A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Október 30 - My Ego Told Me To: Do A Fan Edition (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs megerősített koncert!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
máj 3, 2024
Megjelent a ‘Forbidden Fruit’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥38

Ahogy ígérte Leigh-Anne, ma meg is jelent a ‘Forbidden Fruit‘, amely a második fejezete az EP-nek. A dal éjfél óta elérhető világszerte! Jól teljesít, már három ország iTunes-án #1 pozíciót ért el. A videóra várni kellett, délelőtt 10 órakor volt magyar idő szerint a publikálása. Ebben újra láthatjuk ugyanazt a férfi táncost, akivel a ‘Stealin’ Love‘-ban is szerepelt. A videó elején beszél egy kicsit a dalról és az EP-ről, majd ezután kezdődik el. A dalszöveget is eléritek már az oldalon!

Nyilván a dal debütálásával több képet is kaptunk hozzá. A fotósorozatból egy került elő kicsi méretben, ezt a Spotify-n láthatjátok. A fotózás kulisszái mögül kettőt kaptunk, az egyiket még múltkor osztotta meg Instán Leigh. A videó forgatásáról is ő tette közzé a lent látható darabot. A dal megjelenésével egy időben lecserélték a közösségi oldalai fejléceit is, így a Facebook, Twitter és a Youtube csatornájára is felkerült a ‘Forbidden Fruit‘ promóciós anyaga.

Forbidden Fruit – angol dalszöveg

IMG_4082.jpeg 
Snapinsta_app_440870874_1491176884819691_3943609701533040445_n_1080~0.jpg IMG_4083.jpeg
Snapinsta_app_440969205_2212008835814443_2877983151075379571_n_1080~0.jpg 
channels4_banner_28129.jpg channels4_banner.jpg 438098330_442963401663930_517824262526494753_n.jpg

ápr 28, 2024
Jade leforgatta első klipjét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Lesifotó  /  Zene     ♥45

Alig tértünk magunkhoz Perrie és Leigh-Anne szólói után, máris hírek érkeztek Jade-ről is! A szépséges énekesnő még társa áprilisi debütálása előtti napon klipet forgatott London lewisham-i részén. Akkor csak egy távoli videó került fel a netre, és sokan nem is gondolták, hogy valóban Jade látható rajta. Azonban a The Sun közölt le két képet azóta, és ezeken már egyértelműen láthatjuk, hogy róla van szó. Mellette volt végig Jordan is, aki mindenben támogatja. A dalról és a klipről is ugyanez a forrás írta, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ címet kapta, Simon Cowellt említi benne, illetve a videóban is „szerepet” kap. Pár bejegyzéssel lejjebb bővebben olvashattok erről is.

going-solo-former-little-mix-896948526.jpg going-solo-former-little-mix-896948519.jpg
A Mirror is foglalkozik Jade debütálásával, ők épp egy lehetséges együttműködésről számoltak be. Sőt, már azt is tudják, hogy nyáron jelenteti meg első dalát, ráadásul egy duett lehetősége is meglehet Tyla-val. Egy forrás számolt be nekik az alábbiakról.

Jade nem siette el az új zenéjét, mert fontos, hogy szólólemeze kitűnjön a zsúfolt piacon. A lemezkiadója azt is szerette volna elkerülni, hogy ütközzön a bandatársai kiadványaival, ezért megegyeztek egymás között, hogy Jade lesz a következő, aki kiadja. Magánbeszélgetéseket folytatott több Little Mix rajongói csoporttal, és megfogadta az ötleteiket, és olyan zenét készít, ami feszegeti a határokat. Egy duettet is szeretne összehozni a 22 éves Tyla-val, akinek hatalmas követői tábora van a közösségi médiában. Mindketten a Sony-nál vannak leszerződve, és az A&R-jeik próbálják ezt megvalósítani.

ápr 27, 2024
Érkezik a ‘Forbidden Fruit’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥33

Egy ideje sejteni lehetett, hogy az EP soron következő dala a ‘Forbidden Fruit‘ lesz. Leigh-Anne már TikTok-on is egyszerre szivárogtatott ki részleteket belőle a ‘Stealin’ Love‘-al együtt. Tegnap azonban megerősítette ő maga is a hírt, hogy hamarosan végre hallhatjuk. Ehhez klipet is forgattak, amiből pár napja láthattunk egy kisebb kulisszák mögötti részletet. Több táncossal együtt fog benne szerepelni, és itt is megmutatja táncos tudását. A videóhoz egy képet is feltöltött, ezzel közölte a dal kiadásának dátumát is! Sokat nem kell várnunk rá, hiszen május 3-ára ígérte, ami jövő hét péntek! Ezek szerint mégsem készül/készült klip a ‘Stealin’ Love‘ c. dalához, pedig azt nyilatkozta, hogy szeretné videó formájában is kiadni.

Forbidden Fruit – május 03.

IMG_6073.jpeg

ápr 21, 2024
‘Forget About Us’ képek vegyesen
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Fotósorozat  /  Perrie  /  Videóklip  /  Zene     ♥49

A pénteki klippremier óta kiderült, hogy a korábban forgatási képeknek hitt darabok nem azok voltak. Gyorsan frissítettem is ezeket a mappákat a galériában, és újakat is töltöttem fel. A valós klipforgatásos képek közül maga Perrie is közzétett párat, de a Perrie HQ csapat sem tétlenkedett! Jelen pillanatban 30 darabot érhettek el.

A hálós piros ruhás jelenetek pedig kizárólag a dalszöveges videóhoz készültek. Sajnálom, hogy tengerpartos jelenetek nem kerültek bele a végleges videóba, mert ezek a pillanatok is gyönyörűek lettek Perrie-ről!

Az utolsó adag pedig a promóciós fotózáshoz tartozik. Ezeket akkor készítették, amikor a kislemez borítóképét is. Azt hittem, hogy a klipben több parti jelenet lesz, ehelyett a háznál és a medencénél rögzítették a nagyrészét. Az autós jelenetből sem sok került bele.

438705592_18439351081056292_2653165497007076904_n.jpg 437080252_18439351045056292_8385328431309774482_n.jpg 437937204_18439351063056292_4081565357508514944_n.jpg 1781713313170178170_20240420_175531_img4.jpg
IMG_3828.jpeg IMG_3710.jpeg GLNRl6pX0AEktys.jpg 436855375.jpg
IMG_3736.jpeg 434390182.jpg 433589529.jpg
Perrie tiszta vizet öntött a pohárba a dalt illetően. A Rolling Stone magazin cikkezett erről, hogy kinek/kiknek is íródott a ‘Forget About Us‘. Sokan rögtön Zayn-re gondoltak, de nemcsak őt érinti.

„Visszatekintek a korábbi kapcsolataimra, és valóban boldogan gondolok vissza azokra az időkre. Vajon most is ott akarok lenni? Nem. Nem így alakult, és ha így kellett volna, akkor megtörtént volna. A kapcsolatok hatalmas részét képezték az életemnek, és ők tettek azzá, aki most vagyok. Szerintem ez egy jó érzés, hogy őszinte legyek, és szuperül átélhető.”

ápr 19, 2024
Hírek a lányok szólóival kapcsolatban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Forget About Us  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie  /  Zene     ♥39

A mai bejegyzésem mindhárom lány szólókarrierjével kapcsolatos. Szerencsére az elmúlt időszakban több hír jelent meg, de nem volt időm összeszedni. Perrie-ről naponta rengeteg dolog kerül elő, ami most természetes, hisz elindította a szólóját. A sort így vele is kezdem, hiszen a mai nap fontos számára. Helyi idő szerint 17 órakor debütál a Youtube-on a várva várt ‘Forget About Us‘ videóklipje! Az oldalsávnál is elérhető, de ide is beillesztem nektek. Az elején egy rövid előzetest is láthattok.

Leigh-Anne sem tétlenkedik egy percig sem, a mai napra ő is ígért valamit. Sokak szerint a közelgő EP-je egyik dala jelenhet meg, vagy csak a megjelenésének dátumát mondhatja el. Ez a ‘Forbidden Fruit‘, amiből még a ‘Stealin’ Love‘ szivárogtatásakor mutatott részletet a TikTok-on. Ő már nagyon szeretné kiadni, így valószínűleg a hónapban érkezhet. Egy fotósorozatot is megosztott, ami feltehetőleg ehhez a dalhoz kapcsolódik.

GLdol0NWkAE7xPL.jpg IMG_5356.jpeg IMG_5358.jpeg

Jade szólókarrierjére Perrie tett utalást a rádiós interjúja során, amiből a rajongók arra következtetnek, hogy a nyáron megjelenik az első dala! A The Sun pár hete lehozott egy cikket, amiben állítják, hogy a címe ‘Angel Of My Dreams‘ lesz, és újra célba veszi Simon Cowellt! Az egyik sorát is neki szánta, ami így szól: ‘Sold my soul to a SyCo‘. Az X-Factor mogul kiadójától 2018-ban szabadult meg a Little Mix, és azóta meg is szűnt. A dalhoz forgatott is egy klipet Londonban, a legnagyobb titokban. Ebben Jade egy fiatal, feltörekvő énekest alakít, és mellette szerepel egy férfi, aki a zeneipart irányítja (ő ábrázolhatja Simont).

ápr 12, 2024
Megjelent a ‘Forget About Us’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Perrie  /  Zene     ♥54

Végre elérkezett a nap, amire oly régóta vártunk: Perrie kiadta első szólódalát! Nem bízta a véletlenre, hiszen Ed Sheeran-el dolgozhatott együtt rajta. Ahogy azt már az előzetesekben is hallhattuk, nagyon pörgős, életvidám lett, bár az elején eléggé gyengéden indul be az egész. Én egy fokkal dallamosabbra számítottam. Éjfél óta elérhető Magyarországon, és szerte a világon, és már szerencsére remekül teljesít az iTunes-on! Angliában már #1 pozíciót ért el, Finnországban, Görögországban, Portugáliában is többek közt! Emellett hamarosan Brazíliában is megszerzi a dobogó legfelső fokát! Ami számomra az egyik legnagyobb meglepetés, az az amerikai lista! Kb. fél órával ezelőtt már a 26. helyen állt a dal! Rohamos ütemben ugrik előre, remélem a Top 10-be jut.

A dalszöveg is megjelent teljes egészében, amit a lenti linken már el is tudtok érni! Ezen kívül lent a hivatalos dalszöveges videót is megnézhetitek! Streameljétek a dalt ahol csak tudjátok, mutassuk meg Perrie-nek is, mennyire szeretjük!

Forget About Us – angol dalszöveg

A ma megjelenő interjúkat, képeket, stb… igyekszem a hétvégén elhozni!

8 / 18 oldal« Első«...678910...»Utolsó »
casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş