Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec
26
2024
Boldog Születésnapot Jade!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Születésnap     ♥6

Először is nagyon boldog karácsonyt kívánunk minden kedves látogatónknak! Az elmúlt napokban mi is pihentünk, a családdal töltöttük az ünnepet. Holnaptól visszatérünk a legfrissebb hírekkel, képekkel, információkkal, szóval érdemes lesz felnéznetek a LittleMix.Hu-ra!

Ma azonban nemcsak a karácsony miatt „ünneplünk”. Jade ugyanis ezen a napon látta meg a napvilágot 1992-ben. Az idei év igazán különlegesre sikerült számára, hisz debütált szóló előadóként, a dala ráadásul sikeres is lett! 2025-re ígéri ő is az első albumát, amit már kíváncsian várunk. Kívánjuk, hogy minden vágya teljesüljön!

júl
10
2024
‘Tears’ – Így készült
icon-pencil     Eve     icon-folder     Perrie  /  Születésnap  /  Tears     ♥8

Pár nappal ezelőtt vált nyilvánossá a Youtube-on Perrie második kislemezének, a ‘Tears’ klipjének az ‘így készült’ videója. A forgatásról a képeket még a múlt héten megkaptuk, erre azonban még várni kellett. Megmutatják, hogy milyen jó hangulatban telt az egész munkálat, Ellie és Aaron is feltűnnek benne. Ezúttal kisfia, Axel nem látható viszont, aki a ‘Forget About Us‘ forgatásánál is jelen volt. Az még kérdéses, hogy ehhez is kettőt adnak ki, mint az első kislemezhez, vagy ez marad az egyetlen (?).

S ha már Perrie… A szépség ma ünnepli 31. születésnapját! Ezúton szeretnénk neki nagyon boldog születésnapot kívánni! Reméljük teljesül minden vágya,és megmutathatja az embereknek, hogy mekkora tehetség szólóban is!

dec
26
2023
Boldog születésnapot Jade!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Születésnap     ♥4

Ez a nap is elérkezett: ma van Jade születésnapja! A gyönyörűséges énekesnő Karácsony 2. napján született, és már a 31. életévét tölti be. Reméljük csodaszép napja van, mi minden jót kívánunk neki! Egyelőre még nem osztott meg semmit, hogy mivel tölti a mai napját, de valószínűleg részt vesz a Boxing Day-en, mint minden évben.

Izgatottan várjuk, hogy ő is elindítsa a szólókarrierjét. Perrie-vel együtt 2024-ben adnak ki majd új zenét, addig pedig türelemmel kell lennünk.

Nagyon boldog születésnapot Jade!

okt
4
2023
Boldog születésnapot Leigh-Anne!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Születésnap     ♥4

Csodás napra ébredtünk,ugyanis Leigh-Anne Pinnock ma ünnepli 32. születésnapját! A fantasztikus hangú énekesnő jelenleg a szólókarrierjén dolgozik teljes gőzerővel. Az október ezért nemcsak a születésnapja miatt fontos most neki. Ha oldalt az események részt megtekintitek, észrevehetitek, hogy több megjelenése is lesz a hónapban. A legközelebbi a 10-ei fellépése a BBC Live Lounge-ban. Addig is hallgassátok két szóló dalát, a ‘Don’t Say Love‘-t és a ‘My Love‘-t!

Nagyon boldog születésnapot kívánunk neki, és további sikereket a karrierjében!

dec
26
2021
Boldog 29. születésnapot Jade!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Születésnap     ♥4

A csodálatos hangú Jade Thirlwall ma ünnepli 29. születésnapját! Természetesen erről mi sem feledkeztünk meg, a szokásos animációkkal ellátott posztban emlékezünk meg erről a jeles eseményről. Az idei év bár nem volt annyira sűrű, mint a korábbiak, Jade élete egy percig sem volt unalmas. Rengeteg interjút adott, fotózásokon vett részt, dalokat írt, és amíg csapattársai a gyermekáldással voltak elfoglalva, kitartóan helyt állt az ő nevükben is. Jade ígérte, a jövőben sem fog leállni, hiszen számos terve van, beleértve a saját produkcióit, de előre gondolt már a Little Mix-re is.

Bár már Karácsony 2. napja van, azért szeretnénk mi is Nagyon Boldog Karácsonyt kívánni az összes látogatónknak! Reméljük a továbbiakban is nézni fogjátok az oldalunkat, mi pedig minden erőnkkel igyekszünk naprakészek lenni.

 

okt
4
2020
Boldog születésnapot Leigh-Anne!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Születésnap     ♥3

A Little Mix üdvöskéje, Leigh-Anne Pinnock ma ünnepli 29. születésnapját! Ez alkalomból jött létre ez a poszt is. A legutóbbi születésnapja óta sok minden történt vele, dokumentumfilmet forgatott a rasszizmusról, megkérte Andre a kezét, készül az esküvőjére, leforgatták a ‘The Search’ műsorukat és novemberben kiadják a Little Mix 6. stúdióalbumát! Az biztos, hogy nem semmi évet tudhat a háta mögött. Tegnap este kerített sort egy kisebb bulira, amiről egyelőre sok hír nincs. Reméljük jó volt az ünneplés, és még egyszer boldog születésnapot neki!

   

21KÖVETKEZŐ OLDAL