| Magánélet |
Jelenlegi párja: Jesy saját állítása szerint szingli jelenleg. Saját magára akar koncentrálni. Korábbi kapcsolatai: ![]() Sean Sagar [2020.május – 2020.vége] Jesy nem szomorkodott sokáig Chris után, belevetette magát egy újabb kapcsolatba. A színész, Sean Sagar lett a kiszemeltje, akivel május környékén kezdtek el randizgatni. A paparazzik többször is kiszúrták őket, amint kéz a kézben sétálnak. Jesy ezután Instagram hivatalossá tette szerelmüket, majd később nem posztolt többet. Little Mix-ből való kiválása után szakított is vele. Csalódását a „Boyz” c. dalában írta meg, állítása szerint Sean ihlette, aki igazi rosszfiú volt. ![]() Chris Hughes [2019.január 16. – 2020.április] Bár ismerősei szerint nem érintette túl jól a szakítás, Jesy nem maradt sokáig szingli. 2019. januárjában lencsevégre kapták egy gyors étteremben Chris Hughes társaságában. A páros folyamatosan csókolózott, egy másodpercig sem zavartatták magukat. A kapcsolatukat egyikőjük sem erősítette meg, ráadásul 3 héttel ezután azt pletykálták, hogy szakítottak is, amit a fiú nehezen viselt. A BRIT Awards-on is inkább gyerekkori barátnőjével jelent meg, ráadásul az after partin James Arthurral mulatott, akivel össze is boronálták. Február végén azonban a londoni reptéren látták őket, amint siettek a Dublinba tartó járatra. Elutaztak egy hétvégére, majd hazafele menet Instagramon erősítették meg, hogy együtt vannak. A 2020-as koronavírus járvány miatti karantént nem bírta ki a kapcsolatuk, és szakítottak. ![]() Harry James [2017 – 2018] Jesy azonban nem szomorkodott sokáig. Összeismerkedett Harry James-el, akivel remekül kijönnek. A fiú még helikopterezéssel is meglepte kedvesét. Kapcsolatukat Leigh-Anne születésnapi bulijáig titkolták, ott azonban közösen jelentek meg. Instagram Story-ba sűrűn posztoltak randijukról. A fiú még a 2018-as Brit Awards-ra is elkísérte. 2018-tól azonban kisebb változás történt a kapcsolatukban. Jesy-t egyre többször látták bulikban, ahol teljesen lerészegedve összevesztek, többször is elindult a szóbeszéd, miszerint szakítottak. Bár a közösségi oldalaikon azt mutatták, hogy egy hétköznapi páros, akik összebújva filmeznek, a rajongóikkal nem tudták ezt elhitetni. Sokak szerint nagyon rossz hatással van rá Harry életvitele. Év végén szakítottak is. ![]() Chris Clark [2017.február – április] Mindenki nagyon féltékeny volt Jesy-re, amikor februárban kiderült, hogy a dögös Chris Clark fejét sikerült elcsavarnia. Minden jól indult, érződött a köztük lévő kémia. Azonban áprilisban váratlanul eltűntek a közös képeik. Kiderült, hogy a fiú szakított vele, mert szerinte különböző az életük. Később nyilvánosságra hozta egy ismerős, hogy mindezt telefonon közölte a lánnyal, aki épp Amerikában vett részt a Dangerous Woman turnén. ![]() Jake Roche [2014.augusztus – 2016.október] Jesy a ‘Rixton’ banda frontemberének, Jake Roche menyasszonya volt. Elrepült Los Angelesbe, hogy egy koncertjükön részt vegyen még 2014 augusztusában, ekkor kezdődtek a találgatások, hogy együtt vannak-e vagy sem miután egy képet és videót is posztolt az Instagramon. Nem kellett sokat várni a megerősítésre, nem sokkal ezután postolt egy képet is, amin csókolóznak 2014 októberében. 2015 júliusában pedig Jake, Ed Sheeran segítségével megkérte a kezét az egyik LM próbán és természetesen Jesy igent mondott.
![]() George Shelley [2014] 2014 tájékán kezdtek pletykák keringeni arról, hogy Jesy és az Union J együttes tagja, George Shelley egy pár lenne. Sőt, a V fesztiválon készített fotók alapján elég sokan biztosak voltak benne. Ám a páros hevesen tagadta, hogy több lenne köztük barátságnál, és megerősítették, hogy csak régi barátok. ![]() Jordan Banjo [2012-2014] Jordan a Diversity táncosa, akik megnyerték a 2009-es Britain’s Got Talent-et. 2012-ben kezdtek randizni, de 2014 tájékán szakítottak kevés szabadidejük miatt. Amikor tehették, minden idejüket együtt töltötték. Ekörül szakított Jade és barátja, Sam Craske is. |







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









