2013 |
Salute-éra… 2013. januárjában szerződést írtak alá az amerikai Columbia Records-al, így ott is megjelenhetett az albumuk. A „Wings” debütálása február 5-én történt a tengeren túlon. Előtte két nappal jelent meg „Change Your Life” kislemezük, ami Angliában a 12. helyig jutott a listákon. Ennek videójával szerették volna bemutatni, hogy mennyire erős barátság alakult ki közöttük. Első turnéjukra is sort kerítettek, január 25-én indult el a DNA bemutató turné, Rhy-ban. Az utolsó állomás Belfastban volt, február végén. A 22 állomás során bebizonyosodott, hogy rengeteg rajongót sikerült ennyi idő alatt szerezniük. Szinte teltházak fogadták őket mindenhol. Március 4-én bejelentették, hogy a ‘How Ya Doin’?” lesz a DNA utolsó kislemeze. 21-én közölték, hogy a Grammy díjas Missy Elliott is közre fog működni benne. Áprilisban a Schwarzkopf a Live Color XXL kampányukra a -et kérte fel, mind a négy lány egy óriási átalakításon esett át. A negyedik videójukban már a cég által kreált hajkoronákkal láthattuk őket. A kislemez az 57. helyen jelent meg április 20-án. Három hét után érte el a 16.helyet. Így ez a 5. Top 20-as dalát jelentette. Összesen 7 hétig szerepelt a listákon, ezidő alatt 120 000 példányt adtak el belőle az Egyesült Királyságban. Az Ír listákon azonban nem szerepelt ilyen jól. Bár az 55. helyen nyitott, csak a 26. helyit ért fel, így ez volt a csapat első dala, ami nem került be a Top 20-ba Írországban.Május 11-én sikerült neki a 16. helyet elérnie a későbbiekben. Még tavasszal próbáltak áttörést elérni amerikában, ezért kiutaztak, különböző rádiók műsoraiban vendégeskedtek. Itt árulták el, hogy már most gőzerőkkel dolgoznak a második lemezükön. A munkálatok áprilisban kezdődtek el, és szeptemberben fognak lezárulni. A Digital Spy-nak nyilatkozták, hogy ezen több R&B-s dal lesz. Jesy bővebben is beszélt róla.
Az új album előfutárjáig pár hónapot ugyan várni kellett, de szeptember 23-án végre megérkezett a Move, amit a BBC Radio 1-n mutattak be. A lányok együtt dolgoztak az albumon Nathan Duvall-l , TMS-l, Future Cut-l és Maegan Cottone-al. Október elején bejelentették egy YouTube-ra kiposztolt videóban, hogy a 2. albumuk neve Salute lesz. Ráadásul már 7-étől előrendelhetővé vált, a megjelenése pedig november 11 lesz. A Move filmesített változata október 25-én érkezett meg. A csapat egy igazán táncos, színes videót forgatott hozzá. November 11-én valóban megjelent a Salute, ami több országban is remek helyen nyitott. 21-én kiderült, hogy hamarosan érkezik a 2. kislemez is róla. Év végén már Perrie-vel kiegészülve léphettek fel a Capital FM Jingle Bell Ball-ján. Decemberben bejelentették, hogy a Salute turnéjára is sort kerítenek 2014-ben, illetve kiterjesztik Észak-Amerikára is. A lányok ebben az évben piacra dobták saját sminkkollekciójukat is, ami leginkább szemhéjtusokból, színezőkből és körömlakkokból állt. Emellett részt vettek a Race For Life rák elleni kampányában is. Ráadásul Demi Lovato is felkérte őket előzenekarnak a következő évben induló turnéjára. |