Glory Days – Negyedik album

A Get Weird után nem kellett sokáig várnunk a 4. albumra. Az elődjénél többször hangoztatták a lányok, hogy azt érettebbnek hitték a Salute-hoz vagy a DNA-hez képest, de egyértelműen a Glory Days mondhatja el ezt magáról. Teljesen szokatlan dallamok, stílusok találhatóak rajta, csakis jó értelemben. 

2016 tavaszán kelt szárnyra a pletyka, miszerint a lányok neki is álltak az új lemeznek. Ugyebár ekkor még javában folyt a Get Weird turné, így csakis a befejeztével tudtak stúdióba vonulni. Rekord idő alatt olyan lemezt raktak össze, ami egyértelműen sikereket érhet el nekik. 

Az angol eladási listákon egy hét alatt az első helyig jutott, hiszen 96 000 példány kelt el ez idő alatt belőle. A Little Mix eddigi legsikeresebb albuma lett így!  

BŐVÍTETT KIADÁS (bónusz dalok)

PLATINUM EDITION (bónusz kiadás)


2017-ben a Little Mix egész éves elfoglaltságra hivatkozva nem dobott piacra új albumot. Azonban írtak pár dalt, és nem akarták cserben hagyni rajongóikat. Megújították Glory Days albumukat…

2017-ben három turnén is részt vettek a lányok, ezért stúdiózásra idejük nem jutott. Azonban nem akarták, hogy rajongóik album nélkül maradjanak ebben az évben, így tehát úgy döntöttek, megújítják Glory Days albumukat. Írtak rá három új dalt, illetve rátették a közreműködéseiket is (Touch, Power, No More Sad Songs), sőt a Reggaetón Lento (remix) is rákerült. Egy exkluzív dokumentumfilmet is forgattak hozzá, ami összefoglalja a 2017-es évüket.

Rengeteg ország iTunes listáján végzett a legjobb 10-ben, Magyarországon a 3. helyig jutott.