MILKY interjú BRICKS interjú és fotósorozat House Against Hate rendezvény Billboard interjú Leigh-vel
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • 2026.április 10. - Electric Bristol, Bristol (Leigh-Anne)
    • 2026.április 11. - O2 Forum Kentish Town, London (Leigh-Anne)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
1
2024
Új ‘NHF’ és Dork fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Dork magazin  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings  /  Stealin' Love     ♥27

A tegnapi napon jelent meg a ‘No Hard Feelings‘, ami Leigh-Anne első EP-je! Mivel igyekeztem nektek a lényegesebb dolgokat kiírni aznap, ezért a képeket mára hagytam. Úgy tűnik, helyes döntés volt, mert azóta újabbak is előkerültek. Az első kép az EP fotósorozatából készült, a Spotify osztotta meg velünk. Ők egyébként több virtuális plakátjukon hirdették Leigh újdonságát.

Testvére, Sairah az Instagramon osztott meg velünk képeket még a ‘Stealin’ Love‘ kisfilmjének forgatásáról. Négy képpel bővült a galériánk, érdemes meglesni őket. Érdekes, hogy maga az énekesnő erről semmit nem posztolt ki, pedig a dal az egyik kedvence.

Snapinsta_app_447029091_1545592499719920_865664055257471572_n_1080.jpg
Snapinsta_app_444480930_18438097363043919_5616260874562596936_n_1080.jpg Snapinsta_app_444485894_18438097354043919_794520940460929339_n_1080.jpg Snapinsta_app_442418716_18438097372043919_3314564402809693325_n_1080.jpg Snapinsta_app_442489519_18438097381043919_2663869074885015051_n_1080.jpg
A Dork magazin fotósorozatát Lou Jasmine készítette el. A képeket egyidőben lőtték a ‘Forbidden Fruit‘ videóforgatásával, ezért egyezik a szettje az ott látottal. Most egy új kép jelent meg a sorozatból, amit eddig még sehol sem láttunk. Leigh ezen kívül megosztott két képet a fotózás kulisszái mögül.

LAP-NO-HARD-FEELINGS0457-scaled-e1717150170900.jpg 
Snapinsta_app_447057561_987801012797012_6093037458812114415_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_447222945_954503359482516_438173599727195928_n_1080~0.jpg

ápr
7
2024
Stealin’ Love – Chapter I
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Stealin' Love  /  Videó     ♥42

Leigh-Anne megjelentetett egy vertikális videót a legutóbbi dalához, a ‘Stealin’ Love‘-hoz. Már korábban is jelezte, hogy rengeteg ötlet van a fejében, és mindezt meg is valósítja vizuálisan az EP-vel és annak dalaival. Ezt jelenti az is, hogy a videónál lecserélték a ‘visual’ szót a ‘Chapter I‘-ra. Valószínűleg érkezni fog még több hasonló felvétel a dalhoz, de jelezheti azt is, hogy maga a dal az első fejezet, a következő lesz a második,stb…Ebben javarészt egyedül láthatjuk, táncol, majd később egy táncos is csatlakozik hozzá. Egyszerű, de mégis kifejezi a dal érzelmét, hangulatát, kedvencünk pedig gyönyörűen néz ki benne. Leigh egyébként elhintette, hogy szeretne videóklipet a ‘Stealin’ Love‘-hoz, mert fontos számára.

márc
28
2024
Megjelent a ‘Stealin’ Love’
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings  /  Stealin' Love  /  Zene     ♥39

Mint korábban írtam, a mai napon egy fontos dolog történt: végre hosszas hallgatás után Leigh-Anne kiadta a ‘Stealin’ Love‘ c. dalát! A legutóbbi kislemeze szeptemberben jelent meg, és azóta semmit nem kaptunk, pedig már többször ígért nekünk újdonságot. Ahogy azt vártuk, egy nagyon szép, dallamos lírai dalt hallhatunk tőle. Már korábban elmondta, hogy 2020-ban írta, és azóta ott lapult a tarsolyában. Egyelőre csak magát a dalt kaptuk meg, klip nem készült hozzá (eddig nincs megerősítve, hogy forgattak volna). A Youtube-ra nemcsak az audio verzió került fel, hanem egy vizuális videó, amin pár másodpercnyi felvételt ismételnek Leigh-ről. A dalszöveget pedig már feltöltöttem az oldalra, így el tudjátok olvasni ti is!

Ezen kívül a fotósorozatból is megjelent egy új kép. Egyelőre ehhez csatolom, mert a közösségi oldalain Leigh is ezzel hirdeti, hogy elérhető a dala. A Facebookon is lecserélte a borító képet erre.

Leigh-Anne – Stealin’ Love dalszöveg

ab67618600001016e9f7b0c59fe185c7d5ebe699.jpg
434273041_421813590445578_8146518893216223033_n.png
Ezen kívül megerősítésre került a közelgő EP-je neve is! Ahogy tippeltük, a ‘No Hard Feelings‘ nevet kapta. A hírt egy videóval jelentette be, amit feltöltöttek a Youtube csatornájára is. A hozzá készült fotósorozatból is kiszivárgott egy újabb darab, eléritek már a galériában!

IMG_3059~0.jpeg

márc
26
2024
Csütörtökön érkezik a „Stealin’ Love”
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne  /  Stealin' Love  /  Zene     ♥28

Leigh-Anne is megerősítette, hogy március 28-án végre megérkezik a „Stealin’ Love„, amit oly régóta várnak a rajongói! A dal a hamarosan megjelenő EP-n is helyet kap, ez lesz az első róla. Az albumon is fix helye van, de arra még várni kell. Instagramon elárulta, hogy még 2020-ban írta a dalt, személyes élete inspirálta. Azóta várta, hogy publikálhassa, és idén végre eljött ez a pillanat! A bejelentés mellé egy fotósorozat darabját is megosztotta, ami eltér a korábbi két kislemezétől. Itt világos az egész koncepció, Leigh egy fehér szettben ül. Roppant mód csinos, és illik az egész a dal lágyságához. Kíváncsian várom, hogy lesz-e klip is hozzá, mert erről egyelőre nem beszélt.

GJiAyjKW0AADzd.jpg