Végre elérkezett a nap, amire oly régóta vártunk: Perrie kiadta első szólódalát! Nem bízta a véletlenre, hiszen Ed Sheeran-el dolgozhatott együtt rajta. Ahogy azt már az előzetesekben is hallhattuk, nagyon pörgős, életvidám lett, bár az elején eléggé gyengéden indul be az egész. Én egy fokkal dallamosabbra számítottam. Éjfél óta elérhető Magyarországon, és szerte a világon, és már szerencsére remekül teljesít az iTunes-on! Angliában már #1 pozíciót ért el, Finnországban, Görögországban, Portugáliában is többek közt! Emellett hamarosan Brazíliában is megszerzi a dobogó legfelső fokát! Ami számomra az egyik legnagyobb meglepetés, az az amerikai lista! Kb. fél órával ezelőtt már a 26. helyen állt a dal! Rohamos ütemben ugrik előre, remélem a Top 10-be jut. A dalszöveg is megjelent teljes egészében, amit a lenti linken már el is tudtok érni! Ezen kívül lent a hivatalos dalszöveges videót is megnézhetitek! Streameljétek a dalt ahol csak tudjátok, mutassuk meg Perrie-nek is, mennyire szeretjük!
| ||
Leigh-Anne bejelentése után újabb örömhír fogadott minket! Megtudhattuk végre, hogy Perrie mikor adja ki a ‘Forget About Us‘-t. Elég nehezen ugyan, de bevallotta egy Instagram videóban, hogy mikor adja ki a debütáló dalát. A nap, amire oly régóta várunk: április 12! Sokan már egy hónapja is ezt a napot tippelték, így nekik nem okozott ez különösképp meglepetést (köztük nekem sem). Egyelőre több infót nem osztottak meg velünk, így azt nem tudni,hogy a dal jelenik csak meg, vagy a hozzá készült videóklip is? Valószínű, hogy jövő héten már több mindent szivárogtatnak ezzel kapcsolatban.
| ||