Megjelent a ‘Dead And Gone’! Jön a ‘My Ego Told Me To’ album! TSB turné – ír állomások, első UK helyszín Elkezdődött a TSB turné!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20 - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.október 16. - O2 Academy 1, Birmingham (Jade)
    • 2025.október 18. - O2 City Hall Newcastle, Newcastle (Jade)
    • 2025.október 19. - Roundhouse, London (Jade)
    • 2025.október 21. - O2 Academy Bournemouth, Bournemouth (Jade)
    • 2025.október 22. - Roundhouse, London (Jade)
    • 2025.október 23. - NX Newcastle, Newcastle (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
3
2024
Folytatást kap a Boxing Day?
icon-pencil     Eve     icon-folder     Boxing Day  /  Hír  /  Leigh-Anne     ♥13

Az elmúlt napokban felreppent a hír, hogy folytatást kaphat a Boxing Day c. film. A művet 2021-ben mutatták be, és Leigh-Anne kapta az egyik főszerepet. Szerencsére megjelent magyarul is (bár erről túl későn értesültem), az RTL leadta tavaly decemberben ‘Karácsonyi Szívügyek‘ címen. Találtam hozzá másik magyar címet is, ‘Karácsony Másnapján‘, de valószínűleg az RTL féle lesz az igazi.

A Deadline hozott le egy cikket, ami Aml Ameen következő projektjeiről szól. Itt derült ki, hogy tervben van a film folytatása is. Tárgyalásban van a Film 4-el és a BFI-vel is, hogy zöld utat kaphasson. Ugyanazokkal az emberekkel tervezi a második részt elkészíteni, mert elmondása szerint az a teljes vágya, hogy a Boxing Day teljes szereplőgárdája és produceri csapata visszatérjen a folytatáshoz. A szereposztás – mint mondja – az időbeosztás alapján történik majd, de szeretné újra üdvözölni a How to Get Away With Murder (Hogyan ússzuk meg a gyilkosságot) szereplőjét, Aja Naomi Kinget és Leigh-Anne Pinnockot, a Little Mix énekesnőjét és dalszerzőjét, aki ebben a filmben debütált színészként.

„Mindenki nagyon izgatott”, hogy visszatér a folytatáshoz, lelkesedik Ameen.

Ide tartozik Marianne Jean Baptiste is, aki az eredeti Boxing Dayben Melvin anyukáját játszotta. Sokan mások is visszatérnek, és hozzájuk csatlakozik majd a Lisa családját alakító, Ameen szerint „néhány amerikai vígjáték-legenda„.

Ameen az új filmet három különböző helyszínen forgatja: Londonban, Atlantában – ahol Lisa rokonaival találkozhatunk -, majd Ghánában. A filmkészítő megjegyezte, hogy a Boxing Day egészséges életet élvezett az Egyesült Királyságban történt mozibemutatót követően, miután az Amazon Prime Video felvette az Egyesült Államokba.

dec
11
2021
‘Boxing Day’ képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Boxing Day  /  Leigh-Anne  /  X-Factor     ♥10

Múlt héten jelent meg Angliában a ‘Boxing Day‘ c. film, ami Leigh-Anne filmes debütálása! A főszereplő volt barátnőjét alakítja benne, Georgiát. Nem áll tőle messze a karakter, hiszen egy énekesnőt kellett játszania. A története röviden annyi, hogy a két főszereplő épp az esküvőjükre készül, és ebbe a folyamatba csöppen bele Georgia is, aki megtudja, hogy volt párja a vőlegény. Egy aranyos, karácsonyi, szerelmi bonyodalmas film lett. Ehhez időközönként jelentek meg képek, többek közt egy karakterfotó is. Ezt Leigh az Instagramján is megosztotta követőivel. Ezen kívül jelenetekről is kaptunk párat, akad olyan is, amin épp a színpadon énekel. Sajnos nagyon is úgy fest, hogy a film idehaza nem kerül a mozikba, így szinkron sem fog készülni hozzá.

258809639_123534873448333_98470448913472732_n~0.jpg
image3~161.jpg image1~201.jpg 28229_330.jpg 28129_331.jpg
Ezen kívül a mai napra egy másik fontos hírünk is van: 10 évvel ezelőtt nyerte meg az X-Factort a Little Mix! A rajongók minden évben megemlékeznek erről, a lányok viszont egyelőre még nem osztottak meg semmit idén. Kíváncsian várjuk, nekik is eszükbe jut-e ez a nap.

jan
14
2021
Befejeződtek a ‘Boxing Day’ forgatásai
icon-pencil     katie     icon-folder     Boxing Day  /  Leigh-Anne     ♥10

A tegnapi nappal befejeződtek Leigh-Anne első filmjének, a Boxing Day-nek a forgatásai! Kiderült, hogy a karakterét Georgia-nak hívják és a filmet az év karácsonyi tájéka körül adják ki. Leigh írt egy rövid összegzést az életének ezen mérföldkövéről.

,,És ezzel vége! Az első filmem, de remélhetőleg nem az utolsó! Most már nagyon ráéreztem erre  Megtisztelve érzem magam, hogy szerepelhetek a #BoxingDay-ben és a  @warnerbrosuk-nak és a  @film4-nek köszönhetően karácsony körül ti is megtekinthetitek!  Egy álom volt dolgozni ilyen elképesztő cast-tel és csapattal a kezdetektől egészen a végéig. És nem történt volna meg, ha @brucepurnell113 a@amlameenbaby nem hitt volna bennem.  @amlameenbaby te bölcs, bölcs bagoly Köszönöm, hogy mentorom voltál és a szárnyaid alá vettél. Nagyon inspiráló voltál nekem és remélem büszkévé tettelek! Győzni jöttünk, szóval győzedelmeskedjünk! 

Természetesen Jade és Perrie nagyon támogatóak és kommenteltek is pár kedves szót a bejegyzés alá.

dec
26
2020
Lesifotók december 17-ről
icon-pencil     katie     icon-folder     Boxing Day  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥14

Leigh-Anne-t hatalmas megtiszteltetés érte, hiszen az éneklés mellett megcsillogtathatja egy másik tehetségét is: a színészkedést. Ugyanis szerepet kapott a jövőre érkező ‘Boxing Day’ című karácsonyi filmben és december 17-én már meg is kezdődtek a forgatások a szerepéhez. Úgy tűnik az éneklést nem tudták mellőzni a karakterhez, hiszen a Leigh által megformált szereplő is énekelni fog egy akkusztikus gitár kíséretében. Egy rövid ismertető felkerült a film hivatalos IMDb oldalára, hogy körülbelül mire is számíthatunk a filmre. A filmben olyan színészek fognak játszani, mint Marianne Jean-Baptiste, Aja Naomi King és Aml Ameen.

A filmet az író, rendező, és Aml Ameen élete inspirálta. Melvin (akit Ameen formál meg), egy brit szerző, aki Amerikában él, ám az ünnepekre hazalátogat Londonba, hogy bemutassa amerikai menyasszonyát, Lisa-t a különc, brit-karibi családjának. Kapcsolatukat próbára teszi, amikor a fiú menyasszonya rájön, hogy milyen világot hagyott a háta mögött.

Epv7sWLXcAEQuUP.jpg leigh-anne-pinnock-out-in-london-12-17-2020-4.jpg PRI_176858581.jpg leigh-anne-pinnock-out-in-london-12-17-2020-1.jpg

Ezen a napon, tehát december 17-én Perrie-t is lekapták a szemfüles lesifotósok Cheshire utcáin.

0_PAY-EXCLUSIVE-Little-Mix-star-Perrie-Edwards-Looks-Downcast-As-She-Is-Seen-In-Cheshire-For-The-First-Ti.jpg 0_PAY-EXCLUSIVE-Little-Mix-star-Perrie-Edwards-Looks-Downcast-As-She-Is-Seen-In-Cheshire-For-The-First-Ti_28229.jpg PRI_176520319.jpg PRI_176520406.jpg