| Csütörtökön újra Glasgow volt a fellépésük helyszíne, a második alkalommal adták elő legjobb dalaikat a közönségnek. Az előző naphoz képest (amiről katie már beszámolt nektek) nem változtattak semmin, a dallista is a szokásos maradt. Jade haja fel volt fogva, hasonlóképp az egyik múltkori matinés előadáson látotthoz. Szerencsére jó sok kép és videó jelent meg, elég régen találtunk ennyit fent egy koncertről a Youtube-on. Az összes dalt megtaláltam, így lesz mit nézni. Ha jól olvastam egyes tweeteket, akkor a ‘Love Me Or Leave Me‘ nem hangzott el (??) ezen az estén, de javítsatok ki,ha tévedek.
Ma Cardiffban folytatódik a turné, ahol három estét lépnek fel.
| ||
| Ahogyan már korábban beszámoltunk róla: robog tovább a Confetti turné, kedden harmadszorra, de utoljára ellátogattak még a liverpooli M&S Bank Arénába, ami 11.000 néző befogadására képes és ismét teltházas show-t adtak. Úgy tűnik, hogy a ‘No’ hivatalosan is lekerült a dallistáról, ugyanis a Spotify listáról is lekerült mától, egyes híresztelések szerint azért, mert túl hosszú volt így a műsor és a késői kezdés miatt ez problémába ütközött. A keddi liverpooli koncertről 140 fotót találhattok meg, ami a galériába már fel is került, valamint elhoztam a megjelent videókat is a fellépésről.
Másnap, azaz szerdán pedig Skóciába utaztak, hiszen ott Glasgow-ban folytatódik a koncertsorozat az SSE Hydro Arénában, ami 14.300 néző befogadására képes. Itt szerdán és csütörtökön, azaz ma is színpadra állnak. Szerencsére már elég sok, 156 darab fotó előkerült a tegnapi koncertről. Legközelebb április 30-án, szombaton lépnek újra a színpadra, újra Angliában, azon belül Leeds-ben a First Direct Arénában.
| ||
| Alig pár órája tartottak a lányok egy élőzést a ma esti liverpooli állomás előtt, ahol bejelentettek egy fantasztikus hírt, miszerint a turné utolsó állomását, ami május 14-én, szombaton lesz az O2 Arénában, Londonban, élőben fognak globálisan stream-elni. A projekt a ‘The Last Show (For Now)’ azaz az utolsó show (egyelőre) nevet kapta. A lányok ezzel remek lehetőséget adnak azoknak, akik nem tudtak elmenni és velük együtt ünnepeljenek az utolsó turnéjukon, mielőtt szünetre vonulnának és a magánéletükre, valamint szólókarrierjükre koncentráljanak. A jegyeket holnap kezdik értékesíteni ezen a linken és 13 fontért ti is csatlakozni tudtok az élőzéshez, amit 2 napig vissza is tudtok nézni. Valamint elérhetőek lesznek pólók is, pulcsik, amiket meg tudtok rendelni. A lányok a következőképpen nyilatkoztak a közelgő show-ról:
| ||
| Eve már beszámolt 2 korábbi, birmingham-i állomásról, ám a turné nem fejeződött még be, hiszen tegnap még 2 további koncertet adtak a Resorts World Arénában, ami szintén teltházas volt. Az első koncertre délután kerítettek sort, majd este újra színpadra álltak, így összesen Birmingham-ben négyszer adtak egy szuper, kétórás műsort a rajongóknak. A délutáni koncertről 102 fotót, az estiről pedig további 38 fotót találtok meg. Videók tekintetében viszont nem lehetett igazából megkülönböztetni, így ami eddig megjelent arról a napról, azt már elérhetitek. Sajnos a ‘No’ úgy tűnik, hogy végérvényesen lekerült a dallistáról, de talán az utolsó állomásokon újra felcsendül és vele együtt más dalok is. Azt pletykálják ugyanis, hogy a legutolsó, londoni állomáson lesznek vendégfellépők és színpadra áll Anne-Marie és előadják a Kiss My (Oh Oh)-t, valamint a Confetti dalnál Saweetie is csatlakozni fog. De ahogyan említettem, ezek nem biztos híresztelések, de reméljük, valami nagy durranást terveznek. Most kicsit pihennek a lányok, ugyanis legközelebb csak 26-án, kedden lépnek fel és akkor fog folytatódni a Confetti turné Liverpool-ban a M&S Bank Arénában, ahol már felléptek a hét elején. Ezzel együtt pedig összesen már csak 15 állomás maradt hátra a lányok (eddig úgy néz ki) utolsó turnéjukból.
| ||
| Az előző napi bejegyzésemben írtam arról, hogy a Confetti turné most Birmingham városában tart jelenleg. A péntek esti fellépés is ugyanabban az arénában volt, szintén teltházzal. Változtatás nem volt, valószínűleg már nem is lesz a továbbiakban sem. Perrie és Jade haja kapott másabb formát, utóbbinak lágyabb loknikat készítettek, Perrie pedig két kicsi fonatot kapott oldalra. Ezt a koncertet is nagyon élvezték, látszott is rajtuk. Leigh a ‘Confetti‘ előtt meg is jegyezte, hogy van egy rossz híre, miszerint aznap ez lesz az utolsó daluk. Erre Jade válaszolta neki, hogy köszöni, amiért elrontja az estéjét. Természetesen a ‘Sweet Melody‘ az utolsó minden alkalommal, de az egy plusz felvonás után kerül előadásra. Ez alkalommal sem kaptunk sok videót, lent a képek alatt van egy távoli teljes felvétel. Viszont a 21-ei koncert bejegyzését (előző poszt) frissítettem, mert találtam még arról az estéről. Képek terén egyelőre Twitteren 59 darabot leltem, ezeket eléritek a galériában. A lányok ma dupla koncerttel folytatják ugyanott, lesz egy délutáni előadás (ami már folyik), illetve este a szokásos időben.
| ||
| Tegnap este pár nap pihenő után Birmingham városában folytatódott a Confetti turné! Ez már a 9. állomás volt, hihetetlen, hogy már ennyi csodás koncertet adtak a lányok a hónapban. A fellépésnek a Resorts World Arena adott otthont, 15.685 fő volt jelen, ami teltházat jelent. A korábbiakhoz képest nem történt változás, így a ‘No‘ sem került vissza a dallistára. Ezt máig nem indokolták meg, hogy mi vezetett a levételéhez. Ezen az estén is a szokásos frizurát készítették el nekik, bár Perrie haja mintha rövidebb (??) lenne a szokásoshoz képest. A smink és a ruhák sem okoztak meglepetést ezúttal sem. Jade egyébként Instagram Sztoriban megjegyezte, hogy ez volt az első este, amikor mindhárman sírás nélkül énekelték el a ‘Between Us‘ c. dalukat. A koncertről nem sok videót töltöttek fel a Youtube-ra, sajnos a korábbi turnékhoz képest ez ebből a szempontból „el van maradva”. Képek terén jobb a helyzet, a galériában már 100 felett találtok ebben a mappában! A turné egyébként ma ugyanitt folytatódik, szombaton dupla alkalommal, lesz egy délutáni műsor is. Érdemes lesz figyelni az oldalt, hisz igyekszünk hozni a legtöbb hírt a Confetti turnéról!
| ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is meg fog jelenni, hamarosan forog a klipje is!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








