A gyönyörű Jade a Fahlo-nak nyilatkozott a ‘Get Weird’ líraibb dalainak felvételi folyamatairól.
| ||
Elnézést kérek a kis kimaradásért, de vizsgahetem volt, remélem megértitek, de eközben is próbáltam jönni, ahogy tudtam, természetesen. Most pedig hogy vége, rendszeresen jövök, ahogy előtte is. Végre megjelentek képek a keddi Loose Women műsorról, pontosabban 6 darab, valamint a napokban Julie Adenuga vendége is voltak a lányok, ekkor készült róluk egy fotósorozat, amiről egyetlen csodás képet kaptunk és egy 12 perces hangfelvételt. (ide kattintva meghallgathatjátok). Végezetül pedig újabb 5 képet hoztam a lemezbemutató buliról, ahol ismét betekinthettek a remek hangulatba. ui: érdemes betekinteni a galériába, hiszen a sok-sok új fotó mellett, már közel 7000 képet láthattok a csajokról, ami napról-napra bővül.
Megjelenések > 2015 > November 17 – Loose Women | ||
Ma a lányok a Loose Womenbe látogattak el és egy 7,5 perces interjút hoztam nektek erről. Többek között beszélnek a Harry-vel való találkozásról, az albumról és természetesen faggatják Jesy-t az esküvői terveiről, kiderül, hogy a lányok lesznek a koszorúslányok is (amiben mi csak reménykedtünk). 13 képet hoztam nektek, amikor elhagyják a BBC Radio 1 studióját Londonban. Mint mindig, eszméletlenül divatosak és csinosak voltak! Lesifotók > 2015 > November 17 – Elhagyják a BBC Radio 1 studióját Londonban | ||
További fotók jelentek meg az elmúlt napokról. Újabb 19 fotó jelent meg a múlthét szerdai lemezbemutató buliról. A képeket elnézve, lehet sejteni, pontosan miért is veszekedett Jesy a szerelmével. Jó hangulatú, remek képeket tekinthettek meg. 10 kép jelent meg a vasárnapi ‘Sunday Brunch’ról, valamint egy darab remek minőségű koncertkép, szintén vasárnapról.
Megjelenések > 2015 > November 11 – Lemezbemutató | ||
Tegnap a lányok a Sun Bizarre-ban léptek fel, eddig 3 koncertvideó jelent meg, ahol a Salute-t, Wings-et és a Love Me Like You dalukat adják elő. A koncertképeket rajongók készítették, így nem túl jó minőségűek, de a koncert előtt/után 2 profi kép is készült róluk, bár ez sem sokkal jobb minőségű, sajnos. Valamint egy újabb kép került elő a vasárnapi Sunday Brunch-ból. Nézzétek! Végezetül pedig 9 újabb képet hoztam a ‘Get Weird’ fotósorozathoz.
Koncertek > 2015 > November 15 – Sun Bizarre | ||
A tegnapi és a mai nap ismét forgalmasan telt a lányoknak, ugyanis tegnap az Alan Carr Chatty Man-be mentek el, amiről egy elég hosszú interjút, pontosabban 17 perceset hoztam nektek. Az interjú elején röviden beszélgetnek, elmesélnek egy vicces sztorit Simon-ról és Jade-ről, ami neki inkább kínos. Utána pedig ‘dubsmash’ párbajt tartottak, ami iszonyú vicces, nézzétek meg! A végén pedig előadták legújabb single lemezüket, a ‘Love Me Like You’-t. Mai nap pedig a ‘Sunday Brunch‘-ba látogattak el, ahol interjút adtak és itt is előadták a fent említett dalt. Valamint egy videót hoztam a múltkori Buzzfeed interjúból, a gif változatot most videóként is megtekinthetitek. | ||
Sajnálom srácok a tegnapi kimaradást, de egész nap nyelvvizsgázni voltam, remélem megértitek. Most viszont itt vagyok és hozom az elmaradt híreket, interjút. Ahogy már írtam, a Royal Variety-hez forgattak a napokban, amit decemberben fognak sugározni, de addig is megjelent 3 újabb kép, amikor a lányok Harry herceggel találkoznak. Hoztam egy videót is, amin mesélnek Justin Bieber-rel való találkozásukról is, Megjelenések > 2015 > November 13 – Royal Variety | ||