Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt
25
2018
Éjfélkor érkezik a „Woman Like Me” klipje!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  LM5  /  Videóklip  /  Woman Like Me     ♥3

Sziasztok Mixerek!

Fantasztikus hírt osztottak meg a lányok alig pár perccel ezelőtt! Pontosan ma éjfélkor érkezik a „Woman Like Me” klipjük. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy angol idő szerint kell nézni az éjfélt, de általában a Little Mix-nél ez így szokott lenni. Ez röviden annyit jelent, hogy nálunk hajnali 1-kor fog megjelenni! Azaz reggel már jelentkezünk nektek a klippel és a kivágott képekkel is!

Amióta bejelentették az 5. albumot, folyamatosan posztolnak a közös instagramjukra. Így került fel az LM5 fotósorozatának két újabb darabja (az egyikkel jelentették be a klipet is).

43986032_187687555458665_4999396217548263971_n.jpg 43820681_2068857453173914_7590236595970237113_n.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Fotósorozatok > 2018 > LM5

júl
13
2018
Megjelent az ‘Only You’
icon-pencil     katie     icon-folder     Only You  /  Videóklip     ♥2

Jó reggelt mixerek!

Tegnapelőtt osztottam meg veletek egy rövid betekintést a legújabb LM klipbe az ‘Only You’-ba, most viszont éjfélkor debütált a teljes videóklip a lányok csatornáján. Sajnos, ahogy sejtettük is, a lányok nem kaptak benne szerepet, viszont a meleg-irányzatot abszolút felvállalták benne és egy házibuliban játszódik a klip is, de ezek mellett érdekesség még, hogy belevittek egy kicsi fantasy csavart is, ugyanis a Peyton List-et formázó karakter egy sellő lett benne. Nézzétek meg ti is!

júl
11
2018
Only You – videóklip teaser
icon-pencil     katie     icon-folder     Only You  /  Videóklip     ♥2

Sziasztok mixerek!

Így estére fantasztikus hírrel érkeztem, ugyanis sok titkolózás és feladvány után, ami Twitteren zajlott a lányok által, ma végre meg lehetett teljesen fejteni, milyen meglepetéssel is készültek. Ugyanis felkerült (eddig még nem nyilvánosan) az Only You c. dal hivatalos videóklipéhez egy teaser, tehát egy 27 másodperces részlet, amiből sok mindent megtudhatunk. Ugyanis ebben a részletben megtudhatjuk, hogy a lányok végre kiadtak egy olyan klipet, amiben a melegek is főszerepbe kerülnek. Többször tettek említést a védelmükben, a ‘SLS’ is egy „meleg-himnuszként” van számon tartva. A főszerepben a klipben Peyton List van, de reméljük a lányok is szerepelni fognak benne, addig is nézzétek!

ápr
1
2017
No More Sad Song videóklip!
icon-pencil     katie     icon-folder     Machine Gun Kelly  /  No More Sad Song  /  Videóklip     ♥6

Sziasztok!

Először is, elnézést a megkésett hírekért, de sajnos nagyon zsúfolt napjaim voltak, leülni sem volt időm -és ez nem túlzás most-, nemhogy géphez ülni, most is minden fáradtság ellenére, itt vagyok és megosztok legalább egy hírt, a többit holnap/ma pótlom.

Fantasztikus hírrel érkeztem legalább, ugyanis a lányoknak 29-én, tehát tegnapelőtt hajnalban debütált a ‘No More Sad Song’ videóklipje, amiben Machine Gun Kelly is közre működött. Még mindig az a véleményem, hogy a dalhoz nem illik ez a country stílus, és mivel ott jártak, szerettek volna egy igazi Nashville-érzésű country-s klipet, mindenek ellenére én imádom, dögös lett, táncos, vidám, a lányok fantasztikusan néznek ki, nektek hogy tetszik?

A klipből elhoztam a kivágott fotókat, és ebből elég sokat tekinthettek meg, pontosan 375-öt. Egy újabb kulisszák mögötti fotó is előkerült a klip forgatásáról, valamint 2 promókép is, ez mind a galériában megtekinthető.

258~13.png 172~19.png 99~11.png
1-1092.jpg
2-328.jpg 1-1081.jpg

Zene > No More Sad Song (2017) > Kivágott fotók
Zene > No More Sad Song (2017) > Videóklip (Kulisszák mögött)
Zene > No More Sad Song (2017) > Promó

febr
13
2017
Képek a forgatásról
icon-pencil     katie     icon-folder     Forgatás  /  Kulisszák mögött  /  Videóklip  /  Weboldal     ♥5

Sziasztok mixerek!

Tegnap beszámoltam, hogy a lányok egy izgalmas forgatáson vettek részt tegnap és erről előkerült 5 fotó egy szemfüles rajongó által, valamint egy kabrió autót is lefotózott, amiből következtethetünk, hogy a ‘Power’ dalnak mégis van valami köze (a dalszövegből kiindulva), de kérdéses, hogy valami reklámfilmet forgattak-e vagy tényleg videóklipet?! Újabb fotók jelentek meg a ‘Touch’ klip kulisszái mögül, csekkoljátok mindenképpen! Valamint úgy gondoltam éppen ideje már a tartalmat frissíteni és ez a héten folyamatosan frissülni is fog a galériával együtt, így akit ezek érdekelnének, mindenképpen nézzetek vissza! Most 4 frissült tartalmat hoztam, az online részhez pedig felkerültek az eddigi kinézetek is, így aki szeretne nosztalgiázni, csekkolja!

  • Little Mix – Biográfia
  • Díjak, jelölések
  • Videográfia
  • Online

C4hzCSOWcAEArid.jpg C4h60TNWMAAGxNV.jpg C4hzCYtWcAAvHIa.jpg
2-267.jpg 4-64.jpg 6-15.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > 2017. Február 12 – Videóklip forgatás
Zene > Touch (2017) > Still fotók – Kulisszák mögött

jan
20
2017
‘Touch’ klippremier
icon-pencil     katie     icon-folder     Single  /  Touch  /  Videóklip     ♥2

Szép estét!

Fantasztikus hírrel jelentkezem most, ugyanis alig fél órája, brit idő szerint éjfélkor debütált a lányok ‘Touch’ kislemezéhez tartozó videóklip. Engem ismét teljesen lenyűgöztek a lányok és persze a videóklipért felelős dolgozók. A koreográfia valami eszméletlen, a lányok írtó dögösen mozognak a táncos fiúkkal, egyedül, amit furcsának tartok az Perrie outfitje, nem értem hogy adhattak rá egy ujjnélküli body-t egy body fölé, bár a klip alatti kommenteknél is elég sok negativitás éri ezügyben. Mindenesetre én imádom, a koncepció kicsit hajaz -szerintem- a ‘Move’ klipjükre, de csekkoljátok ti is!

9« ElsőELŐZŐ OLDAL...7KÖVETKEZŐ OLDAL