_F8BA.jpg 9imcFffWZ9w.jpg KHScRt8Xhfc.jpg

Perrieről is kerültek elő szerencsére újabb fotók. Szombaton egy rajongó kapta le, amint az Anfield arénában volt édesanyjával Liverpoolban. Reméljük még kerülnek elő fotók, de addig csekkoljátok ezt a 2 megjelent fotót.

DYhIYs2XcAE8eQY.jpg DYhIMriXcAIX1XC.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Újabb lesifotók, személyes fotók

A lányok szerencsére nem tűntek el és a turnéra való készülődés mellett el-el járnak bulizni. Így tett most is Jesy és Leigh-Anne április 29-én szombaton, ugyanis a Beat London nightklubba mentek, természetesen nem maradhatott el a dögös ruha. A távozásról elég sok remek minőségű fotó került elő, pontosabban 61 fotót találhattok erről a galériában. De ezek mellett személyes fotók is kerültek elő az estéről Leigh jóvoltából szám szerint 9, amin barátaival és szerelmével pózol.

08~216.jpg 45~45.jpg 39~53~0.jpg
C-rlLz9W0AExUzU.jpg C-qwlZzXgAAeStF.jpg C-sMSbKXsAEyjGb.jpg
Jesy pedig másnap, vasárnap is bulizni ment a barátaival a Mayfair bárba, erről viszont csak 8 személyes fotót találhattok a galériában, Jesy ismét nagyon csinos volt.

C-sIyJjXcAA7F7Y.jpg C-v7wbaW0AAUyz4.jpg C-s2g8sW0AEXQ_b.jpg
Perrie és Alex 22-i kávézásáról pedig újabb 33 fotó került elő, ami a galériában meg is tekinthettek.

33~68~0.jpg 25~106~0.jpg 18~140~0.jpg