A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
8/7 szabad hely
Az oldalnak egy szerkesztője van, Eve, kérlek szólíts a nevemen. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérlek szalonképesen fogalmazd meg.
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Az első két dal róla a 'Don't Say Love' és a 'My Love'.
My Love
Megjelenés: 2023. szeptember 07-08.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne a 'Don't Say Love' megjelenése után nem késlekedett, bejelentette augusztusban, hogy érkezik a 'My Love' amelyben Ayra Starr is közreműködik. A dalhoz klip is forgott, igazán táncosra sikerült. A dal szeptember 7-én érkezett, a klip pedig 8-án debütált.
Don't Say Love
Megjelenés: 2023. június 16.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne 2023.június 16-án adta ki debütáló dalát, amely a 'Don't Say Love' címet kapta. Videóklipet is forgatott hozzá, ráadásul épp Isztambulban. Azóta kiadott egy remixet, egy R&B verziót és egy akusztikus változatot is hozzá.
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2023.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában és csak 2023-ban érkeznek a projektjei. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt.
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2023.
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. Jelenleg nincs megerősített szerződése, de híresztelések szerint a Columbia Records-dzal fog leszerződni. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet.Március 31-én jelent meg az új kollekció!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2022-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. Ősszel fogja kiadni, és egy két alkalmas promótáló turnéra indul vele.
Rendezvények, események
2023.október 04. - Leigh-Anne születésnapja
2023.október 10. - BBC Live Lounge - Leigh-Anne
2023.október 23. - 'Believe' bemutató, Manchester
2023.október 26. - 'Believe' könyv megjelenés
2023.október 27. - 'Believe' bemutató, London
2023.október 28. - KISS Haunted House Party fellépés (Leigh-Anne)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Életrajz
Jade Amelia Thirlwall 1992. december 26-án született Dél Shields-ben. Édesanyja, Norma egyedül nevelte fel a testvérével, Karl-lal együtt. Először diákként, sok énekversenyen vett részt a környékükön. Közeli barátok voltak az X Factor 6. szériájának győztesével Joe McElderry-vel, aki szintén Dél Shields-ből származik. Sokat duetteztek együtt. Korán elkezdett énekelni, 3 és 15 éves kora között a Steps Dance & Fitness-be járt Dél Shields-ben, ahol a tánctanára Pam Eglintine, aki így nyilatkozott Jade-ről.
,,Mindig jó énekes volt és nagyon keményen dolgozott mindenen, amit csinált. Jade egy nagyon szégyenlős, csendes lány volt. Ahogy haladt a tánccal, tudtam, hogy egyszer még sokra viszi, mert ez a természetében volt. Csodálatos hangja van! Már kiskorától kezdve erőteljes hangja volt.”
Jade egy nagyon szégyenlős, csendes lány volt. 9 évesen a Performers’ Stage iskolában tanult Dél Shields-ben. 13 évesen felkérték, hogy énekeljen az iskolai kórusban. Az iskolai tanára is nyilatkozott róla.
,,Jade számtalanszor fellépett iskolai rendezvényeken, énekelt a cunami áldozatainak tartott adományon is.”
16 éves korától kezdve pedig kocsmákban és klubbokban lépett fel. Édesanyja, Norma mesélt erről az időszakról.
,,Jade koncertezett, ahova elhívta Joe-t is, hogy énekeljen vele. Felléptek fesztiválokon és jótékonysági koncerteken is.”
Jade kétszer is jelentkezett az X Factorba, egyszer 2008-ban, majd 2010-ben is. Mindkétszer hazament, önbizalom hiányában, ám 2011-ben újra jelentkezett, sikeresen, ahol az „I Want to Hold Your Hand”-t adta elő. Később őt is beválasztották az akkor még Rhytmix néven futó csapatba, amit később megváltoztattak Little Mix-re.