TSB turné – kölni élménybeszámoló Euphoria interjú és fotósorozat Perrie bezárta a Disora-t Megjelent Leigh-Anne debütáló lemeze!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • 2026.március 07. - Köln, Németország (Jade)
    • 2026.március 08. - Amszterdam, Hollandia (Jade)
    • 2026.március 09. - Amszterdam, Hollandia (Jade)
    • 2026.március 11. - Párizs, Franciaország (Jade)
    • 2026.március 12. - Zürich, Svájc (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug
17
2025
Sok-sok vegyes hír JADE-ről
icon-pencil     katie     icon-folder     Chappell Roan  /  Fellépés  /  Fotósorozat  /  Jade  /  JD Sports  /  Lesifotó     ♥53

JADE az elmúlt időszakban igazi reflektorfénybe került, számos izgalmas hír és új projekt övezi a nevét. Egyre többen követik figyelemmel a zenei és divatos megjelenéseit, ami jól mutatja növekvő népszerűségét. Most

2025. július 25‑én, péntek este a Gateshead‑i Glasshouse (Sage One) adott otthont annak a különleges BBC Proms‑fellépésnek, amelyen a South Shields‑ból származó, brit díjas előadó, JADE – ismertebb nevén Jade Thirlwall a Little Mix‑ből – tért vissza regionális szülőföldjére egy új, szimfonikus színpadképpel. A Royal Northern Sinfonia kíséretében, Robert Ames vezényletével lépett fel, és különleges jelentősége volt annak, hogy ez volt az első BBC Proms‑koncert, amely televízióban is sugárzott egy londoni helyszínen kívül

A koncerten a közelgő szólóalbumáról is hallhattunk először dalokat, köztük az „Angel of My Dreams”-et, de helyet kapott több Little Mix-sláger, egy nosztalgikus Clubland-medley, valamint feldolgozások Madonnától és Sam Fendertől is. A fináléban pedig különleges meglepetésként unokahúgával is közösen énekelt.

510.jpg 02941.jpg 59451.jpg 1516521.jpg

JADE hangja és színpadi jelenléte még ebben a szimfonikus környezetben is erőteljes és magával ragadó volt. A közönség ovációval fogadta, a kritika pedig dicsérte, hogy milyen természetesen mozgott az új zenei térben. A koncert nemcsak zenei, hanem érzelmi hazatérés is volt számára, amit mélyen átélt, és a közönséggel is megosztott.

A fellépés elérhető a BBC iPlayeren, és egyértelműen mérföldkő JADE szólókarrierjében – valamint a Proms új, nyitottabb irányvonalában is. Pár videó elérhető már Youtube-n is, ezt linkelem és íme a setlist:

  1. IT Girl
  2. Midnight Cowboy
  3. Frozen
  4. Plastic Box
  5. Sweet Melody
  6. Fantasy
  7. FUFN (Fuck You For Now)
  8. Remember My Name
  9. You’re A Superstar / Set You Free / Better Off Alone / Heaven / Infinity
  10. Angel Of My Dreams (S.A.D. Version)
  11. Before You Break My Heart

Jade Thirlwall neve mostantól nemcsak a zenei színpadon, de a divat világában is egyre hangsúlyosabb: a JD Sports augusztus 15-i blogbejegyzése szerint JADE az adidas Originals Superstar „arca” lett. A poszt hangsúlyozza, hogy a legendás Shell-toe cipőklasszikus „zenészek és divatikonok, köztük… Jade Thirlwall” által viselve kap új lendületet a fiatal közönség körében.

A Superstar vonal több mint ötven éve meghatározó eleme a streetwear kultúrának: eredetileg kosárlabda‑cipőként indult, ám mára a divat és zene világának ikonikus darabjává vált. JD Sports kampányában – amely új színekkel és retro Firebird melegítőkkel egészül ki – Jade neve tehát nem csupán szereplés, hanem egyfajta aláírás is: ő jellemzi a stílus frissítő, autentikus hangulatát.

screencapture-i8-amplience-net-i-jpl-desktop-content-spot-840x740-3-9aca9670dc982dda70d97f3eec343397-2025-08-15-22_28_59.png Social_IG-Portrait-Shots-Feed_UK_1080x1350-7.jpg Social_IG-Portrait-Shots-Feed_UK_1080x1350-9.jpg GyaN0feWkAAHd_K.jpg

Tovább olvasom »

aug
17
2025
The New York Times interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥44

Az Egyesült Királyság első Eurovíziós győzelme 1967-ben történt egy különös, oompah stílusú dallal, a „Puppet on a String” című számmal. Az énekesnő, aki előadta, Sandie Shaw, gyűlölte a dalt: később azt mondta, hogy szexistának és giccsesnek találta. Mégis rábeszélték, hogy felvegye, és a dal végül hatalmas sikert aratott: három hétig vezette a brit slágerlistát.

A „Puppet on a String” egy részlete hallható először „Angel of My Dreams” című dalban, amely Jade Thirlwall első szóló kislemeze. Shaw-hoz hasonlóan Thirlwall is éveken át olyan dolgokra lett rákényszerítve a környezetében lévő férfiak által, amiket ő maga nem akart. Miután iskolai musicalekben és helyi énekversenyeken kezdte pályafutását, a hírnevet a Little Mix nevű brit lányegyüttes hozta el számára, amely a 2011-es „The X Factor” műsorban alakult meg, és az Egyesült Királyságban olyan népszerűségre tett szert, ami már a Spice Girls szintjét közelítette. (A fiúbanda One Direction ugyanígy jött létre egy évvel korábban.)

A műsorról és a zenekari időszakról Thirlwall úgy nyilatkozott, hogy az „hála és neheztelés közötti kötéltánc” volt számára.

„Nem tudok mindent megmagyarázni vagy igazolni abból, ami a műsor alatt és a színfalak mögött történt – sok minden nem volt rendben –, de mégis megváltoztatta az életem,” mondta. „Szerintem mindannyian szenvedtünk ettől, ki így, ki úgy. Ráadásul csak 18 évesek voltunk, nem voltunk elég tapasztaltak ahhoz, hogy megbirkózzunk a hírnévvel.”

A Little Mix 11 évig működött, ez idő alatt 19 Top 10-es slágert ért el az Egyesült Királyságban, köztük öt No. 1 dalt. A zenéik a korábbi lánybandák – mint a Spice Girls vagy a Girls Aloud – női erőt hirdető üzenetét egyszerre erősítették és lágyították olyan dalokkal, mint a „Shout Out to My Ex” vagy a „Power”, amelyek jól példázzák a 2010-es évek közepi jelszavas feminizmusát.

update_jade_thirlwall_1755356869_3700524086309348846_5884110546.jpg update_jade_thirlwall_1755356869_3700524086309281155_5884110546.jpg

Tovább olvasom »

aug
16
2025
The Guardian interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥44

A rendkívül sikeres lányegyüttes tagjaként étkezési zavarral, rasszizmussal és egy ellenséges bulvársajtóval kellett megküzdenie. Most pedig JADE, a szólóelőadó, meghódítja a slágerlistákat szokatlan popslágereivel és szűretlen stílusával.

Általános szokás, hogy a volt lánybanda-tagok azonnal elutasítják mesterséges eredetüket, amint szólókarrierbe kezdenek. De most, hogy Jade Thirlwall már nem tagja a Little Mixnek, ő lett a legnagyobb rajongójuk.

„Visszanézek, és teljesen ledöbbenek magunktól!” – mondja nevetve, tágra nyílt szemekkel. „Még mindig nézem a videoklipjeinket vagy fellépéseinket, és azon gondolkodom, hogy miért nem lettünk még nagyobbak, mert k-rva jók voltunk.”

„Mielőtt kiadtam az első szólódalom, végighallgattam a Little Mix teljes diszkográfiáját, és sírtam. Egy fiatal lány voltam South Shieldsből, aki csak énekes akart lenni, és aztán a legjobb, legmenőbb lánybandában találtam magam.” És most? „Most jön a bónuszkör – a saját dalaim!” – ragyog az arca.

Kelet-London egyik fotóstúdiójában találkozunk, miközben a 32 éves Thirlwall épp első, nagy visszhangot kiváltó szólóalbumának megjelenésére készül. Thirlwall laza, vicces társaság, foltos farmerdzsekit és túlméretezett cargo rövidnadrágot visel, ami kissé kontrasztos a ruganyos Diana Ross-göndör hajjal és a világos rózsaszín szeplőkkel, amiket a fotózás kedvéért kapott. Halkan beszél, hangja megőrizte geordie akcentusát, és mindig magasabbra vált, amikor valami elképesztő történetet mesél – ami gyakran előfordul.

jade_1.jpg jade_3.jpg jade_2.jpg jade_4.jpg

A Little Mix a 2011-es X-Faktor nyolcadik évadában alakult, és 75 millió lemezt adott el, így minden idők harmadik legsikeresebb lánybandájává vált (a Spice Girls és a Supremes után, a Destiny’s Child előtt), és az első olyan együttes lett, amely több mint 100 hetet töltött a brit Top 10-ben. 2021-ben ők voltak az első lánybanda, akik elnyerték a Brit Awards „Legjobb brit együttes” díját. Amikor Noel Gallagher azt állította, hogy „nem egy ligában játszanak az Oasisszel”, akik 1996-ban nyertek, Thirlwall így vágott vissza:

Kár, tényleg. Mert mi egyértelműen az ország legsikeresebb lánybandája vagyunk, ő meg még a saját családjában sem a legsikeresebb előadó.”

Tovább olvasom »

aug
16
2025
The Telegraph interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Perrie  /  The Telegraph     ♥36

Perrie Edwards énekesnő az agorafóbiával való küzdelméről, a focistával való randizásról és szólókarrierjéről nyilatkozott a The Telegraph-nak.

„Nem is tudnám, hol kezdjem!” – legyint Perrie Edwards, amikor megkérdezem, mit gondol Bonnie Blue-ról, a pornósztárról, aki azt állította, hogy egyetlen nap alatt 1057 férfival szexelt, és ezzel világrekordot akart felállítani.

Az egykori Little Mix énekesnő a rémület kifejezését semlegességgé birkózza, mielőtt nyugodtan emlékeztetne, hogy „nem vagyok olyan, aki ítélkezik”.

TELEMMGLPICT000433933364.jpg
Bár az újságolvasók szívesen olvassák a hírességek véleményét az aktuális vitákról, kegyetlennek tűnhet, ha arra kérjük őket, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket. Egy normális beszélgetéssel ellentétben – ahol az ember hangosan gondolkodhat, és később meggondolhatja magát -, ha egy újságírónak „rossz” választ ad, az egy popsztár számára karrierje véget érhet, és a végtelenségig retweetelik az interneten.

Tovább olvasom »

aug
7
2025
Perrie hamarosan visszatér!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Perrie     ♥47

Tegnap elég váratlanul ért mindenkit Perrie bejelentése, miszerint hamarosan ő is új érával tér vissza! Leigh-Anne után úgy fest,hogy ő is újratervezett. Egyelőre nem tudni mit is jelent ez pontosan, mert a videóban felbukkannak a korábbi klipjeinek részletei is. Ebből arra következtethetünk, hogy csapattársával ellenben ő a már kiadott kislemezeket megtartaná debütáló albumán. Ez lehet amúgy egy kis ‘felfrissülés’ is, azaz új stílusú dalokkal bővíti a repertoárját, de lehet egy teljes re-start is. A hivatalos logóját is megváltoztatták, más betűtípussal írják már a ‘Perrie’-t is.

A videóval egyidőben lecserélte az Instagramon a profilképét is. Ezt a fotót eléritek a galériában is már! A PerrieHQ profilon pedig eltűntek a korábbi bejegyzések, és csakis az új éráról szólót láthatjuk. Nézzétek meg a videót, iratkozzatok fel a hírlevelére is!

Megnézem a videót Instagramon!

unnamed~0.jpg 

júl
18
2025
Megjelent a ‘Been A Minute’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Been A Minute  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Videóklip  /  Zene     ♥100

Ma megérkezett Leigh-Anne új dala, a „Been A Minute” ! A várakozásnak ezúttal vége, hisz ismét megmutatta, miért rajongunk érte! A dal egy lüktető, modern R&B dal, amiben érzékien keverednek a letisztult vokálok, az érzelmes hangulat és a fülbemászó groove-ok. A szám igazi vibe-dal, amit újra és újra hallgatni fogunk,  és minden egyes alkalommal jobban megszeretjük.  Leigh-Anne magabiztosan lép elő szólóelőadóként, érződik az egyediség, a fejlődés és az őszinteség is. A szöveg egy érzelmileg fűtött visszatérésről szól. Nem meglepő, hisz elég sokáig csendben volt az elmúlt időszakban. Időközben kiadót váltott, teljesen tiszta lappal indítja útjára a kislemezét. A dalhoz készült fotósorozatból kaptunk egy újabbat (a másik lett a hivatalos borító is).

imgi_1_niklas-haze-handout-bizarre-1010616102.jpg

A hozzá készült klip maga a vizuális élvezet! Elegáns, stílusos és tele van energiával. Leigh-Anne ragyogó szettjei, a mozgás, a fények és a koreográfia egyaránt hangsúlyozzák, hogy ő most már nemcsak egy popikon, hanem egy teljes értékű művész, aki képes minden érzést képernyőre vinni. A videó tökéletesen rezonál a dal hangulatával: egyszerre sejtelmes és erőteljes. A klip egy nő erejéről, önismeretéről és kontrolljáról szól. Nem követ senkit, ő maga az irány. A „Been A Minute” vizuálisan is alátámasztja azt, amit a dal közvetít, hogy Leigh-Anne nem visszatért, hanem most kezd igazán kibontakozni. A videót nem bízta a véletlenre: ő maga volt a kreatív producer! Kaptunk pár forgatási fotót is, ezeket is eléritek a galériában!

9A319858-F8B4-477E-85D8-F2B7A57B2828-e1752771273360-1.jpeg 9287EDF8-8A73-4BFA-9276-FB30E20D3882.jpeg 780C8E40-6B4A-407C-B2EE-5E523B4932C0.jpeg imgi_1_Tezza-7178.jpg

44« ElsőELŐZŐ OLDAL...4...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »