| Még mindig a Brit díjátadó lázában égünk, így nem csoda, ha újabb és újabb fotók jelennek meg. Sajnos, most (sem) a díjátadóról hoztam képeket, hanem az afterparty utáni időszakról, amikor Jade, Leigh-Anne és Perrie, valamint Louis bulizni indult egy közös autóval, pontosabban 6 újabb képet tekinthettek meg. Sajnos emellett egy kisebb rossz hírt is kell közölnöm, ugyanis a tegnapi nap Perrie megégette magát, elég csúnyán. Innen is jobbulást kívánok neki! Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t | ||
| Remélem nem felejtettétek el a mai nap minek a napja. Igen, ma este rendezik meg a Brit díjátadót, ahol nem csak jelöltek a lányok, hanem egy fantasztikus fellépésre is készülnek. Már nagyban elkezdődött a készülődésük, sőt, Leigh-Anne annyira izgul, hogy aludni sem tudott, így korán felébredt. Most egy pár napra le volt zárva a szavazás, ma is csak este 8 óra után nyílik meg, de ne felejtsetek el szavazni ezen a linken! Én már nagyon izgatott vagyok, bízom benne, hogy megkapják a díjakat, igazán megérdemelnék! | ||
| Perrie Edwards a LM lányai szerint sokkal szórakoztatóbb lett Zayn-nel való szakítás után, aki nemrég adta ki első single lemezét, amit Perrie-ről írt. A rajongók azóta gondolkoznak, hogy vajon vissza akar-e menni Perrie-hez, vagy ez csak egy jel, hogy végleg túllépett rajta. Nemrég pedig fény derült a soron következő dal címéről is, ami az ‘It’s You’ címet kapta, és állítólag (ez is) Perrie-ről szól. Egy Seventeen-nek készült interjú alapján, a lányok állítják, hogy Perrie túllépett a szakításon, ami tavaly nyáron következett be. Jesy szerint pedig Perrie sokkal szórakoztatóbb, mint előtte, mesélte a Daily Mail-nek. Ugyanis amikor Zayn-nel randizott, inkább otthon maradt vele, míg a többiek buliztak, most viszont minden alkalmat megragad, hogy ő is ott legyen a bulikban. Jövő hónapban pedig meg is kezdődik a turnéjuk, ami azt jelenti, hogy lehetőségük lesz végigbulizni az országokat. A szakítás után nem csak a lányok, hanem Cheryl Fernandez-Versini is segített átvészelni a nehéz időket.
| ||
| Zayn Malik élete gyökerestül megváltozott, nagyon gyorsan. Találkozott Gigi-vel, majd csókolóztak a ‘Pillowtalk’ klipjében, ezzel megerősítve, hogy tényleg együtt vannak. Így mindenki rögtön arra gondolt, hogy a dal róla szól, igaz? Nos, ez nem igaz. Egy új interjúban egy L.A. rádióműsorban Zayn bevallotta, hogy a dalt nem sokkal azután írta, hogy kilépett a One Direction-ből. Így, a dalt Perrie-ről írhatta, nem Gigi-ről.
És hogy mi volt erre Perrie válasza? A hétvégén feltöltött az Instagram fiókjára egy képet, ahol felső nélkül, egy gitárral a kezében látható, háttérben egy párna (pillow). Hogy ez egy véletlen egybeesés lenne? Nem tudni pontosan. De nem csak Perrie utalt a dalra, hanem Leigh-Anne is barátnője védelmére kelt. Ugyanis a héten fej-fej mellett volt Rihanna Work c. dala és Zayn első dala. Erről egy rövid tweetet osztott meg.
| ||
| Egy munkanélküli férfit azzal vádolnak, hogy zaklatta a gyönyörű Jade Thirlwall-t miután elutazott hozzá 300 mérföldet, hogy elmondja neki, hogy ő jobb munkát végezne menedzserként mint Simon Cowell. A 33 éves Nabaeel Waseem-et múlt hónapban fogták el közel Jade házához miután beszélt az énekesnő nagymamájával. Források szerint a férfi tagadja a bűncselekményt. Az ügyvéd szerint a férfi cselekedetei mindig jó szándékúak. A tárgyalást elnapolták február 23-ára, nehogy bármilyen Little Mix eseményt megzavarja. A rendőrök elmondták, hogy számtalan e-mailt fedeztek fel, amit a férfi a banda cégének írt. | ||
| Nemrég tettem fel új kinézetet a galériába, körülbelül egy hónapja, de megutáltam, nagyon hamar. Úgy gondoltam, ha már ennyien érdeklődtök a képek iránt és holnapután lesz 3 hónapos az oldal, valamint már több, mint 18.000 kép van fent, megérdemel egy jobbat. Így tegnap este el is készült, amit az USA Pro képekből csináltam, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket, mert én nekem nagyon tetszik, várom a véleményeket! Valamint a sok jelölés után egy újabb díjátadón jelölték a csajokat, most a Glamour Women Of The Year-on jelölték kettő kategóriában, itt tudtok rájuk szavazni. ![]() | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is meg fog jelenni, hamarosan forog a klipje is!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









